Sokan vélekednek úgy, hogy Donald Trump a Monroe-doktrínához visszatérve magára hagyná Európát. Ez viszont azért nem valószínű, mert az amerikai tőke még jócskán lát lecsapolni valót Európában. Inkább az a kérdés, hogy a földrészünk Latin-Amerikához vagy Afrikához fog-e hasonlítani… 

Az igaz, hogy Trump a kampányában az ukrán konfliktusból való kilépésről és az Egyesült Államok NATO-ban betöltött szerepének csökkentéséről beszélt, de az élesbe fordult kormányzati felelősség sok mindent megváltoztat, és úgy tűnik, Amerika inkább megduplázná az erőfeszítéseit Európa kifosztására. 

A háttérben álló tőke érdekei teljesen ellentétben volnának az Egyesült Államok visszavonulásával Európából, mivel ezzel az EU energia-, védelmi és technológiai függősége is semmivé válna. Érdemes egy pillantást vetni az egyes szektorokra, hogy mennyi pénzről is van szó. 

Energia 

Az EU-ban a fogyasztók és a vállalkozások megsegítésére 2023 közepéig 651 milliárd eurót fordítottak, hogy ellensúlyozzák a növekvő energiaköltségeket. Ez mostanra nyilvánvalóan jóval magasabb, és nem tartalmazza azt a több milliárdot, amit sietve elköltöttek az elmúlt három évben az LNG-terminálok üzembe helyezésére. 

Nehéz azt biztosan megmondani, hogy ebből mennyit szakítottak az amerikai energiacégek. Egy biztos: sokat. A Global Witness 2023-as jelentése azt állítja, hogy az öt nyugati olajipari nagyvállalat (ideértve az amerikai ExxonMobilt és a Chevront is) csak 2022-ben 134 milliárd dollárt nyert azon, hogy Európát részben elszakították az orosz olajtól és a gáztól. A rá következő évben az Egyesült Államok szállította a teljes LNG-import 50 százalékát az EU-ba, azaz a 2021-es év háromszorosára növelte az exportvolumenét, és Európa több tucat hosszú távú LNG-szerződést kötött az amerikai vállalatokkal, hogy két évtizedig vagy még tovább is tengerentúli gázt vásároljanak.  

A nagyon sok új olaj- és LNG-projekt zsúfolttá tette a piacot, de az USA továbbra is versenyben áll Oroszországgal az európai LNG- és olajpiacért, mivel a Trump-kormányzat el szeretné érni az exkluzív eladói státuszt. Az Egyesült Államok Európába irányuló kőolajexportja 2022 februárja óta napi 800 ezer hordóval nőtt. Mivel az USA folyékonytüzelőanyag-fogyasztása az előrejelzések szerint jövőre csökken, az amerikai olaj- és gázágazatnak egyre inkább a külső piacokra kell támaszkodnia.  

Az orosz gáz visszatérése Európába súlyosan károsítaná az amerikai LNG-exportőröket, és ez ellentmond Trump „America Firts” programjának.  

Az orosz olajra és gázra vonatkozó szankciók mostani megerősítése nem csak az amerikai vállalatok számára lesz előnyös, ez ugyanis megszilárdítja Trump pozícióit a Putyinnal való tárgyalások során. Pedig Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke minden tőle telhetőt megtett, hogy bizonyítsa hasznosságát: röviddel Trump megválasztása után azzal a tervvel állt elő, hogy még több gázt vásárol az Egyesült Államoktól, ami növelné az USA-tól való függőséget, ugyanakkor még többet tenne az EU gazdaságainak rombolása érdekében.  

Fegyverek 

Az Egyesült Államok fegyverexportja tavaly rekordot döntött: 29 százalékkal, 318,7 milliárd dollárra nőtt. A Lockheed Martin, a General Dynamics és a Northrop Grumman azt jósolja, hogy az eladásaik tovább fognak emelkedni Trump második elnöksége alatt – Európának ugyanis reagálnia kell a „globális instabilitásra”.   

Az asztalon van Trump javaslata, hogy a NATO-tagországok a bruttó hazai termékük 5 százalékát költsék védelemre, ami óriási növekedés a jelenlegi 2 százalékhöz képest. Ennek a megvalósulása nem valószínű, de az ennél kisebb, mondjuk 2,5 vagy 3 százalékos emelések is milliárdokat jelentenének az amerikai fegyvergyártó cégeknek és mérhetetlen fájdalmat az Európában élők millióinak, akik kénytelenek lesznek elszenvedni a szociális kiadások csökkentését, hogy finanszírozzák a militarizálást. 

A Stockholmi Nemzetközi Békeintézet szerint az európai államok fegyverimportja 94 százalékkal volt magasabb 2019–2023-ban, mint 2014–2018-ban. Persze köztük Ukrajna lett a legnagyobb európai importőr, ahová legalább 30 állam szállított jelentős mértékben fegyvereket.  

Az európai országok fegyverimportjának az 55 százalékát szállította az USA 2019–2023-ban, szemben a 2014–2018-as 35 százalékhoz képest. A régió következő legnagyobb beszállítója Németország és Franciaország volt, amely az import 6,4, illetve 4,6 százalékát adta. 

A NATO-tag európai országok ma már 30 százalékkal többet költenek katonai kiadásokra 2013-hoz képest, és 2014 óta 3-ról 23-ra nőtt azon országok száma, amelyek teljesítik a kétszázalékos célt. Több európai állam költségvetési megszorításokkal néz szembe, ezért kénytelen máshol visszafogni a kiadásait, ideértve az oktatást, az egészségügyet vagy azokat az energiatámogatásokat, amelyek célja, hogy enyhítsék az orosz vezetékes gáztól való elszakadás hatásait. 

Az európai elit kiárusítja az uniót 

Ahogy egyre több európai vállalat küzd a magas energiaköltségek és a régóta stagnáló gazdaságok miatt, amelyek mögött nagyrészt az EU megszorítások iránti rögeszméje áll, egyre inkább ők kerülnek az egyesült államokbeli egyesülési és felvásárlási szakértők fókuszába.  

A CDI Global is beszámolt arról, hogy az elmúlt években figyelemre méltó tendenciaként Európában jelentősen növekedtek az amerikai vállalatok határokon átnyúló egyesülései és felvásárlásai. A transzatlanti befektetések felfutása stratégiai váltást jelent az Egyesült Államokban működő amerikai cégek részéről, amelyek célja az európai piacok által kínált változatos előnyök és jövedelmező lehetőségek kihasználása. A terjeszkedésre törekvő nagyvállalati óriásoktól az innovatív növekedési utakat kereső agilis induló vállalkozásokig igyekeznek felfedezni az európai üzleti lehetőségeket kereső vállalkozásokat. 

A kontinensünkön befektető amerikai vállalatok számára jelentős vonzerő, hogy akciós áron szerezhetnek eszközöket. A gazdasági bizonytalanságok, a geopolitikai ingadozások és a változó piaci dinamikák az európai vállalatok értékének csökkenéséhez vezettek az elmúlt években. Ez pedig kedvező környezetet teremt az amerikai befektetők számára, lehetővé téve, hogy értékes eszközöket vásároljanak vonzóbb áron, mint azt az otthoni piacon tehetnék.  

Az amerikaihoz képest Európa viszonylag alacsonyabb munkaerő-, kutatás-fejlesztési (K+F) és működési költségeket kínál. Az európai országok gyakran nyújtanak jelentős adókedvezményeket és támogatásokat, amelyek célja az innováció és a vállalkozásfejlesztés előmozdítása, ezzel csökkentve az amerikai cégek pénzügyi terheit is. 

• Az amerikai magántőke-óriás, a Clayton Dubilier & Rice néhány éven belül felszámolta az Egyesült Királyság negyedik legnagyobb áruházláncát.  

• A Warburg Pincus néhány éve csatlakozott egy konzorciumhoz, hogy megszerezze a T-Mobile Netherlandsot.  

• Az amerikai székhelyű Parker Hannifin magántulajdonba vette a Meggitt brit repülőgép- és védelmi csoportot. 

• A Gores Guggenheim fúzióra lépett a svéd Polestar elektromosautó-gyártóval. 

• A magántőke-óriás KKR, amelynek partnere a korábbi CIA-igazgató, David Petraeus, megszerezte Olaszország legnagyobb távközlési szolgáltatója, a TIM vezetékes hálózatát. 

• Az olasz kormány azt is fontolgatja, hogy átadja az állami szektor biztonsági szolgáltatásait, például a titkosítási szolgáltatásokat Elon Musk SpaceX-ének.  

• A Techem német energiaszolgáltatót éppen most adták el a TPG amerikai vagyonkezelőnek.  

• A szilícium-völgyi Palantir már otthonosan mozog az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatában, Olaszországban pedig kopogtat az ajtón. 

Láthatóan tehát Brüsszelben jónak ítélik meg, ahogy az Egyesült Államok „lebontja Európát”, hagyják, hogy az USA „átvegye” a kontinenst, mert az sikeres „kockázatmentesítést” jelent Kínával és Oroszországgal szemben. A dollár értékének az emelkedése, valamint az európai üzletágak és vállalatok általános gyengesége mindezt erősíti, nem véletlen, hogy az Invest Europe több mint 1750 európai céggel kapcsolatban tesz közzé információkat forrásbevonásáról, befektetéséről és elidegenítéséről. 

A Financial Times a múlt héten arról számolt be, hogy tavaly a nagy magántőkeügyletek összértéke Európában kétszer olyan mértékben nőtt, mint a világ többi részén. Ez azt jelenti, hogy 2023-ról 2024-re a kivásárlások összege 75 milliárd dollárról körülbelül 135 milliárdra emelkedett. A cikk csupán annyit ír, hogy az amerikai magánvállalkozások az európai cégeket célozták meg. 

A PitchBook szerint pedig az Egyesült Államok részvételével járó ügyletek értéke 51,9 százalékkal nőtt tavaly. Majdnem minden ötödikben részt vettek amerikai befektetők, a tavalyi év 10 legjelentősebb akvizíciójáról hétben is ott voltak. 

Az EU-t már most is az amerikai IT-cégek uralják, amelyek szoftvereket, processzorokat, számítógépeket és felhőtechnológiákat szállítanak, és még többre számíthatunk, mivel Európa továbbra is le van maradva. Versenyképtelen az energiapiaca és képtelen lépést tartani az amerikai és a kínai befektetésekkel. 

Nincsenek megoldások 

Az uniós tisztviselők sokat beszélnek a megoldásokról, de mintha elkennék a valódi problémát.  

Az EU korábbi központi bankára, a Goldman Sachs volt ügyvezetője, Mario Draghi tavaly kiadta a nagy jelentését, amelyben szépen elkendőzte az európai versenyképességet pusztító elsődleges problémát: az oroszországi gázvezeték elvesztését, ami miatt az energiaköltségek az egekbe szöktek. 

Ehelyett Draghi több száz oldalon érvel a centralizáltabb hatalom szükségességéről, a nagyobb koncentrációról és a kevesebb munkajogról. A jelentésnek két nagy rajongója van, a Von der Leyen vezette Európai Bizottság, illetve az amerikai agytrösztök.  

Az Atlantic Council is fontosnak tartja, hogy az EU versenyképességi jelentésében felvázolt célok nem állnak ellentétben a transzatlanti gazdasági együttműködés megerősítésének szükségességével. Mindezek a javaslatok lehetőségeket nyitnának meg az Egyesült Államok magánbefektetései előtt a formálódó európai piacon. Ursula von der Leyen Davosban egy érdekes tényre is felhívta a figyelmet, mégpedig arra, hogy az európai háztartások megtakarításai elérik az 1,4 milliárd eurót, szemben az Egyesült Államok valamivel több mint 800 milliárdjával. 

Már csak az a kérdés, hogy ez a gazdagság vajon segít-e az EU-nak leküzdeni a nyersanyagok és az alkatrészek kapcsán a külföldi vállalatoktól való strukturális függőségét, vagy egyszerűen az amerikai óriásokhoz juttatná a pénzt. 

Az EU már most is megtapasztalja az energiával, a támogatásokkal és a tagok közötti koordináció hiányával kapcsolatos hátrányokat. Az USA által szorgalmazott megnövekedett katonai kiadások, amelyekbe Európa bele is nyugszik, valószínűleg el fogják vonni a pénzt a kontinens technológiai fejlesztéseitől. De hiába fordítunk több pénzt ezekre anélkül, hogy foglalkoznánk az unió USA-tól való energia-, biztonság- és gazdasági függőségével, mert ez azt jelenti, hogy az említett befektetések több mint valószínű, hogy az Egyesült Államok Európa feletti uralmának erősítésére irányulnak.  

Ahogy Henry Kissinger mondta:  

„Amerika ellenségének lenni veszélyes, de a barátjának lenni kifejezetten végzetes állapot.” 

 Kapcsolódó: