Gleb Prosztakov orosz üzleti elemző szerint Ukrajna nemcsak választóvonal és ütközőzóna lehet Oroszország és az Egyesült Államok számára, hanem egy olyan országgá válhat, amely a kölcsönös kereskedelmi érdekek alapján összeköti a szembenálló feleket– egyfajta biztosítékként.  

Gleb Prosztakov az írását szarkasztikusan kezdi:

az elmúlt tíz év során egy következetes tendencia kristályosodott ki, miszerint minden új ukrán elnök szükségszerűen üzletet köt az ország eladására. Ugyanakkor minden egyes új ügylet egy nagyságrenddel olcsóbbá teszi a forgalmazott eszközt. 

Porosenko elnök 2015-ben különleges kötvényeket – úgynevezett értékvisszaszerzési eszközt (Value Recovery Instrument, VRI) – bocsátott ki egy 18 milliárd dolláros államadósság átütemezéséért cserébe. Ugyanezeket a VRI-ket osztották szét az ukrán eurókötvények tulajdonosai között. A befektetők – főként a Vanguardhoz és a BlackRockhoz kötődő alapok – hárommilliárdos adósság elengedéséért cserébe nem kevesebbet kaptak, mint részesedést az ukrán GDP jövőbeli növekedéséből. Az egész ország GDP-növekedésének a 40 százalékát a beruházásokból ezeknek a „keselyűknek” kellett volna juttatni (és ez a kötelezettség jelenleg is fennáll). Tekintettel a második Maidan utáni alacsony gazdasági bázisra, ez az üzlet számukra óriási haszonnal kecsegtetett. A VRI szerinti első kifizetések egyébként már 2019-ben elkezdődtek, amikor Ukrajna GDP-je meghaladta a megállapított küszöböt. Ennek 2040-ig kellett volna folytatódnia, de eljött 2022 februárja, és a befektetési alapok fehérgalléros dolgozói nagyon szomorúvá váltak – számol be az üzletről az orosz elemző.  

Most, miután a demokraták ukrajnai kalandja kudarcot vallott, Zelenszkij elnök kész megegyezni Donald Trumppal arról, hogy az ukrán ásványkincsekre, nevezetesen a ritkaföldfémekre és más ásványokra vonatkozó minden olyan jogot az amerikaiakra ruházzon, amelyekre az Egyesült Államoknak szüksége van. Az amerikai elnök 500 milliárd dollárra becsülte Ukrajna kötelezettségeit az USA felé az országnak nyújtott katonai és pénzügyi segítségért. Trump ennek az összegnek egytizedét kész folyósítani fizetségként Kijevnek az őt érdeklő lelőhelyekhez való hozzáférésért.  

Persze közben az oroszok sem ülnek ölbe tett kézzel, hiszen tudják jól, hogy az ukrán ásványkincsek nagyobb része már az ő felügyeletük alatt van. Igaz, az ukránoknál még mindig maradt némi vas- és titánérc, jelentős gáztartalék és természetesen feketeföld.  

Itt jön a képbe Gleb Prosztakov elképzelése, amelyről egyelőre nem tudni, hogy a józan paraszti ész terméke, vagy sikerült némi bennfentes információhoz jutnia a Putyin és Trump közötti első hivatalos telefonbeszélgetésből. Abból indul ki, hogy a lelőhelyek fejlesztéséhez, valamint a mezőgazdasági termelés helyreállításához egyrészt hatalmas beruházások, másrészt idő kell. A jelenleg háború sújtotta területeken mindkettőhöz sziklaszilárd garanciákra lesz szükség. Ráadásul a normális gazdasági tevékenységhez stabil energia- és gázellátás is kell, ami Oroszország nélkül szinte lehetetlen, vagy legalábbis nagyon nehezen megoldható. 

Márpedig Trump szerint épp a közös üzlet alapozhatja meg az Oroszországgal kötött, Ukrajnáról szóló jövőbeni megállapodást.  

Amennyiben az amerikai elnök gondolatmenetét így értelmezzük, akkor ez Prosztakov szerint túlmutat egy semleges ütközőterület létrehozásán Kelet-Európában. Ennek a határnak olyan hellyé kell válnia, ahol Moszkva és Washington kereskedelmi érdekei találkoznak.  

Az orosz elemző ennél is tovább megy. Úgy véli, Ukrajna demilitarizálása és – az orosz vezetés által gyakran használt kifejezéssel élve – denacifikálása ezzel egy újabb elemmel egészül ki, méghozzá a teljes és elkerülhetetlen deoligarchizálással. Ezt azzal magyarázza, hogy a legtöbb ásványlelőhelyet az ukrán oligarchák ellenőrzik: Dmitrij Firtas a titánüzletágat, Mikola Zlocsevszkij a gáztermelést, Rinat Ahmetov és Konsztantin Zsevago a vasércet, Ihor Kolomojszkij az olajat és a vasötvözeteket. Posztakov úgy véli,

a régi és új ukrán oligarchák teljesen feleslegesek a megújuló Ukrajna életében.  

Még ennek az idő- és munkaigényes megvalósításához is ad némi útmutatást. Elsőként Zelenszkij lecserélését említi egy új technikai elnökre, akinek biztosítania kell mindkét tárgyaló fél érdekeit. Ennek keretében végig kell vinni egy csomó deprivatizációs folyamatot, amivel újra állami tulajdonba kerülne az oligarchák vagyona, hogy onnan majd az orosz és az amerikai cégekhez lehessen átruházni azt. Ehhez idő kell, a felek rövid távon mindössze annyit tehetnek, hogy szándéknyilatkozatot kötnek, amelynek a garanciája egyrészt az ellenségeskedés intenzitásának, másrészt a fegyverszállításoknak a csökkenése lesz. 

Az orosz elemző szerint az új alapképlet Ukrajna politikai megosztottság nélküli gazdasági felosztása lesz, hasonlóan az NDK-hoz és az NSZK-hoz, csak az ország formális felosztása nélkül. Vagyis Ukrajna megőrizné az államiságát, igaz, jelentős területi veszteségekkel, Oroszország pedig egy semleges, nem agresszív és nagyrészt ellenőrizhető szomszédot kapna. A republikánusok pedig arcvesztés nélkül zárhatják le a konfliktust, azzal a kilátással, hogy megszerezhetik az USA számára szükséges ásványokat. 

Ha mindez valóra válik, Ukrajna nem csupán demarkációs vonal és ütközőzóna lesz, hanem olyan hellyé válik, amely összeköti a szembenálló feleket a kölcsönös kereskedelmi érdekekkel, amelyek egyfajta biztosítékként szolgálnak a konfrontáció további eszkalációjával szemben. Legalábbis a világ ezen részén. 

A fenti írás nem tükrözi a Makronóm álláspontját, célja csupán a tájékoztatás és információközlés.   

(Forrás: Vzgljad) 

Kapcsolódó: