Még kedvezményesebb kamatot hoz a Széchenyi-kártya a kkv-k számára
2025. március 24., hétfő

Még kedvezményesebb kamatot hoz a Széchenyi-kártya a kkv-k számára 

A Bankszövetség és a KAVOSZ Zrt. vállalásának köszönhetően a Széchenyi-kártya Program hiteleit még kedvezményesebb kondíciókkal vehetik igénybe a hazai kis- és középvállalkozások.  

A vállalati hitelezés beindítása kulcsfontosságú, ezért a folyamat gyorsítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium a kondíciós listák módosítását soron kívül jóváhagyta, ennek eredményeként március 1-je helyett már a mai naptól fél százalékponttal csökkentett kamatozással érhetők el a Széchenyi-kártya-hitelek. A beruházási hitel jellegű kölcsönök kamata 3,5-ről 3 százalékra csökken, míg a Széchenyi-kártya-folyószámla-, likviditási és turisztikai hitel kamata azonos mértékű kamatcsökkentés után évi 4,5 százalékos kamat mellett válik elérhetővé. 

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár emlékeztetett:  

a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor Program keretében a beruházási típusú Széchenyi-kártya-termékek kamatszintjét a kormány már 2024 novemberében 5-ről 3,5 százalékra csökkentette.  

Az intézkedés bevezetésétől az idén január végéig igényelt 4011 beruházási kölcsön darabszáma 50, az igényelt 119 milliárd forintnyi hitelösszeg pedig 43 százalékkal múlta felül a 2024. augusztus–októberi adatokat, míg a megelőző év azonos időszakához viszonyítva a darabszámban 24, az igényelt hitelösszegben pedig 9 százalékot meghaladó növekedés figyelhető meg. 

Az újabb kamatcsökkentéssel a hazai kkv-k a beruházáshoz és a működéshez szükséges likviditási és forgóeszközhitel-igényüket is kedvezőbb finanszírozás mellett tudják biztosítani. A kamatcsökkentésnek köszönhetően egy átlagos, 100 millió forintos, 10 éves futamidejű beruházási hitel esetében a kölcsön törlesztési terhe 15 százalékkal csökkenhet. A Demján Sándor Program indulását megelőző 5 százalékos kamatozású hitelhez képest pedig közel 40 százalékkal mérséklődik a Széchenyi-kártya beruházási kölcsönt igénylő vállalkozások finanszírozási terhe. A Széchenyi-kártya beruházási hitelek esetében  

további kedvezményt jelent, hogy az új igénylőknek a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elengedi az első éves kezességvállalás díját. 

Az államtitkár hozzátette: a likviditási hitelek kamatcsökkentése segíthet abban, hogy a vállalkozások fel tudjanak készülni a fogyasztói bizalom erősödésével járó keresletbővülésre, azaz ne legyen készletezési vagy cash-flow-akadálya a fellendülő forgalom kiszolgálásának. 

A Széchenyi-kártya Program 2002-es indulása óta már több mint félmillió hitelszerződést kötöttek meg, az ügyfeleknek kihelyezett összeg pedig meghaladta a 8500 milliárd forintot. A Covid–19-járvány, a szomszédunkban zajló háború, az ennek nyomán fellépő energiaválság, valamint magas infláció idején  

a Széchenyi-kártya Program elemei tartották fenn a kkv-k számára a túlélést biztosító forintalapú finanszírozást.  

A hazai bankok 2020 júniusától 2024 decemberéig 218 ezer hitelkérelmet fogadtak be 8247 milliárd forint értékben, amelyből közel 171 ezer szerződéskötés történt, így 5887 milliárd forint állami kamattámogatás mellett elérhető kedvezményes forrás segítette a magyar vállalkozások működését. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Purger Tamás

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat