A legfrissebb statisztikák alapján a turizmus továbbra is lendületben van. Ha ez a tendencia folytatódik, az idei év ismét erős lehet az ágazat számára.
A tavalyi kedvező trendek folytatódásának egyre nagyobb az esélye, így az idén is várhatóan stabil növekedés látható majd a magyar turizmusban. A gazdaság számára ez jelentős előnyt jelent, hiszen a szektor hozzájárul a munkahelyteremtéshez, a helyi vállalkozások fellendítéséhez és a GDP-növekedésben is komoly szerepet kap. A turizmus bővülését nagymértékben támogatja a bérek emelkedése, amely növeli a lakosság vásárlóerejét, és lehetővé teszi a gyakoribb, tudatosabban megtervezett utazásokat.
A bizonytalansági tényezők csökkenése – vagyis az óvatos költési szokások enyhülése – szintén hozzájárul a belföldi turizmus növekedéséhez. A reálbérek emelkedése miatt egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy a hosszú hétvégéken belföldi úti célokat válasszanak, vagy akár hosszabb nyaralásokat tervezzenek.
Megvannak a friss éves adatok
A legfrissebb, január 28-án közölt KSH-adatok szerint 2024 egészében a vendégéjszakák száma 5,8 százalékkal nőtt, ezen belül a külföldi vendégek 9,9, a belföldiek pedig 2 százalékkal több éjszakát töltöttek el.
Ráadásul decemberben is jelentős volt a külföldi turizmus növekedése, amikor a vendégek száma 20,4, az általuk eltöltött vendégéjszakáké pedig 14,6 százalékkal emelkedett.
A legnagyobb növekedés az ázsiai régióból érkezett, közel 50 százalékos, amit az új repülőjáratok beindítása is segített, míg Észak-Amerikából 15 százalékos volt a bővülés. Ezzel szemben a belföldi turizmus csak 0,6 százalékos növekedést mutatott, mivel sokan a hosszú hétvégéket inkább külföldi utazásra használták. Területileg Budapest, Debrecen és Győr–Pannonhalma térsége profitált a növekedésből, míg a Balaton és Gyula visszaesett, főként a román vendégek elmaradása miatt.
Az idei évre további emelkedést vár a Makronóm Intézet, hiszen a külföldi turizmus előtt még 20 százalékos a növekedési lehetőség, miközben a reálbérek 4-5 százalékos emelkedése a belföldi keresletet is élénkítheti.
Felkapott úti célok és hosszú hétvégék hatása
A nemzetközi turizmus további növekedése várható, különösen az ázsiai és amerikai utazók esetében, akiknél már most is két számjegyű bővülés figyelhető meg. Budapest továbbra is kiemelt célpont a kulturális fesztiválokkal, a városnéző programokkal és a gasztronómiai eseményekkel. Vidéken a Balaton, Debrecen és térsége, Győr–Pannonhalma, valamint Pécs–Villány marad a legnépszerűbb desztináció.
A rövidebb, de gyakoribb utazások népszerűsége várhatóan fennmarad, különösen a hosszú hétvégéken és a nyári időszakban.
Mivel az idén március 15-e szombatra esik, így az első igazán hosszú hétvége április 18–21. között lesz (nagypéntektől húsvéthétfőig), ezt követi a május 1–4. közötti időszak.
A téli hónapokban és kora tavasszal a termálfürdők és a wellness-szállodák iránti kereslet továbbra is erős marad. Hévíz, Zalakaros, Sárvár, Bükfürdő, valamint Egerszalók és Hajdúszoboszló továbbra is a legkedveltebb célpontok között szerepel.
Téli turizmus: síelés, városi programok, wellness
Noha Magyarország nem számít síparadicsomnak, a hazai sípályák egyre nagyobb szerepet játszanak a téli turizmusban. A Mátraszentistváni Sípark és a bakonyi Eplény a modern infrastruktúrájának köszönhetően népszerű célpontokká váltak, míg a szánkózás és a téli túrázás is egyre több embert vonz.
A téli turizmus másik húzóereje a karácsonyi vásárok és az ünnepi rendezvények. A Vörösmarty téri vásár Budapest egyik legismertebb attrakciója, de az olyan városok, mint Szentendre, Eger, Pécs és Sopron is egyre több látogatót vonzanak.
A wellness-szállodák népszerűsége is töretlen, főként a családok és a párok körében. A kisebb vendégházak és apartmanok is egyre keresettebbek, mivel jobb ár-érték arányt kínálnak a hotelekkel szemben.
Külföldi utazások és turisztikai trendek
A téli és kora tavaszi időszakban nemcsak a belföldi, hanem a külföldi utazások is jelentős szerepet kapnak. A magyar turisták körében a síparadicsomok (Magas-Tátra, Alpok), a mediterrán üdülőhelyek (Egyiptom, Tunézia, Marokkó), valamint Dubaj és a Kanári-szigetek továbbra is népszerűek.
A Covid-járvány utáni időszakban a külföldi utazások iránti kereslet gyorsan helyreállt, és a magyarok több mint fele külföldi úti célt választ nyaraláskor.
Technológia és digitalizáció a turizmusban
A digitalizáció alapjaiban változtatta meg az utazási szektort. Az okostelefonos foglalások, ár-összehasonlítók és felhasználói értékelések mára elengedhetetlenek lettek. Az MI-alapú ajánlórendszerek (pl. Booking.com Smart Recommendations, az Airbnb „match” funkciója) segítenek a személyre szabott utazási lehetőségek megtalálásában.
Az ügyfélszolgálatokon chatbotok válaszolják meg a kérdéseket, míg a TripAdvisor- és a Google Maps-vélemények alapján az utazók könnyebben választanak szállást vagy programot.
A cikk részben a Mandiner hetilapban eredetileg megjelent írás átdolgozása, illetve frissítése.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Ruprech Judit