Februártól újra lassulhat a pénzromlási ütem – makronom.eu
2025. március 26., szerda

Februártól újra lassulhat a pénzromlási ütem

Infláció, pénzromlási ütem, illusztráció - Freepik

A várakozásoknál magasabb decemberi inflációs adat érkezett, ám ez várhatóan nem módosítja érdemben az inflációs pályát. Februártól a pénzromlási ütem lassulása várható, de a jegybanki inflációs cél elérése későbbre tolódik, az idei éves infláció pedig valamivel 4 százalék felett alakulhat. 

Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzőjének írása 

Kellemetlen meglepetést okozott a januári inflációs adat, ugyanis az elemzői várakozásoknál érdemben nagyobb volt a gyorsulás mértéke. 

Az élelmiszerek januárban éves alapon 6, míg havi alapon 1,9 százalékkal drágultak. Az áremelkedésben a tavalyi gyenge mezőgazdasági termésnek volt jelentős szerepe, ami miatt az importigény is megnőtt, így pedig a forintárfolyam gyengülésének a szerepe hatványozottan megjelenhetett. 

Hogyan alakult az egyes termékcsoportok ára? 

Havi alapon a szeszes italok, a dohányáruk ára 1,5 százalékkal emelkedett, ez összességében megfelel a korábbi trendeknek, mivel a kereskedők jellemzően áthárították az adóemelések hatását. Egyedül a ruházkodási cikkek esetében volt havi alapon csökkenés, közel 3 százalékos, amely szintén nem okozott meglepetést, az év eleji leárazások idén sem maradtak el. 

A tartós fogyasztási cikkek esetében 0,7 százalékos volt a havi átárazás mértéke, ez szintén magasabb, mint a korábbi átlag, és emögött ugyancsak a gyengébb árfolyam hatása húzódhatott meg.  

Éves alapon azonban a tartós fogyasztási cikkek ezzel együtt is jelentősen visszafogták az áremelkedési ütemet, csupán 0,8 százalékkal drágultak. 

Energia- és üzemanyagárak 

A háztartási energia és a fűtés esetében is áremelkedés volt tavaly decemberhez képest, amiben a megelőző évinél hidegebb időjárás és így a magasabb fogyasztási szint hatása jelenik meg – emiatt több háztartás kerülhetett a magasabb fogyasztási kategóriába, azonban éves szinten még így is stagnáltak az árak. 

Az üzemanyagok esetében 2,7 százalékot tett ki a havi, míg több mint 11,8 százalékot az éves áremelkedési ütem, és ebben is szerepe volt a jövedékiadó-emelésnek, ugyanakkor a legnagyobb hatása a dollár erősödésének volt, amely így megdrágította az importált kőolajat, ez pedig beépült az üzemanyagárakba is. 

Drágultak a szolgáltatások 

A legnagyobb meglepetést a szolgáltatások árváltozása jelentette, itt havi alapon 2,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. A hírközlési szolgáltatások esetében volt jelentős, közel 10 százalékos az ugrás, ugyanis most futott ki az októberi akciók hatása, de más területeken, például a lakbér, az egészségügyi szolgáltatások vagy a kulturális és szabadidős szolgáltatások esetében is a vártnál nagyobb volt az év eleji átárazás mértéke. 

Mi várható a következő hónapokban? 

Várakozásaink szerint a mai adat az inflációs pályát nem módosítja, vagyis  

februártól ismét lassulást mutathat a pénzromlási ütem, azonban a jegybanki cél elérése későbbre tolódott.  

A következő hónapokban érdemi bázishatások, mint például a visszatekintő, inflációkövető átárazási gyakorlat, kifut, és ez fokozatosan mérsékli az áremelkedési ütemet. A jegybanki toleranciasávba ugyanakkor – várakozásaink szerint – érdemben csak később, a nyári hónapokban térhet vissza az infláció, miközben a cél megközelítése az év utolsó hónapjában lehet reális.  

Éves átlagban így arra számítunk, hogy kismértékben 4 százalék felett lehet az infláció. Ugyanakkor továbbra is  

jelentős kockázatok övezik az inflációs pályát, a geopolitikai konfliktusok, az orosz–ukrán háború vagy Trump vámpolitikája érdemi negatív hatást gyakorol a forint árfolyamára, amely beépül több termék árába, és befolyással van az árazási döntésekre.  

Ugyan az elmúlt időszak érdemi forinterősödést hozott, azonban szükség lenne a tartósan erősebb árfolyamszintekre, ami segítene az üzemanyagárak csökkentésében is. 

A KSH-adatok kapcsán reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is. Közleményük szerint a kormány elkötelezetten dolgozik az infláció alacsony szinten tartásán, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az év eleji emelkedés ne váljon tartóssá. A januári magasabb szint átmeneti jelenség, amit a bázishatások, az év eleji szolgáltatásátárazódás és egyes alapvető élelmiszerek, így a tej, valamint a tojás árának növekedése okozott. A kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri az infláció alakulását, és szükség esetén minden rendelkezésére álló eszközzel azonnal beavatkozik annak érdekében, hogy az élelmiszerárakat kontroll alatt tartsa. A pénzromlás alacsony szinten tartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a reálbérek növekedése folytatódjon, biztosítva a háztartások vásárlóerejének erősödését. 
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az előzetes kormányzati jelzésekkel és a piaci várakozásokkal összhangban, az idén januárban éves alapon 5,5 százalékot ért el az infláció mértéke, havi alapon pedig 1,5 százalékos növekedést mutatott. A januári adatok alapján az élelmiszerek inflációja éves alapon 6 százalék volt, a háztartási energia ára 0,2 százalékkal emelkedett” – emlékeztet az NGM. 
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az adatok alapján kiemelte: „elfogadhatatlan a magas élelmiszer-infláció, különösen az alapvető élelmiszerek, így például a tej és a tojás esetében”. A tej, a tejtermékek és a tojás januári drágulása különösen nagy terhet ró a kispénzűekre és a középosztályra, mivel ezek a teljes fogyasztói kosár közel egyharmadát jelentő élelmiszerkosárban mintegy 13 százalékos súlyt képviselnek. 
A kormány a családok védelmében határozottan fellép és a jövőben is ezt teszi az élelmiszerárak kontroll alatt tartásáért. Ennek érdekében januárban berendelte a kiskereskedelmi üzletláncok képviselőit, valamint egyeztetéseket folytatott az Országos Kereskedelmi Szövetséggel, illetve a termelőket, feldolgozókat és kiskereskedőket tömörítő Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanáccsal is. 
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kiemelten vizsgálja az egyes tejtermékek (ESL- és UHT-tejek), valamint a különböző méretű tojások árképzését. Az árfigyelő rendszerben rögzített fogyasztói árak és a kiskereskedelmi láncok beszerzési árai alapján az NKFH ellenőrzi, hogy a piaci folyamatok megfelelnek-e a verseny tisztaságának és a fogyasztók érdekeinek. 
Az árak alakulását tekintve fontos kiemelni, hogy a kiskereskedelmi láncok január végén és február elején számos alapvető élelmiszer ellenértékét csökkentették. Az árfigyelő adatai szerint nem egész három hét alatt átlagosan mintegy 3 százalékkal esett vissza a tejek és a kefir, 2-vel a tejfölök, valamint 1,5-tel a tehéntúró ára. A kormány ezt a folyamatot szorosan nyomon követi annak érdekében, hogy az árcsökkentések tartósak maradjanak – húzza alá a közlemény. 
A kabinet az infláció hosszú távon alacsony szinten tartása, valamint a kiskereskedelmi verseny erősítése érdekében 2023. július 1-je óta működteti az online árfigyelő rendszert. A családok érdekében jelenleg a platform kiterjesztését vizsgálja olyan termékköröknél, mint a halak, a kávé, a tea, a rizs, további tejtermékek (pl. a tejszín), a marhahús, a zsemle és a kakaópor, ezáltal a megfigyelt árucikkek köre 100 elemre bővülhet. 
„A kormány elkötelezett amellett, hogy minden szükséges lépést megtegyen az élelmiszerárak kontrollálása és a családok védelme érdekében. Ennek érdekében nem zárja ki a kötelező árstop bevezetésének lehetőségét sem, amely szükség esetén azonnali és hatékony beavatkozást jelenthet”– írja az NGM közleménye. 
Majd hozzáteszik: a kabinet továbbra is azon dolgozik, hogy a családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon, így többet költhessenek, utazhassanak, fogyaszthassanak. Ezért továbbra is biztosítja a reálbérek növekedését, megvédi a családokat, a kispénzűeket, a középosztályt, és ennek érdekében minden rendelkezésre álló eszközzel kész beavatkozni, miközben új eszközök alkalmazásának a lehetőségét is vizsgálja. 

Fotó: Pixabay

KAPCSOLÓDÓ:

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat