USA–Kína vámháború: lesz ebből egyáltalán valami? – makronom.eu
2025. február 9., vasárnap

USA–Kína vámháború: lesz ebből egyáltalán valami? 

Válaszul a Trump által bejelentett 10 százalékos vámokra, Kína postafordultával bosszútarifákat vetett ki néhány amerikai termékre. De olyan óvatosan, mintha csak kötelező és udvarias gesztust gyakorolna.  

Egyre nehezebb követni Donald Trump lépéseit a kereskedelmi háborúban, amely elméletileg már kirobbant, gyakorlatban azonban még mindig megrekedt a fenyegetődzés és az óvatos, célzott lövések szintjén. Az elnök óriási gazdasági vihart kavart néhány nappal ezelőtti bejelentésével: 25 százalékos vámokat vet ki Mexikóra és Kanadára, 10 százalékost pedig minden kínai termékre, amely országába érkezik. A robbanás már-már borítékolható volt, a két szomszédos amerikai ország megtorló intézkedésekkel készült a háború kezdetére, aminek elméletileg február 3-án kellett volna bekövetkeznie. Ám az utolsó pillanatban Trump egy hónappal eltolta a vámok életbelépésének határidejét, Kanada és Mexikó így fellélegezhetett. 

Nem úgy Kína, amellyel szemben az amerikai elnök továbbra is fenntartotta a tízszázalékos tarifát – hozzátéve azt, hogy a lehető leghamarabb szeretne egyeztetni Hszi Csin-pinggel. Miután ugyanezt tette előtte Mexikó és Kanada vezetőjével is, Trump minden valószínűség szerint tárgyalási alapnak tekinti a vámokat, nem pedig valóban alkalmazandó eszközöknek – még akkor is, ha Kínára vonatkozóan már életbe is léptek a tarifák. Peking is ebben bízhat, ám a vámokra valamit reagálnia kellett, különben úgy tűnt volna, hogy meghajtja a fejét Trump akarata előtt. 

Úriemberek egymás között 

A világ két legnagyobb gazdasága tisztában van vele, hogy egymás ellen a legnagyobb óvatossággal és mértékletességgel kell játszaniuk – a kínai elnök éppen ezért úgy tüzelt vissza, hogy még véletlenül se sebesítse meg komolyabban az Egyesült Államokat. A jól bevált receptet követte, hogy elkerülje az eszkalációt. Túl azon, hogy életben tartja és megerősíti egyes amerikai cégek ellen hozott szankcióit (a Tommy Hilfiger és a Calvin Klein tulajdonosa, valamint a PVH és az Illumina biotechnológiai vállalat is feketelistán van), extravámokat szórt ki óvatosan néhány amerikai termékre, valamint szigorított saját exportszabályzatán. Peking ennek jegyében 15 százalékos behozatali illetékkel sújtotta az amerikai szén- és LNG-szállítmányokat (ez mindössze 5 milliárd dolláros forgalmat érint), és 10 százalékos vámmal az olajat, illetve különböző mezőgazdasági berendezéseket (nem egészen 10 milliárd dolláros tétel). Ezzel egy időben új exportellenőrzést vezetett be a volfrámra, amelynek nyolcvan százalékával ő kereskedik a globális piacon. Az átmenetifém nélkülözhetetlen az elektronikai és a védelmi iparban, ám az exportellenőrzés nem egyenlő a tilalommal, így a bejelentés egyelőre csupán kardcsörgetésként fogható fel, nem komolyabb támadásként, annál is inkább, mert az Egyesült Államok évek óta törekszik a diverzifikációra a kritikus anyagok területén.  

Ráadásként Kína bejelentette, hogy trösztellenes vizsgálatot indít a Google ellen, ami már csak azért is meglepő, mert az Alphabetnek szinte alig működik már szolgáltatása az ázsiai országban.  

Hszi Csin-ping egyelőre tehát nem tett mást, mint amit az elmúlt években jó párszor: megmutatta, hogy képes károkat okozni az amerikai gazdaságnak, de mindezt úgy, hogy elkerülte a Kínában tevékenykedő fontosabb amerikai nagyvállalatokat és az olyan intézkedéseket, amelyek valóban eszkalálhatnák a helyzetet. Még arra is figyelt, hogy a bosszúvámokat ne azonnal, hanem csak február 10-től léptesse életbe, időt hagyva ezzel Trumpnak, hogy valóban felvegye vele a kapcsolatot. A visszafogott reakció a részvénypiacot sem rázta meg túlzottan, főleg azok után, hogy Trump a jelek szerint meg tud állapodni Mexikóval és Kanadával – ez alapján nagyjából mindenki arra számít, hogy a Hszi Csin-pinggel lefolytatott megbeszélése is hasonló eredményt fog hozni.  

Amennyiben Peking agresszívebb választ adott volna, Trump lépéskényszerbe kerül, ami egy büntetésekből és ellenbüntetésekből álló spirállal pusztító kereskedelmi háborúba is sodorhatja a két országot. A jelek szerint ezt egyik fél sem akarja. Már maga a tény, hogy Trump bejelentett egy közelgő megbeszélést kínai kollégájával, arra utal, hogy a vámokat valóban inkább taktikája alátámasztó elemeiként fogja fel, nem pedig igazi fegyverként. Kína ért a szóból, a válasza is hasonló. Folytatása következik.  

*** 

Kapcsolódó:  

 


Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Florence Lo 

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat