Hetekkel az után, hogy Kínában megjelent, Elon Musk csütörtökön a világ többi részén is piacra dobta a Tesla Model Y új, drágább változatát. Ez a modell volt a vállalat legkelendőbb autója az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában. A Tesla márciusban kezdi meg a szállításokat.
Az új Model Y nagy hatótávolságú, összkerék-meghajtású változata 59 990 dollárba kerül majd az Egyesült Államokban, ami 25 százalékkal drágább, mint a 47 990 dollárba kerülő elődje.
Az új változatot teljes önvezető szoftverrel szerelték fel, amit a korábbi Model Y autókba opcionális kiegészítőként lehetett megvenni 8 ezer dollárért.
A Tesla a Model Y-t az Egyesült Államokban négyféle változatban kínálja, és érthetően az új modell a legdrágább, még a teljesítménynövelt verziónál is többe kerül. Az új típust külsőleg is áttervezték, belül feljavították a funkcióit, és a gyártó szerint kissé megnövekedett a hatótávja is, 320 mérföldre, azaz 515 kilométerre.
A legújabb Model Y-hoz új fénysávot szereltek az autó elejére, hasonlóan a Tesla Cybertruckhoz,
míg a hátsó lámpa szintén egy teljes szélességű fénysáv. A továbbfejlesztett funkciók közé tartoznak a fűthető vagy szellőztethető ülések, valamint a hátul ülő utasok érintőképernyője.
Bár a kínai bemutató két héttel előzte meg az amerikait, a szállítások ugyanúgy csak márciusban kezdődnek, a hatósági jóváhagyás függvényében. A kínai gyártók hazai nyomása még jobban érezhető, hiszen a kocsi itt csak 5,4 százalékkal lesz drágább, mint az előző változat. Az amerikai autógyártó a kínai Weibo közösségi oldalán a Kínában ajánlott fogyasztói árat 263 500 jüanban (kb. 14,6 millió forint) határozta meg. A Tesla azt is tervezi, hogy a Model Y hatüléses változatát még az idén piacra dobja az ázsiai országban.
Az amerikai cég volt a legnagyobb elektromos autók gyártója Kínában 2020-ban, de ázsiai riválisai egyre inkább előretörtek, és okosautó-funkciókkal hódították meg a vásárlókat. A Tesla piaci részesedése a kínai elektromos járművek piacán tavaly 10,4 százalékra esett vissza a 2023-as 11,7-ről.
A cég először 2020-ban dobta piacra a Model Y-t, amely 2023-ban a világ legkelendőbb autója lett. Az elöregedő modell tavaly némileg veszített az eladási lendületéből, mivel ártott neki a kínai riválisok versenye, míg más piacokon gyengült az elektromos járművek iránti kereslet.
KAPCSOLÓDÓ:
Címlapfotó: Dreamstime