Donald Trump is vinné az ukránok ritkaföldfémét – makronom.eu
2025. február 7., péntek

Donald Trump is vinné az ukránok ritkaföldfémét 

Donald Trump elnök a héten kijelentette, hogy egy olyan megállapodást szeretne elérni, amely lehetővé tenné az Egyesült Államok számára, hogy hozzáférjen Ukrajna ritkaföldfémforrásaihoz, cserébe a Kijevnek folyósított katonai és gazdasági segélyért.  

Bár lassan megszokhatjuk, hogy az újraválasztott elnöknek csak a kiszámíthatatlansága kiszámítható, úgy tűnik, a javaslata összhangban van azzal a stratégiával, amit Zelenszkij októberben hozott nyilvánosságra úgynevezett győzelmi tervként. Trump a Fehér Házban tartott beszédében megismételte panaszait, miszerint Washington több támogatást nyújtott Ukrajnának, mint az európai szövetségesei. 

„Több százmilliárd dollárt költöttünk a háborúrat. Az ukránoknak nagyszerű ritkaföldfémei vannak, szeretnénk tehát olyan üzletet kötni, amelyben ezekkel és az egyéb eszközeikkel biztosítják azt, amit mi adunk nekik” – mondta Trump.  

Úgy tűnik az elnök megirigyelte a britek fürgeségét, hiszen röviddel Trump beiktatása előtt Keir Starmer brit miniszterelnök „100 évre szóló partnerségi megállapodást” írt alá az Egyesült Királyság és Ukrajna között. Bár a dokumentumot még nem hozták nyilvánosságra, a Downing Street 10. kijelentette, hogy megerősíti országa előnyben részesített partneri pozícióját „Ukrajna energiaszektorában, a kritikus ásványianyag-stratégiában és a zöldacél-termelésben”. Pedig a britek a háború kitörése óta csak 15,6 milliárd dollár pénzügyi támogatást nyújtottak Kijevnek, amiből 9,5 milliárd volt katonai segély. 

Akár mondhatnánk, hogy mindketten csak nyerészkednének, de a „fényességes” Nyugaton nem mindenki ilyen. Olaf Scholz német kancellár például bírálta és önző megközelítésnek tartja Trump bejelentését, miszerint a segélyért cserébe ásványokat követel. Szerinte Ukrajna forrásainak a védelmi támogatások finanszírozására való felhasználása ellentétes az ország érdekeivel, és ezeket az erőforrásokat a háború befejezése után az újjáépítésre kellene fordítani. Azt is hozzátette, hogy Ukrajna támogatásának hosszú távú érdekeken kell alapulnia. 

Persze mielőtt megmosolyognánk a lassan leköszönő német kancellár naivságát, lássuk be, hogy Scholz nem szívesen menne ölre az angolokkal vagy az amerikaiakkal, inkább erkölcsi prédikációval „hajtaná el keselyűket”. Elvégre a németek mégiscsak egy nagyságrenddel többet adtak az ukránoknak, mint a britek.  

Az ukránok alatt dollármilliárdok vannak 

Ukrajna bizonyított ásványi készleteit több mint 110 milliárd tonnára becsülik, ami mintegy 100 különböző típusú ásványt foglal magában. A Forbes Ukraine szerint ezeknek a tartalékoknak az értéke 15 ezer milliárd dollár, amelynek a 62 százaléka szénből, 14 pedig vasércből származik. Ez a becslés hozzávetőleges, és valószínűleg nem tartalmaz néhány kisebb ásványkincset, ami még inkább megnöveli ezt az értéket. 

Csak a szénkészleteket 40 milliárd tonnára becsülik, emellett az ország jelentős mangán-, vas- és titánérclelőhelyekkel, valamint közel 500 milliárd dollár értékű földgáztartalékkal is büszkélkedhet.  

Ukrajnában megtalálhatóka rendkívül keresett lítiumércek, nikkel-, alumínium-, kobalt- és egyéb érclerakódások, valamint több egyéb színesfém. 

Eközben az ukrán sajtó arról számol be, hogy az Egyesült Államok érdeklődésére számot tartó ritkaföldfémek többsége olyan területeken található, amelyek nem Kijev ellenőrzése alatt állnak.

Az ukrán ásványkincsek összértékét adó tartalékok több mint 70 százaléka a donyecki, a luganszki és a Dnyipropetrovszk régióban összpontosul, ahová egyre közeledik a frontvonal.  

Az orosz Vzgljad portál még egy karikatúrát is készített Trump legújabb tervéről, és szatirikusan megjegyezte: a probléma az, hogy az érintett lelőhelyek nagy része az orosz Donbasz területén található, és Zelenszkijnek egyetlen fémje van nagy mennyiségben, a megsemmisült nyugati berendezésekből visszamaradt fémhulladék. 

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Makronóm álláspontjával. 

Kapcsolódó:

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat