Az otthonfelújítások éve lehet 2025 – makronom.eu
2025. február 7., péntek

Az otthonfelújítások éve lehet 2025

Magyar házak - fotó: Pexels

Az idén újraindított Vidéki Otthonfelújítási Program más kormányzati intézkedésekkel, illetve az állampapírok kamatfizetése révén, a lakásfelújításokon keresztül jelentős keresletet generál az építőiparban, illetve közvetve a feldolgozóipar egyes szegmenseiben.

 

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzőjének írása 

Az év első napjától elindult a Vidéki Otthonfelújítási Program, miközben január 20-ától enyhültek a tavaly nyáron elindított energia-korszerűsítési célú otthonfelújítási program feltételei is, amelynek következtében azt már nem csak az 1990 előtt épült lakások esetében lehet igénybe venni, a kritériumként megfogalmazott határidőt ugyanis kitolták 2006-ra. 

Vidéken újra itt a 3 milliónyi „ingyenpénz”

A Vidéki Otthonfelújítási Program a 2021–2022-ben futott projekt folytatásának tekinthető. Ennek keretében a 25 év alatti gyermeket nevelő, 5000 fő alatti településen élők igényelhetnek legfeljebb 3 millió forintos támogatást, amelyet felújítások széles körére lehet igénybe venni, a felhasználhatóság ugyanis nem korlátozódik energiahatékonysági fejlesztésekhez. A támogatási intenzitás legfeljebb 50 százalékos lehet, vagyis a teljes igénybevételhez az igénylőknek legalább 6 millió forint értékű felújítást kell végrehajtaniuk, és ami kiemelten fontos, azt számlával igazolniuk. További feltétel, hogy a támogatást fele-fele részben kell elszámolni anyagköltségre és munkadíjra. A kormányzati cél ebben az esetben egyértelműen az ágazati fehérítés és az építőipar széles rétegének támogatása. A számlával való igazolhatóság, illetve a munkadíj és az anyagköltség megjelölése biztosítja, hogy ebben az esetben nem az építőiparban elterjedt fekete- és szürkegazdaság érvényesül. 

 

Közel másfél évig hozható számla

A támogatás utólagos, a kiadásokat a számlák bemutatását követően – erre a családoknak 2026 júniusának végéig van lehetőségük – téríti meg az állam. Vagyis a programban való részvétel érdemi forrásigényt jelent a háztartások részéről. Annak érdekében, hogy a jogosultak egy része ne szoruljon ki a lehetőségből, február elsejétől a bankok 10 éves, állami kamattámogatott lakáscélú jelzáloghitelt is nyújtanak. Ennek mértéke legfeljebb 6 millió forint, amelyből a támogatást a kifizetést követően előlegként levonják.  

 

A hitel kamata az 5 éves állampapírhozam 110 százaléka plusz 1 százalékpont, ez jelenleg nagyságrendileg 8,1 százalék, amelyből levonják a 3 százalékpontos állami kamattámogatást. Az így kialakuló 5 százalék közeli kamatszint mintegy 2 százalékponttal kedvezőbb, mint az aktuális piaci kamatszint a lakáscélú kölcsönök körében.

 

Érdemi árnövekedés nem várható

 

A lakóépületekhez kapcsolódó munkák az építőipar egésze szempontjából jelentős hatással járnak, az elmúlt évek átlagában ezen szegmens súlya 16 százalék körül alakult. Ugyanakkor a kereslet élénkülése a közvetett hatásokon keresztül nemcsak az építőiparban fejtheti ki a hatását, hanem az alapanyagigényen keresztül a feldolgozóipar egyes szegmenseit is segítheti. A részben az építőipari alapanyaggyártáshoz köthető feldolgozóipari alágak (például fafeldolgozás, papírtermékek gyártása, nyomdai tevékenység, gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék előállítása) a 2023-as év 10 százalékot meghaladó zsugorodása után a tavalyi év első 11 hónapját tekintve csak kismértékben bővültek. Ez pedig arra utal, hogy érdemi kapacitásfelesleg van az ágazatban, emiatt a kereslet felfutásának nem kellene, hogy érdemi árnövelő hatása legyen, feltéve, hogy nem jelenik meg ismét a profit húzta infláció jelensége. 

 

Nagy kamatfizetés jön

 

Az építőipar ezen szegmensének kilátásait azonban nem csak a Vidéki Otthonfelújítási Program javítja. A 21 pontos Új Gazdaságpolitikai Akcióterv más elemei is várhatóan elsősorban a lakásfelújításokat segítik elő, az idei évben a Széchenyi-pihenőkártyára érkező juttatások 50 százaléka lakásfelújítási célzattal is igénybe vehető, miközben az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felhasználhatósága is várhatóan nagyobb hányadban összpontosul a felújításokra. A jövedelmi helyzet javulása mellett további idei változás, ami szintén a lakásfelújításokban csapódhat le, hogy kormányzati bejelentések szerint a lakossági állampapírok után a költségvetés az idén nagyságrendileg 1700 milliárd forintot fizet ki a háztartásoknak kamat formájában.  

 

Az MNB legutóbbi felmérése szerint a háztartások a kamatok 48 százalékát ismételten állampapírba, további 12 százalékát más pénzügyi eszközbe kívánják újrabefektetni. Viszont a válaszadók 19 százaléka nagyobb összegű kiadásokhoz szeretné azt felhasználni, és ebben döntő súlya lehet a lakáscélú igénybevételnek, akár kombinálva a különböző támogatási programokkal.

 

Kép (illusztráció): Pexels

KAPCSOLÓDÓ:

 

 


 

 

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat