Az Európai Unió először teljes némaságba menekült Trump Grönlandra tett vásárlási ajánlatával kapcsolatban. Aztán néhányan nagyon harciassá váltak, és a Dániának nyújtott katonai segítségnyújtást sem zárták ki. Így vagy úgy, a dán kormány nem biztos, hogy túléli a helyzetet.
Az Európai Unió teljes hallgatásba merült Donald Trump Grönlandra vonatkozó szándékaival kapcsolatban. Az elnök nemzetbiztonsági okokra hivatkozva mindenképpen az Egyesült Államok fennhatósága alá helyezné Dánia autonóm területét, kvázi újabb szövetségi államot hozva létre, Alaszka egykori megvásárlásához hasonlóan. Miután Mette Frederiksen dán miniszterelnök határozottan elutasította a javaslatot, Trump egy sajtótájékoztatón nem vetette el azt az ötletet sem, hogy amennyiben nem tudja megvenni, abban az esetben a szigetet fegyverrel szerzi meg. Utóbbi lehetősége természetesen minimális, maga a felvetés azonban súlyos kérdéseket vetett fel mind a NATO további működésével, mind Európa önvédelmi struktúrájával kapcsolatban.
Feltűnő volt, hogy az EU tagállamai és az Európai Bizottság mennyire semmit nem reagált arra, hogy egy szuverén tagállamot az amerikai elnök katonai beavatkozással fenyeget. Sem Ursula von der Leyen, sem a magát újabban Európa izmaként meghatározó Franciaország, sem a politikai zűrzavarba süllyedt Németország nem foglalt állást az ügyben néhány udvariasan megfogalmazott nyilatkozaton kívül, amelyek egyike sem volt határozott válasznak tekinthető. Mette Frederiksen utólag azzal magyarázta a csendet, hogy ő kérte a vezetőket:
ne reagáljanak Trump szavaira, mert nem lenne jó, ha az elnök azt provokációnak tekintené, és még rosszabbá válna a helyzet.
A nyilvános konfrontáció kínos kerülése azonban nem csillapította le a Fehér Házat. Trump egy háromnegyed órás, a jelenlévők szerint rendkívül kínos és hidegzuhannyal felérő telefonbeszélgetés során türelmetlen stílusban újra elmondta a dán vezetőnek: az Egyesült Államok mindenáron megszerzi Grönlandot magának, igaz, ezúttal a fegyveres fenyegetés helyett a büntetővámok ígéretét alkalmazta követeléseinek alátámasztására. A kis túlzással diplomáciai eszmecserének nevezhető megbeszélés végképp világossá tette Dánia számára, hogy az elnök nem taktikázik, a helyzetet pedig sokkal komolyabban kell venni, mint azt 2019-ben tették, amikor még szó szerint kinevették az első ciklusát töltő Trump hasonló ajánlatát.
A lehangoló helyzetben Frederiksen aztán európai minikörutat tett: egymás után találkozott norvég és svéd kollégájával, Mark Rutte NATO-főtitkárral, majd Olaf Scholz (már csak néhány hétig hivatalban lévő) német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel. Bár a megbeszélések után nem adtak ki közös nyilatkozatot, néhány keresetlen szó végre elhangzott Trump tervével kapcsolatban.
Harcias káosz
Jobb híján az európai diplomaták azzal mentegették hallgatásukat, hogy Trumppal szemben a legbölcsebb dolog a csend, miközben a háttérben megoldási lehetőségeket keresnek a helyzet esetleges eszkalálódásának megoldására. Kiszivárgott információk szerint ilyen tervek szinte egyáltalán nem léteznek, így
eljött a kardcsörgetés ideje, amikor az EU a hallgatás helyett a burkolt, de alapjaiban hiteltelen figyelmeztető, sőt fenyegető mondatokat kezdett el megfogalmazni Trump felé.
Frederiksen szerint párizsi és berlini látogatása „hihetetlenül jól sikerült”, Európa számára pedig döntő fontosságú, hogy közösen álljon ki egy tagállamát ért fenyegetés ellen. Olaf Scholz kancellár ezek után kénytelen volt megszólalni. Trumpnak címzett mondataiban kijelentette: az államok szuverenitásának tiszteletben tartása a második világháború után kialakult világrend egyik alappillére, a határok sérthetetlensége pedig a nemzetközi jog alapelve.
Merész húzással elővette az Ukrajna-kártyát is, rámutatva: Oroszország éppen ezeket az alapelveket sértette meg, Európa pedig megfelelően válaszolt az agresszióra.
Míg Mark Rutte NATO-főtitkár továbbra is a lehető legóvatosabban, gyakorlatilag semmitmondóan fogalmaz Grönlanddal kapcsolatban, Franciaország szokás szerint elébe ment az eseményeknek, és máris katonákat küldene a szigetre. (Emlékezhetünk Macron elnök óriási vihart kavart ötletére, amikor Ukrajnába is francia csapatokat vezényelt volna.)
Jean-Noël Barrot külügyminiszter egy kissé zavaros interjúban fejtette ki, hogy bár Dánia semmi ilyesmit nem kért Franciaországtól, az hajlandó lenne csapatokat küldeni Grönlandra, válaszul Trump annektálásra vonatkozó terveire. „Ha Dániának segítségre lesz szüksége, Franciaország segít. Az európai határok szuverének, legyen szó északról, délről, keletről vagy nyugatról. Senki sem engedheti meg magának, hogy a határainkat fenyegesse” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy a katonai erők alkalmazásában a többi tagország is egyetért Párizzsal, bár senki nem hiszi, hogy erre valóban sor kerül, egyszerűen azért, mert az Egyesült Államok soha nem fog megtámadni egy uniós tagállamot.
A hallgatás stratégiája tehát a jelek szerint megbukott. Az Európai Unió nem tudja a Trump első ciklusa alatt alkalmazott eszközeit használni, mivel az elnök új taktikája nem sokban hasonlít az akkorihoz. Egy szóháborúba valóban teljesen feleslegesen és reménytelenül menne bele Európa, Trump verhetetlen az üzleti életből magával hozott ravasz káoszkommunikációban. Ugyanakkor a némaság taktikája is csak ideig-óráig működik: amennyiben az amerikai elnök azt látja, hogy a fenyegetéseire senki nem mer reagálni, az saját álláspontjának vélt vagy valós igazát erősítheti.
Lehetetlen helyzet
Az uniós diplomaták most elegánsan Dániára tolják a felelősséget, mondván, teljes mértékben tiszteletben tartják Koppenhága és Grönland döntését, akkor is, ha megegyezésre jutnak, akkor is, ha vállalják a szembeszegülést Washingtonnal. (A szituáció erősen emlékeztet az ukrajnai háborúval kapcsolatos új álláspontra, amely szerint ha Kijev békét akar kötni, azt az EU szó nélkül elfogadja, ahogyan a háború folytatását is.)
A dán kormány nincs könnyű helyzetben. Az, hogy a Dániától egy népszavazással egyébként is elszakadni vágyó Grönlandot eladná annak feje felett, lehetetlen opció.
Nemcsak a kormány bukna bele azonnal, de az európai egység és szolidaritás egész eszméjét alapjaiban rengetné meg, nem beszélve az ukrajnai háborút európai konfliktusként ábrázolt narratíva összeomlásáról.
Ha Trump tovább folytatja diplomáciai hadjáratát és beváltja kereskedelmi fenyegetéseit, az pusztító hatással lehet Dánia gazdaságára, ráadásul úgy, hogy ha válaszcsapással kíván élni, egészen bizonyosan egyedül kellene kereskedelmi háborút vívnia az Egyesült Államokkal. Ez az opció szinte borítékolhatóan a kormány bukásához fog vezetni. Harmadik lehetőség: Grönland egy népszavazással megerősítve (amelyre várhatóan már áprilisban sor kerülhet) valóban elszakad Dániától, és egyedül, az EU védelmét nélkülözve lesz kiszolgáltatva az Egyesült Államoknak. Ebben az esetben gyakorlatilag magát adhatja el Washingtonnak, az azzal járó összeg és egy szövetségi állami státusz azonban olyan gazdaságélénkítő hatással bír majd, ami addig elképzelhetetlen volt a számára. (Dániának ebben az esetben már semmi köze nem lesz egykori „ingatlanjának” ellenértékéhez.)
A dán kormány ebben a szituációban egyszerűen nem dönthet jól. Tökéletes csapdahelyzetbe került egykori gyarmata miatt, bármit is tesz, valakinek az érdeke (beleértve a sajátját) ellen cselekszik. Miután az EU egyáltalán nem olyan határozott Grönland tekintetében, mint Ukrajna esetében, a borítékolhatóan hibás dán lépést fogja tudomásul venni. Nem lenne meglepő, ha Mette Frederiksen egy idő után feladná a kijárat keresését, és Dánia történelmének egyik legnehezebb döntését a lemondásával átadná valaki másnak.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Mette Fredriksen miniszterelnök (Dreamstime)