A müncheni biztonságpolitikai konferenciát J. D. Vance alelnök beszéde uralta, ami egyáltalán nem a védelemről és a biztonságról szólt. Nyílt hadüzenet volt ez a Brüsszel irányította európai liberális rendnek. Kissinger egykori híres kérdésére („Kit kell felhívnom, ha Európával akarok beszélni?”) jelenleg az egyetlen válasz, hogy ki az, akit biztosan nem.
„Sok szerencsét mindannyiótoknak, Isten áldjon benneteket.” Ez volt J. D. Vance utolsó mondata a müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott beszédében, baljós csengésű szavai a szerencséről pedig kíméletlenül foglalták össze az addig elhangzottakból a sajnálatot, az értetlenséget, a dühöt és a fejcsóváló elutasítást mindazzal szemben, amit a brüsszeli kézivezérlésű európai államok értékként igyekeznek felmutatni.
Az új amerikai kormányzat első nagy európai bemutatkozása a házigazdák számára nem is sikerülhetett volna rosszabbul. Pete Hegseth védelmi miniszter a müncheni biztonsági konferenciát megelőző napokban az elődje által létrehozott ukrajnai védelmi csoport ülésén vett részt, ahol kíméletlen őszinteséggel beszélt kollégáival. Mondanivalója hideg zuhanyként érte az „addig segítünk Ukrajnának, ameddig szükséges” Biden-féle közhelypanelt hangoztató európai szövetségeseket. Hegseth világossá tette: Ukrajna nem lehet a NATO tagja, ilyen jellegű béketerv szövegezésére tehát nincs opció. Ami a háború utáni biztonsági garanciákat illeti, lehet békefenntartókat küldeni Ukrajnába, de ezt az európaiaknak egyedül kell megoldani, az Egyesült Államok ugyanis nem fog csapatokat küldeni a területre. Az Ukrajna területén bekövetkező esetleges újabb háború és a külföldi katonák megtámadása esetén nem lesz érvényes a NATO kollektív védelmet garantáló 5. cikkelye, vagyis az Egyesült Államok emiatt biztosan nem fog háborúba indulni Oroszország ellen. Az amerikai tárcavezető azt is közölte: a Zelenszkij által sokat hangoztatott mondat, amely szerint a békekötésnek a 2014-es, Krím elfoglalása előtti határállapotokat kell visszaállítania, teljesen irreális, így ezzel Washington nem is foglalkozik. Hegseth mondatai messze túlmutattak az ukrajnai háborún:
a védelmi miniszter az Egyesült Államok és Európa védelmi struktúrájának szétválasztásáról beszélt, szakítva a NATO alapítása óta fennálló, Washington biztosította biztonsági elvekkel.
Azt is világossá tette, hogy az Egyesült Államok elkötelezett ugyan a NATO és az Európával kialakított védelmi partnerség mellett, de többé nem tűr el egy olyan kiegyensúlyozatlan kapcsolatot, amely függőséget okoz a partnereknek – vagyis nem hajlandó többé az európai biztonság költségeit állni az amerikai adófizetők pénzéből.
Trump éppen csak megvárta minisztere beszédének a végét, hogy bejelentse: eredményes telefonbeszélgetést folytatott Putyin elnökkel – az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalásfolyamat ezzel kezdetét vette. Brüsszel és Kijev a döbbenettől még reagálni is elfelejtett, Trump és Hegseth bejelentéseivel azonban két dolog világossá vált a számukra: az egyik, hogy Ukrajna a béketárgyalások folyamán másodlagos szereplő lesz az amerikai–orosz asztalnál. A másik, hogy Európát oda sem fogják engedni ehhez az asztalhoz. Az új amerikai kormányzat és Brüsszel kapcsolata néhány hét alatt a mélypontra zuhant.
A baljós előzmények után mindenki tudta, hogy J. D Vance beszéde a müncheni biztonságpolitikai konferencián minden lesz, csak nem szokásos. Az amerikai alelnök látásmódja tökéletesen megegyezik Trump America First hitvallásával: mindent, ami a világban történik, beleértve az ukrajnai háborút és a NATO működését, csak és kizárólag az amerikai érdekek szempontjából lehet értelmezni. Amennyiben a kettő nem találkozik egymással, az Egyesült Államok vagy a saját érdekeinek megfelelően befolyásolja az eseményeket, vagy kívül tartja magát azokon.
„Új seriff érkezett a városba”
Münchenben a brüsszeli értékalapú politikát magukévá tévő országok képviselői felkészültek a legrosszabbra. Azt várták, hogy Vance megerősíti Hegseth szavait, beszél néhány alapvető pontról a Trump–Putyin-eszmecsere kapcsán, legalább nagy vonalakban bemutatja az amerikai béketervet, és végighallgatják újra, hogy a NATO-tagállamoknak a GDP-jük legalább 5 százalékát kell a jövőben védelmi kiadásokra fordítaniuk, mert az Egyesült Államok nem lesz többé a katonai szövetség fejőstehene.
Azonban ami ehelyett történt, az sokkal rosszabb volt, mint amire készültek. Vance a biztonságpolitikai konferencián éppen csak érintette a védelmi kérdéseket, mindössze néhány mondattal utalt Ukrajnára, pár szóval a NATO-ra. Az alelnök beszéde vegytiszta politikai támadás volt a Brüsszel által irányított liberális európai rend ellen, kétséget nem hagyva afelől, hogy az új amerikai kormányzat nemhogy partnernek nem tekinti a jelenlegi, gazdaságilag és geopolitikai súlyát tekintve végzetesen meggyengült Európai Uniót, de a brüsszeli politikával kifejezetten ellentétes irányba megy, ahol nem valószínű, hogy túl sok közös találkozási pontja lesz vele.
Az Egyesült Államok nem az Ursula von der Leyen által hangoztatott barát többé, hanem feltételeket diktáló szövetséges, amely csak addig az, ameddig értelmét látja az együttműködésnek.
Vance hosszan ostorozta a brüsszeli migránspolitikát, a liberális gyakorlatot a másképpen gondolkodók elnémítására, beleértve a közösségi platformokra a Biden-kormányzat teljes egyetértésével fogadott cenzúrázási, hírhamisítási és a véleményszabadság gyakorlását tiltó intézkedéseket, a technológiai vállalatok ellen indított támadásokat és általában az európai demokratikus értékek pusztulását. Többször említette a romániai választásokba való példátlan beavatkozást, és rámutatott: az európai liberális vezetői gondolkodás mára ott tart, hogy retteg a saját szavazóitól, és félelmében a demokrácia alapjait kezdte lerombolni. „Nem Oroszország az a fenyegetés, ami miatt a legjobban aggódom Európa kapcsán. Nem is Kína vagy más külső szereplő. Ami miatt aggódom, az a belülről jövő fenyegetés, és Európa visszavonulása az egykor az Egyesült Államokkal közös értékektől – mondta.
Európának nem osztanak lapot
A Biden-korszak USA–EU szövetségesi kapcsolatai kártyavárként omlanak össze az új amerikai kormányzat színre lépésével. Az ukrajnai béketárgyalásokkal kapcsolatban Münchenben Vance még arra sem vette a fáradságot, hogy néhány mondatban kitérjen előadásában a Trump–Putyin-párbeszédre, mindenről a színfalak mögött, tényközlésként tájékoztatott. A vihar nem maradt el. Egynapnyi zavart csend után az EU-s vezetők megtalálták a döbbenet (és Brüsszel) hangját, és egymást túllicitálva adták a felháborodott interjúkat arról, hogy Európát nem lehet kihagyni a béketárgyalásokból.
A háttérben történhetett egy gyors eligazítás Zelenszkijjel is, az ukrán elnök ugyanis hirtelen fordulattal teljesen mást kezdett kommunikálni, mint a konferencia előtt. Míg néhány hete még hajlandó volt területi engedmények árán is a konfliktus lezárására törekedni, ezt a lehetőséget Münchenben (Hegseth és Vance beszédei után) már kategorikusan elutasította. Sőt: hevesen bírálni kezdte Trumpot, amiért Ukrajna és Európa mellőzésével kezd tárgyalásokba az oroszokkal, Oroszországot pedig a körülmények alakulása miatt „a NATO legbefolyásosabb tagjának” nevezte, miután szerinte Putyin felhasználja Trumpot a világ újrafelosztására szőtt terveiben. Azt is nyomatékosította, hogy Ukrajna soha nem fogad el egy olyan béketervet, amelyet Kijev és Brüsszel kizárásával hoznak létre.
A jelek szerint Zelenszkij egyáltalán nem készült fel az új amerikai kormányzat stílusára és villámgyors manővereire, így követhette el azt a hibát (minden valószínűség szerint utasításra), hogy kijelentette: aki nem Brüsszelt követi, az Moszkva szövetségesévé válik. Erős mondat ez annak fényében, hogy Vance nem sokkal előbb tette világossá:
az amerikai kormányzat gyakorlatilag semmiben nem tud közösséget vállalni a brüsszeli módszerekkel és irányvonalakkal.
A döbbenet a Vance-beszéd után tapintható volt. Az európai vezetők ekkor értették meg, hogy az alelnök szavai kiegészítései voltak Hegseth mondandójának: az Egyesült Államok sem katonai, sem értékrendi szempontból nem tekinti már partnerének a jelenlegi, brüsszeli normák szerint működő Európát. Ursula von der Leyen érezhetően tanácstalan volt, és csak szűkszavúan nyilatkozott az új helyzetről, helyette Kaja Kallas, az EU új külügyi főképviselője tett egy erőtlen próbálkozást, amikor kijelentette, hogy Brüsszel háta mögött nem lehet semmit csinálni. Azt ugyanakkor már ő sem tudta, mit tehet az ellen, ha ez mégis megtörténik.
Márpedig megtörténik. Miután az amerikai diplomaták meghallgatták az európai vezetők (Olaf Scholz, Boris Pistorius német védelmi miniszter, Stubb finn elnök, a balti államok vezetői stb.) kirohanását, amiért az Egyesült Államok ennyire levegőnek nézi Brüsszelt, Keith Kellogg tábornok, Trump ukrajnai rendezéssel megbízott embere még a müncheni konferencián bejelentette, hogy az amerikai–orosz egyeztetésekre az Európai Uniót nem fogják meghívni – de majd igyekeznek figyelembe venni az érdekeit. Washington és Moszkva tárgyalócsapata Szaúd-Arábiában kezdi meg az egyeztetéseket néhány napon belül – amerikai részről Marco Rubio külügyminiszter és Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó vezeti a tárgyalásokat. Európai részről senki nem lesz jelen, ahogy ukránok sem ülnek majd az asztalnál. Kijev tájékoztatása szerint senki nem hívta meg őket, de „nem is tervezik, hogy részt vennének rajta”. Ők tehát később csatlakozhatnak a tárgyalásokhoz, míg a brüsszeli vezetés valószínűleg akkor is csak kívülről szemlélheti az események alakulását.
A müncheni biztonsági konferencia idei eseménye messze túlmutatott alaprendeltetésén. A program már napokkal korábban elkezdődött, amikor Hegseth elmondta beszédét Ukrajnával és a NATO-val kapcsolatban, majd Trump bejelentette, hogy személyesen vette fel a kapcsolatot Putyinnal. A gyorsaságra és az új amerikai kormányzat határozottságára az európaiak nem voltak felkészülve, így amikor Vance színpadra lépett, már egy frusztrált, eleve kétségbeesett brüsszeli elit hallgathatta, ahogyan az alelnök az évek keserves munkájával felépített, elnyomó eszközökkel operáló belső világrendjének, liberális véleménydiktatúrájának és politikájának üzen teljesen nyíltan hadat.
A legfontosabb következtetést az első napon le lehetett vonni Münchenben. Mivel világnézetileg semmiben nem tud azonosulni vele, az Egyesült Államok az Európai Unió jelenlegi, önjelölt vezetését nem tekinti partnernek. Ez az éles különbség fogja vezérelni a globális politikát és a világrendet alapjaiban megváltoztató Donald Trumpot minden Európával kapcsolatos döntésében, legyen szó kereskedelemről, a szólásszabadság brüsszeli elnyomásáról, a NATO átalakításáról vagy az ukrajnai háború lezárásáról. Az amerikai kormányzat számára sem Ursula von der Leyen, sem Kaja Kallas, sem senki a brüsszeli apparátusból nem tényező. Kissinger egykori híres kérdésére („Kit kell felhívnom, ha Európával akarok beszélni?”) jelenleg az egyetlen válasz az, hogy ki az, akit biztosan nem.
Az elmúlt években a brüsszeli buborékpolitika mindent elkövetett azért, hogy Európa geopolitikai szerepe a múlt csökevényévé váljon. Vance alelnök müncheni beszéde nem hagyott kétséget afelől, hogy Washington célja a reálpolitikától és a pragmatizmustól elszakadt jelenlegi brüsszeli vezetés eljelentéktelenítése és az általa képviselt, szélsőségesen liberális belső világrend megbuktatása. München üzenete ennél világosabb nem is lehetne.
***
Kapcsolódó:
Fotók: Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia
