Tony Burke belügyminiszter szerint a döntés a hírszerző ügynökségek tanácsát követi, és nem az MI-chatbot kínai származása miatt született.
A DeepSeek generatív mesterségesintelligencia-chatbot múlt heti megjelenése nemcsak megrengette az amerikai technológiai részvényeket, de elkezdtek aggódni a kínai modell cenzúrája és adatbiztonsági kihívásai miatt is. Az ausztrál belügyi tárca vezetője kedden aláírta azt az irányelvet, amely nemzetbiztonsági okokból kitiltja a programot minden szövetségi kormányzati rendszerből és eszközről, miután a hírszerző ügynökségek szerint az elfogadhatatlan kockázatot jelent. A belügyminiszter, Tony Burke szerint a döntést nem az alkalmazás származási országa, hanem a kormányra és annak eszközeire jelentett kockázata miatt hozták meg.
Az Anthony Albanese-kormány gyors és határozott lépéseket tesz Ausztrália nemzetbiztonságának és nemzeti érdekeinek védelme érdekében” – mondta Burke, majd hozzátette: „A mesterséges intelligencia egy hatékony és lehetőségekkel teli technológia, de
a kormány nem fog habozni, ha az ügynökségeink nemzetbiztonsági kockázatot azonosítanak.”
A kormányhivataloknak és a kapcsolódó ügynökségeknek a lehető leghamarabb jelentést kell tenniük a belügynek, hogy az alkalmazás ne maradjon semmilyen eszközön, és ne is telepíthessék újra. A döntés csaknem két évvel az után született, hogy a kabinet biztonsági és adatvédelmi kockázatokra hivatkozva az egész kormányzatra kiterjedően betiltotta a kínai TikTok-alkalmazást. A technológiáért és iparért felelős miniszter, Ed Husic januárban azt mondta, előre látja, hogy a DeepSeek kapcsán is hasonló viták fognak zajlani.
Nem Ausztrália az egyetlen ország, amely a kormányzati eszközökön betiltotta a DeepSeeket, rajta kívül Tajvan, Olaszország és néhány amerikai ügynökség is blokkolta az alkalmazást. A hírek szerint a héten az ausztrál új-dél-walesi kabinet ugyancsak betiltotta az alkalmazást, míg más államoknál szintén fontolóra vették ezt.
Tajvan hétfőn tiltotta meg a kormányhivataloknak a DeepSeek használatát, ugyancsak biztonsági kockázatokra hivatkozva. Igaz, a szigetország feletti folyamatos pekingi szuverenitási igény és a tajpeji kormány elleni katonai és politikai fenyegetések miatt régóta óvatosak a kínai technológiákkal szemben.
Olaszország ennél is gyorsabb volt: az adatvédelmi hatóság, a Garante január 30-án közölte, felszólította a DeepSeeket, hogy blokkolja a chatbotját az országban, mivel a cég nem válaszolt az adatvédelmi politikájukkal kapcsolatos aggályokra. Az olasz hivatal ugyanis kérdőre vonta a DeepSeeket a személyes adatok felhasználásáról, de különösen arról kért tájékoztatást, hogy milyen személyes adatokat gyűjtenek, azokat milyen forrásokból, milyen célokra, milyen jogalapon, és hogy azokat Kínában tárolják-e.
Végül a Garante felszólítására a kínai startup eltávolította az MI-asszisztensét az olasz alkalmazásboltokból – jelentette Agostino Ghiglia, az olasz adatvédelmi hatóság egyik tagja a Reutersnek. Elismerték ugyanakkor, hogy a kínai cég nem tartozik a helyi szabályozás vagy a Garante joghatósága alá, és nem köteles semmilyen információt szolgáltatni a szabályozó hatóságnak.
Nem sokkal később néhány olasz felhasználó, aki korábban letöltötte az alkalmazást, azt mondta, hogy a szolgáltatás webes verziója továbbra is működik.
„Az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy a beleegyezésüket adják az adataik felhasználására. Márpedig a kínai szerverek nem nyújtanak olyan garanciákat, mint az európaiak” – mondta Ghiglia. Az olasz Garante a mesterséges intelligencia felhasználásával kapcsolatban a 31 európai adatvédelmi hatóság közül a legproaktívabbak közé tartozik, két évvel ezelőtt rövid időre a Microsoft által támogatott ChatGPT használatát is betiltotta az uniós adatvédelmi szabályok feltételezett megsértése miatt.
Kapcsolódó: