A Szilícium-völgy legendái közül többen szerepet kapnak a Trump-kormányzatban. Az elnök úgy emelte be a technológia vezéralakjait a legfelsőbb szintekre, hogy azok immár minden eddiginél jobban tudják befolyásolni a geopolitikai változásokat. Multipoláris helyett jöhet a technopoláris világrend?
Joe Biden búcsúbeszédében – amely egyben öt évtizedes politikai karrierjének lezárása is volt – úgy fogalmazott: az Egyesült Államokban oligarchia formálódik, amely vagyonával és hatalmi befolyásával „egész demokráciánkat, alapvető jogainkat és szabadságunkat veszélyezteti”. A volt elnök Dwight D. Eisenhower 1961-es búcsúbeszédének (amelyben az óva intette Amerikát, hogy katonai-ipari komplexummá váljon) parafrázisaként arra figyelmeztetett, hogy az ország technológia-ipari komplexummá válhat, amelynek következményei beláthatatlanok lesznek a jövőre nézve. Bár Biden neveket nem említett, nem nehéz kitalálni, hogy a nagy tech cégek vezetőire, elsősorban Elon Muskra gondolt, aki egyfelől óriási összegekkel támogatta Trump kampányát, másfelől tevékeny részt vállal a kormányzati munkában, az állami kiadások csökkentésével megbízott kvázi miniszterszerűségként. Ennél a két tevékenységénél azonban sokkal lényegesebbek lesznek azon geopolitikai törekvései, amelyek elérése érdekében – az America First jegyében – minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni.
A technológiai vállalatok és azok vezetői valóban látványosan Trump mellé álltak – ha nem a választási kampányban, legkésőbb utána. Leglátványosabb példája ennek talán Mark Zuckerberg volt. A Meta vezére, aki
2021-ben még kitiltotta Donald Trumpot a Facebookról, látványosan tagadta meg saját, a Biden-kormányzat és személyesen Biden érdekében végzett, szerinte helytelen munkásságát.
Miután bevallotta, hogy a Fehér Ház gyakorlatilag kézi vezérléssel cenzúráztatta a Facebookot, és a Coviddal kapcsolatban töröltette a kérdőjeles megjegyzéseket a platformról, felhasználókat kitilttatva, bocsánatot kért azért is, amiért az előző elnökválasztást súlyosan manipulálta Biden javára a közösségi oldal segítségével. Miután ezt kipipálta, közeledését Trump felé azzal mutatta ki, hogy bejelentette: a szólásszabadság érdekében szélnek ereszti a Facebook „tényellenőrző” csapatát, amelynek tevékenységéről azt is elismerte, hogy sokszor többet tett a valóság elrejtéséért, mint napvilágra hozataláért. Ezzel a húzással gyakorlatilag beállt Elon Musk mellé, akinek X platformja éppen a szabad véleménynyilvánítás védőbástyájának számít (nem csak konzervatív körökben), jelezve, gyökeresen szakít addigi felfogásával, és maradéktalanul elfogadja az új szelek által vállalata elé sodort üzenetet. (Az X igazgatója, Linda Yaccarino mosolyogva csak annyit reagált: „Mark, welcome to the party!”.) Zuckerberg azonban nem állt meg itt, hanem azonnal belecsapott a sűrűjébe. Míg Elon Musk az X segítségével egyre markánsabban véleményezi és bizonyos mértékben befolyásolja az európai politikát, Zuckerberg – immár Trump szimpatizánsaként – azonnal a vállalati érdekeket helyezte előtérbe.
A Meta-vezér arra kérte Trumpot, hogy gyakoroljon nyomást az Európai Bizottságra, és akadályozza meg, hogy agyonbüntessék az amerikai tech cégeket a brüsszeli trösztellenes és egyéb szabályokra hivatkozva. Mint mondta,
az Egyesült Államok számára stratégia előnyt jelent, hogy ennyi piacvezető vállalata van, ugyanakkor a kormánynak kötelessége lenne ezeket meg is védeni.
Rámutatott: az Európai Unió az elmúlt két évtizedben több mint 30 milliárd dollárnyi büntetést szabott ki az amerikai cégekre különböző jogsértések címén – a Meta csak tavaly novemberben egy 797 millió eurós számlát kapott a trösztellenes törvényre hivatkozva. Zuckerberg szerint – aki Brüsszellel kapcsolatban most a közösségi platformokat elöntő cenzúrapolitika kikényszerítése ellen is támadást indított – az Európai Bizottság versenyszabályainak torz alkalmazása olyan, mintha az EU folyamatos vámokkal sújtaná az amerikai vállalatokat, ezt a helyzetet pedig a Biden-kormányzat egyáltalán nem tudta, vagy nem akarta kezelni. „Ha egy ország megpróbálna beleavatkozni az Egyesült Államok bármelyik iparágának tevékenységébe, a kormány találna módot arra, hogy nyomást gyakoroljon rá. Ami velünk történt, az ennek éppen az ellenkezője. Az amerikai kormány hallgatása lehetővé tette, hogy az EU azt csináljon velünk, amit csak akar” – mondta.
Azzal, hogy Zuckerberg emelte a tétet, és a szólásszabadság szintjéről az üzletire helyezte a diskurzust, Musk politikai szerepvállalásával párhuzamosan kiterjesztette a Trump-kormányzat jövőbeli hatékonyságát. Az elnök mögött felsorakoznak a Szilícium-völgy lovasai, akik pokoli tűzerőt képviselnek. A szólásszabadság visszaállítása és a liberálisnak nevezett cenzúra elleni küzdelem a platformokon csupán a külső (de annál lényegesebb) máz a lényegen: a tech szereplők becsatlakozása az amerikai kormányzatba olyan hatalmat ad Trump kezébe, amelyre még nem volt példa a történelemben.
Digitális hatalom a valóságban
A technológiai vállalatok a kormányoktól függetlenül is képesek geopolitikai befolyást gyakorolni. Egyrészt a digitális térben terjesztik ki hatalmukat, másrészt nem alkalmaznak közvetlen hatalomgyakorlást. Helyette egy olyan területen gyakorolnak befolyást az emberekre, amely nem materiális, külső, politikai hatalmon alapuló szabályozása pedig nehézkes, kijátszható és rendkívül kontraproduktív lehet. Ian Bremmer politológus, kockázatelemző 2021-ben megjelent híres esszéjében úgy fogalmaz: a tech vállalatok egyre inkább alakítják a kormányok által uralt globális környezetet. Óriási befolyásuk van azokra a technológiákra és szolgáltatásokra, amelyek az új ipari forradalom főszereplői, meghatározzák egy ország gazdasági és katonai jövőképét, átalakítják a munkaerőpiacot, és végső soron újra tudják definiálni a társadalmi szerződéseket. Éppen ezért súlyos hiba azt hinni, hogy a cégek még mindig pusztán gyalogok a geopolitikai sakktáblán, amelyeket ide-oda tudnak tologatni a politikai hatalmat gyakorló vezetők. Helyette ideje felismerni: a tech-gigászok működése és felépítés hasonló az államéhoz: szuverenitást gyakorolnak saját, egyre nagyobb birodalmukban, a digitális térben.
Éppen emiatt a fő kérdés az, hogy egy kormánynak mi az észszerűbb: a konszenzusos együttműködés a technológiai vállalatokkal saját céljaik elérése érdekében, akár azon az áron is, hogy a digitális hatalommal rendelkező cégeket a valós hatalomba integrálja, vagy az elutasítás, és a vállalatok hatalmának megtörése? Utóbbi esetben sikerülhet-e igyekezetük a versenyképességük és geopolitikai hatalmuk csorbulása nélkül? A válaszért elég az Európai Unióra tekinteni, ahol egyáltalán nem léteznek olyan technológiai óriások, mint az Egyesült Államokban vagy Kínában.
Az EU ezért úgy döntött, hogy a külföldiek felett kezd el hatalmat gyakorolni, és úgy ellenőrizni a digitális tér szeleteit, hogy azokat nem is ő hozta létre.
A GDPR, a digitális piacokról és az állampolgárok digitális védelméről szóló törvény erős korlátozásokat kényszerít a tech cégekre, a háttérben természetes azzal a szándékkal, hogy csökkentse az európai innovációs törekvések sebezhetőségét és azt, hogy az amerikai-kínai vállalatok bebetonozzák magukat az európai csúcstechnológiai térbe.
Komolyan fennáll a veszélye, hogy az EU a zöldátálláshoz hasonló csapdába esik, amelyben azért vergődik, mert a kínai kereskedelemre kivetett tiltó rendelkezésekkel próbál meg versenyképességén javítani úgy, hogy közben lehetetlen Kínát mellőznie tervei elérése érdekében. A 22-es csapdája az amerikai tech vállalatokra is érvényes: amennyiben az Európai Bizottság a büntetésekre épülő, egyre inkább önnön hatalmi céljait előtérbe helyező politikát részesíti előnyben, azzal egy lépéssel sem lesz közelebb a hőn áhított technológiai fejlesztésekhez, csupán felgyorsítja saját geopolitikai hanyatlását. Immár ráadásul olyan vállalatokkal néz szembe, amelyek vezetői szó szerint vagy átvitt értelemben is politikai szerepet vállalnak az amerikai kormányzatban. Zuckerberg leegyszerűsített mondataival élve: az Európai Unió a szankcióalapú politikájával az amerikai technológiai iparnak okoz kárt. Ha pedig az amerikai ipart bántja, akkor az amerikai kormányzatot bántja, ha pedig az amerikai kormányzatot bántja, akkor az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket sérti. Olyankor pedig tudjuk, mi szokott történni.
Egy alomból
Donald Trump sokkal gyorsabban felismerte a lehetőséget a technológiai vállalatok geopolitikai szerepét illetően, mint Biden. Utóbbi még búcsúbeszédében is azok veszélyeire figyelmeztet, olyan kockázatra, amelyet az amerikai kormánynak haladéktalanul ki kellene küszöbölni. Irányítani és nem használni akarta őket, de igyekezete (lásd Zuckerberg) végül zsákutcába jutott. Trump ennek épp az ellenkezőjét tette: kormányzati szintre emelte a technológiai vállalatokat, azok vezetőinek valós politikai hatalmat adva. Bár eddig is előfordult, hogy a Szilícium-völgy vezető alakjai ilyen-olyan módon szerepet vállaltak az amerikai kormányzati munkában, erre ilyen méretekben, ahogyan az elnök teszi, korábban soha nem volt példa. Hatványozottan igaz ez a (nem feltétlenül pejoratív szándékkal) PayPal-maffiának becézett csoport tagjaira. A kifejezés a PayPal egykori alapítóinak és alkalmazottainak csoportjára utal, amelynek tagjai a későbbiekben új vállalatokat alapítottak és futtattak a csúcsra. Köztük van Peter Thiel, a Palantir Technologies vezére, David Sacks, a Viva Engage (Yammer) alapítója, Reid Hoffman a LinkedIntől, Chad Hurley és Steve Chen a YouTube volt főnökei, és természetesen Elon Musk, akinek tech-érdekeltségeit már felsorolni is hosszú lenne.
Közülük kapásból hárman a lehető legszorosabb kapcsolatban állnak az új amerikai kormányzattal. Míg Peter Thiel (Trump bőkezű támogatója) a legzsírosabb szerződésket készülhet megkötni a Palantir és a CIA/FBI/hárombetűs szolgálatokkal, Sacks és Musk konkrét politikai megbízást kapott. Előbbi az elnök tudományos és technológiai főtanácsadója lett, utóbbi pedig a kormányzati hatékonyságért és a bürokráciacsökkentésért fog felelni, afféle szűken vett kormányon kívüli miniszterszerűségként. Ehhez az illusztris csapathoz csatlakozott a napokban Mark Zuckerberg, aki főnyereményt jelent a Trump köré csoportosult technológiai kör számára. És nem is fogta vissza magát: azonnal azt javasolta, hogy Trump támadja meg Brüsszelt, ha úgy tetszik iparvédelmi, ha úgy tetszik, nemzetbiztonsági indokkal.
A technopoláris világrend felé
Bremmer továbbgondolt elmélete szerint az egypólusú vagy kétpólusú világrendet felváltó valamilyen világrendet valójában már nem a kormányok, hanem a technológia vállalatok geopolitikai hatásainak függvényében kell vizsgálni, éppen ezért nevezhetjük technopoláris világrendnek is. Szerinte a tech vállalatok hatalomszerzésének három formája valósulhat meg. (Tekintve a Trump-féle újítást, Bremmer egy dologban tévedhetett, és az általa felvázolt lehetőségeket nem különálló verzióként, hanem egyetlen folyamat három állomásaként kell felfognunk.)
Az első lehetséges forgatókönyv szerint a techvállalatok ragaszkodnak a globális növekedésükhöz, ezért egyáltalán nem választanak oldalt, hanem igyekeznek szuverének maradni, és nagyrészt egymással fognak teljesen és kizárólagosan profitorientált versenyt folytatni. Ez egy globazilált digitális rendet feltételez, amelyben a cégek a digitális térben vívják saját harcukat. Nem ördögtől való a gondolat, de ez a verzió az aranykort idézi, és már régen túl vagyunk rajta. Abban a pillanatban, hogy a tech cégek beszálltak a globális politikába, ez a szakasz véget is ért.
A második verzió szerint az amerikai és a kínai tech vállalatok felsorakoznak a saját kormányuk mellett, a két ország gazdasági konfliktusának eredményeképpen pedig egy technológiai hidegháború veszi kezdetét. Mivel a digitális világ két részre szakad, a régi recept alapján a harmadik országok kénytelenek lesznek oldalt választani, amely a globalizáció széttöredezéséhez fog vezetni. Ez a folyamat a szemünk láttára kezdődött el, a chipháborúk és a techóriásokra kényszerített tiltások, betiltások, illetve szabályozási mechanizmusok életbe lépésével. És éppen ezt látjuk jelen pillanatban kiteljesedni a Trump-kormányzat részéről,
azzal a kiegészítéssel, hogy az elnök a tehetetlen és technológiai versenyképességében hátul kullogó Európát is oldalválasztásra kényszeríti, beleértve ebbe az EU-s ellenőrzési és szabályozói törekvések megnyirbálását, illetve a kínai technológia elutasítását is.
Brüsszel egyelőre dacos: az EU versenyjogért felelős biztosa a napokban határozottan kijelentette: az EB-t nem érdekli, hogy a Szilícium-völgyiek hogyan próbálják meg befolyásolni Trumpot, a digitális piacokról szóló törvény értelmében az amerikai tech vállalatok – Meta, Google, Apple – elleni vizsgálatokat nem fogják leállítani, és ha kell, továbbra is a szabályoknak megfelelő büntetési tételeket fogják kiróni rájuk.)
A harmadik forgatókönyv (még) nem valósult meg. E szerint a nagyhatalmi versengés színtere maga a digitális tér lesz, ahol a tech vállalatok hatalma nagyobb a kormányokénál, így
kialakul egy posztvesztfáliai típusú technopoláris rend, amelyet geopolitikai főszereplőként maguk a cégek fognak uralni.
Miután az első két forgatókönyv már megvalósult, a harmadik esélye fokozatosan nő. Kérdés, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése milyen változásokat okoz a jelenlegi hatalmi struktúrákban, illetve a kormányok (kiindulva Trump mostani megközelítéséből) mennyire akarják, illetve akarják-e egyáltalán szabályok közé szorítani a tech vállalatokat. „A profitorientált techszereplők már most átvették az irányító szerepet azokban a társadalmi, gazdasági és nemzetbiztonsági szegmensekben, amelyek eddig a kormányok kizárólagos hatáskörébe tartoztak. A vállalatok vezetőinek magándöntései emberek milliárdjainak megélhetését és gondolkodásmódját befolyásolják. Ezáltal egyre nagyobb mértékben alakítják az eddig kormányzatok által befolyásolt globális környezetet is” – fogalmaz Bremmer, aki esszéje végére maga sem tudott válaszolni a kérdésre, mi fog történni, amikor a digitális és a fizikai tér politikája egybeolvad.
„A verseny a veszteseknek való” – ezt viszont már Peter Thiel mondta, és üzleti filozófiáját a technológiai vállalatok éppen a szemünk láttára ültetik át a politikai gyakorlatba. Az így létrejövő, új kormányzati eszmerendszerrel összeolvadó „tech kartell” működése már nem csak a pénzről fog szólni. Elon Musk vezetésével öles léptekkel indultak el egy ismeretlen úton, ahol a kormányzattal karöltve készülnek meghajlítani a geopolitikai teret. Nagyon rövid idő alatt látni és tapasztalni fogjuk, meddig jutnak el, és van-e alapja a technopoláris elmélet kiteljesedésének.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
