Donald Trump Narendra Modi indiai miniszterelnököt fogadja, jelezve stratégiai fókuszának Ázsiára való áthelyeződését. A találkozó a védelmi együttműködés, a kereskedelmi megállapodások és India geopolitikai szerepének erősítését célozza, miközben mindkét fél célja a kínai befolyás ellensúlyozása.
Donald Trump második elnöki ciklusának egyik első csúcstalálkozójára kerül sor ezen a héten, amikor Narendra Modi indiai miniszterelnök Washingtonba látogat. A kétnapos megbeszélés abból a szempontból hagyományt tör meg, hogy az Egyesült Államok elnöke az első találkozóját rendszerint az Egyesült Királyság éppen hivatalban lévő miniszterelnökével ejti meg.
Ez a jelzésértékű gesztus aláhúzza azt, hogy az új amerikai kormányzat prioritásai Ázsia, azon belül is a Kínával való nagyhatalmi versengés irányába összpontosulnak.
A 2014 óta immár harmadik miniszterelnöki ciklusát töltő Modival Trump már az első hivatalos időszaka alatt is feltűnően jó viszonyt ápolt, így a mostani esemény azt is jelzi, hogy ezeket a kapcsolatokat a felek a második Trump-ciklusban is szeretnék folytatni. A találkozó vélhetően hemzsegni fog a különböző kereskedelmi megállapodásokról és a védelmi együttműködésekről szóló bejelentésekkel, de az igazán fontos az, hogy Washington és Újdelhi geopolitikai értelemben milyen relációt tud kialakítani a blokkosodás és a hidegháborús logika nemzetközi kapcsolatokba való visszatérésével.

India és Kína közt látszólag felhőtlen a viszony (Forrás: Wikimedia Commons)
Az Egyesült Államok és Kína közti versengés Washingtonból és Újdelhiből nézve is megkívánja az együttműködést, illetve az egymásra való támaszkodást:
az USA-nak szüksége van Délkelet-Ázsiában egy kiegyensúlyozó hatalomra Kínával szemben, India pedig szeretné fenntartani a nagy hagyományokra visszatekintő stratégiai autonómiáját, amelynek alapfeltétele a bilaterális kapcsolatok kialakítása, illetve a kommunikációs csatornák fenntartása a geopolitikai aréna meghatározó szereplőivel.
Arról nem is beszélve, hogy Trump ezzel olyan stratégiai partnerre tehetne szert, amely egyfelől BRICS-tagállam, másfelől a geopolitikai érdekei annak ellenére, hogy egy gazdasági blokkban szerepelnek, számos fronton ütközik Kínával: ezek közé tartozik a globális dél vezető szerepéért való harc, illetve a kínai–indiai határon évek óta zajló katonai összecsapások. Trump emellett vélhetően nyomást akar gyakorolni Indiára abban a tekintetben is, hogy a BRICS+-ban szereplő országok mondjanak le a közös valuta létrehozásáról, ami veszélyezteti a dollár hegemóniáját, így végeredményben Washington világgazdasági vezető szerepét, amit a dollár garantál.

A BRICS jelenlegi tagországai (Forrás: Wikimedia Commons)
Az Egyesült Államok és India közötti erős, korszakalkotó szövetség mindkét fél stratégiai érdekeiben szerepel, tekintettel a nemzetközi politikai porond kommunikációs csatornáinak elhidegülésére. Mindez a Biden-kormányzat négy éve alatt váratott magára, ahol a két hatalom közti kapcsolatok intenzitása jóval alacsonyabb szinten folytatódott, mint az első Trump-ciklusban, és ezt a bevezetett bürokratikus akadályok sem könnyítették meg.
Trump második elnöksége és az e heti csúcstalálkozó lehetőséget kínál Washingtonnak és Újdelhinek, hogy történelmi távlatból szemlélve is egy kölcsönös partnerségen alapuló viszonyt alakítsanak ki. Ezáltal India talán egy vissza nem térő lehetőséget kap arra, hogy a stratégiai autonómiája mentén kitörjön szomszédja árnyékából, és mint amerikával szövetséges regionális hatalom, kiaknázza a nemzetgazdaságában rejlő potenciálját, és Kínával együtt Ázsia vezető gazdasági erejeként tekintsenek rá.
Mindehhez Washingtonhoz és Pekinghez hasonlóan növelnie kell az úgynevezett hard power képességeit, modernizálnia a fegyveres erőit, ami szükséges ahhoz, hogy optimális szintre kalibrálja stratégiai autonómiáját. Csakhogy ez a kínai hard power, illetve Peking gazdasági fölénye miatt jelenleg korlátokba ütközik.
Pedig Indiának mint a térség egyfajta kiegyensúlyozó hatalmának azért kell ezt előtérbe helyeznie, mert a hard power azon hatalmi eszközök összessége, ami magában foglalja egy nemzet stratégiai autonómiáját, illetve a soft power képességeket. Modinak Trump második ciklusa kiváló alkalom arra, hogy kiépítse hard power képességeit és fenntartsa azt.
Ezen a ponton találkozik Washington és Újdelhi stratégiai érdeke: az előbbinek erős Indiára van szüksége, hogy kiegyensúlyozó hatalomként megállja a helyét Peking ellenében, és bebiztosítsa az indo-csendes-óceáni térségbeli kapcsolatrendszerét, míg India ezzel ki tud törni Kína árnyékából.
India hard power képességeinek a kiépítése pedig hozzásegíti az USA-t, hogy legyen egy erős amerikai szövetségese a térségben.
Vagyis az Egyesült Államok geopolitikai érdeke az indo-csendes-óceáni régió biztosítása Kínával szemben: ehhez kiváló eszköz India stratégiai autonómiájának a megerősítése mind a térségben, mind a globális délen. Ehhez azonban elengedhetetlen az indiai védelmi ipar gyors modernizálása a kínai ellenében, márpedig ezzel a lehetőséggel pedig a Modi-kormány nagy eséllyel élni fog.
Történelmi szkepticizmus és a megoldás
Az előbb felvázoltak ellenére mind az amerikai, mind az indiai tárgyalópartnerek meglehetősen szkeptikusak az erős amerikai–indai szövetség megvalósítása tekintetében.
India részéről az amerikai szándékokkal kapcsolatos kritikákat a hidegháború időszaka, illetve az ország ősellenségének tekintett Pakisztánnak a terrorizmusellenes hadműveletek keretében nyújtott katonai támogatás adja.
A közelmúltban pedig az USA Afganisztánból való gyalázatos kivonulása, illetve a Bangladesben zajló politikai zavargások figyelmen kívül hagyása tovább erősítette az ellenérzéseket Washington térségbeli politikájának következetességével szemben.
Az amerikai stratégák részéről Újdelhi megbízhatóságát illetően merült fel kétely, ami szintén a történelmi tapasztalatokban gyökerezik: India a hidegháború idején vezető szerepet töltött be az el nem kötelezettek mozgalmában, azonban ezzel párhuzamosan erőteljes kapcsolatokat alakított ki Moszkvával, ami bizonyos területeken (pl. fegyverimport) mind a mai napig érezhető.
Az ország huszadik századi gazdaságpolitikája, az államosítás és a protekcionizmus ráadásul ütközött az akkori neoliberális világrend tengerentúli elképzelésével.
Az amerikaiak egy része ezekből okulva ma sem bízik feltétlenül Indiában, mivel Washingtonból úgy tűnhet, hogy az ázsiai ország felelősség nélkül szeretné kiélvezni az amerikai stratégiai partnerség előnyeit – Újdelhi erőteljesen támaszkodna a tengerentúli technológiára, miközben a hidegháború időszakához hasonlóan továbbra is együttműködik Moszkvával.
Ezeket az ellenérzéseket, amelyeket mindkét oldalon egy kisebb réteg képvisel, a partnerség irányába mutató, teljesítményértékelésen alapuló elkötelezettséggel lehet feloldani. Ennek az egyes lépései a következők lehetnek:
- A védelmi együttműködésnek egy többszintű, az AUKUS-hoz (Ausztrália, az Egyesült Királyság és az USA közötti biztonsági partnerséghez) hasonló megállapodáson kell alapulnia a közös stratégia végrehajtása, a szabad és nyitott Indiai-óceán biztosítása érdekében. Az ázsiai országnak meg kell védenie az északi szárazföldi határait, és biztosítania kell a haditengerészeti dominanciát az Indiai-óceánon Szueztől Szingapúrig és Malajziától Madagaszkárig. Az Egyesült Államok és India között erős katonai partnerség szükséges ahhoz, hogy India ezen nemzetbiztonsági célja megvalósuljon, miközben az USA regionális biztonsági tervei is teljesülnek.

A sokszor példaként emlegetett AUKUS (Forrás: Wikimedia Commons)
- Olyan energiabiztonsági partnerségre van szükség, amely minden tüzelőanyagra kiterjed, hogy kielégíthesse India robbanásszerűen növekvő energiaigényét, emellett rugalmasságot és biztonságot nyújtson a termelési, illetve az elosztási rendszerekben. Az amerikai energiaexport és a nukleáris technológiák fontos szerepet játszanak Újdelhi energiabiztonsági céljainak elérésében. Washington számára pedig előnyös, ha India napenergia- és megújulóenergia-ipara képes hatékonyan versenyezni a kínai dominanciával Ázsiában és Afrikában.
- A kereskedelmi és mobilitási megállapodások elősegítik a kétoldalú árucsere és a képzett munkaerő áramlásának növekedését, hozzájárulva a két ország digitális gazdasági jólétéhez. India vámtarifáinak magas felső határa (átlagosan 48,5 százalék) lehetővé teheti az újszerű és kreatív stratégiák alkalmazását az amerikai–indiai kereskedelemben a versenyfeltételek kiegyenlítése érdekében. Ezen akadályok leküzdése jelentősen felgyorsíthatja és bővítheti a már most is növekvő kereskedelmi volument, amelynek az értéke a jelenlegi évi 200 milliárd dollárról 2033-ra várhatóan több mint 1,8 ezer milliárd dollárra nőhet.
- A meghatározó gazdasági ágazatokra, például a félvezetőkre, a kritikus ásványi anyagokra és a gyógyszerekre vonatkozó egyedi megállapodások jó táptalajai lehetnek az erős kétoldalú kereskedelmi és ellátási láncra vonatkozó megállapodások kialakításához. Indiának az egészségügyi és a technológiai ágazatokban magasan képzett szakemberei vannak, ami kielégítheti az Egyesült Államok munkaerőigényét, és újjáélesztheti az amerikai gyártást. Ezen magasan képzett dolgozók ideiglenes tengerentúli munkavállalása, akik képesek részt venni az egymást kiegészítő és gyorsan változó munkafolyamatokban, mindkét nemzet számára előnyt jelent.
- Az „új aranyút” iránti közös elkötelezettség felélesztheti az indo-mediterrán kereskedelmet, valamint megerősítheti az indo-csendes-óceáni térség és az Atlanti-óceán közötti gazdasági és biztonsági kapcsolatokat. Az Egyesült Államok által létrehozott Ábrahám-megállapodások, amely megkezdte Izrael kapcsolatainak normalizálását az Arab-öböl menti országokkal és más szereplőkkel, előkészítette az utat az India–Közel-Kelet–Európa gazdasági folyosó (IMEC) elindításához a 2023-as, Újdelhiben rendezett G20-csúcstalálkozón. Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia India harmadik és negyedik legnagyobb kereskedelmi partnerévé vált. A trieszti kikötő pedig a Szuezi-csatornán, az Öböl-menti országokon keresztül a közúti-vasúti hálózatokon vagy az Irakon át Törökországba, illetve Európába vezető úton keresztül összekötheti az európai ipari központot a fellendülőben lévő indo-mediterrán kereskedelemmel. Amerikai és indiai érdek is, hogy az érdekelt felek, többek között Olaszország, az Európai Unió, Izrael, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia, ösztönözzék és összehangolják a tevékenységüket, alternatívát felmutatva a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezéssel szemben.

Az Újdelhiben tartott G20-csúcstalálkozón bejelentett India–Közel-Kelet–Európa Gazdasági Folyosó (IMEC), amely két különálló korridorból állna – az Indiát az Arab-öböllel összekötő keletiből és az Arab-öblöt Európával összekötő északiból. Tartalmaz majd egy vasúthálózati projektet is, amely kiegészíti a meglévő tengeri és közúti közlekedési útvonalakat a költséghatékony és gyors, határokon átnyúló hajó-vasút szállítás érdekében India, az Egyesült Arab Emírségek, Jordánia, Izrael, Szaúd-Arábia és Európa között Forrás: Wikimedia Commons
A két nagyhatalom számos további területen is együttműködhet, többek között az űrkutatás, az MI, a digitális gazdaság, a STEM és a távoktatás területén. Az amerikaiak és az indiaiak általánosságban nagyra értékelik egymást, amit mutat az is, hogy növekednek a családi kapcsolataik. Trump és Modi pedig olyan vezetők, akik átstrukturálhatják a két nemzet közötti kapcsolatokat, a kérdés csak az, hogy ezen a héten megragadják-e ezeket a lehetőségeket.
Kapcsolódó:
Borítókép: Wikimedia Commons