Új digitális fejlesztési program a kkv-k versenyképességének növelésére – makronom.eu

Új digitális fejlesztési program a kkv-k versenyképességének növelésére

A program elsődleges célja a mikro-, kis- és középvállalkozások tevékenységéhez kapcsolódó termelési, gyártási, értékesítési és üzleti folyamatok digitalizálásának, digitális szolgáltatások bevezetésének, továbbá a megvalósuló fejlesztések használatához szükséges képzések, digitális készségek fejlesztésének támogatása.

A pályázati program keretében igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió, maximum 80 millió forint, mértéke a projekt összes elszámolható költségének maximum 70 százaléka lehet.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a statisztikai létszámától függően 1–5 fős létszámbővítést is végrehajt. A program keretében legalább egy fő képzésének a vállalása is kötelező, amely a megvalósuló digitális fejlesztéshez kapcsolódik.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a digitalizációfejlesztéshez kapcsolódó beszerzett eszközöket, immateriális javakat, technológiai fejlesztéseket az üzembe helyezés időpontjától számított legalább egy évig folyamatosan fenntartja és üzemelteti.

Ezenkívül vállalnia kell a projekt megvalósítását követően a pályázat megvalósítási helyszínén foglalkoztatott munkavállalója átlagos statisztikai állományi létszámára és a fejlesztéshez kapcsolódó létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára együttesen legalább 12, illetve vállalásának megfelelően legfeljebb 18 hónapos folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget.

A pályázatot 2025. február 13-ig lehet benyújtani elektronikusan az OFA Nonprofit Kft. Forráskezelő Rendszerén (FKR) keresztül, a pályázattal kapcsolatos részletek a szervezet weboldalán találhatók meg.

KAPCSOLÓDÓ:

Címlapfotó: Dreamstime

Posztok hasonló témában

Hét ábrája

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat