Az AfD előretör a fiatalok körében
2025. március 26., szerda

Az AfD előretör a fiatalok körében 

Növekszik az Alternative für Deutschland (AfD) népszerűsége Németországban, különösen a fiatalok körében, ami annak is köszönhető, hogy sikeresen használja a közösségi médiát, főként a TikTokot, hogy azon keresztül elérje a kiábrándult fiatalabb szavazókat.

Az előre hozott német szövetségi választásokhoz közeledve egyre inkább a figyelem középpontjába kerül a jobboldali Alternative für Deutschland (AfD) növekvő népszerűsége. A pártok támogatottságát vizsgáló felmérések szerint az AfD már másfél éve stabilan a második, 18-22 százalékkal a Kereszténydemokrata Unió/Bajor Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) pártszövetség mögött. Ez komoly növekedés az előző, 2021-es választási teljesítményükhöz képest, ahol a szavazatok körülbelül 10 százalékát szerezték meg. A jelenlegi felmérések alapján a CDU/CSU mintegy 30-31 százalékkal vezet, míg az AfD mögött a Szociáldemokrata Párt (SPD) 15-17-tel a harmadik. Csakhogy a választásra jogosultak hozzávetőleg 28 százaléka továbbra is bizonytalan, ami a most vasárnapi szavazás közeledtével a választói hangulat lehetséges változásait jelzi. A 2013-ban alapított pártról a Pew Research tavalyi felmérése szerint a német férfiak 26, míg a nők 11 százaléka vélekedik kedvezően. E különbség oka az lehet, hogy a férfiak leginkább a hagyományos konzervatív értékek háttérbe szorulásától tartanak, míg a nők jobban aggódnak a saját és a kisebbségek jogai miatt. Dr. Rüdiger Maas, az Institute for Generation Research német agytröszt munkatársa szerint a baloldali pártok gyakran olyan témákra összpontosítanak, mint a feminizmus, az egyenlőség és a nők jogai, amik gyengébben rezonálnak a férfiaknál, mint a nőknél. Érdekesség, hogy a fiatalok körében is nőtt a párt támogatottsága:  

az exit pollok szerint a tavalyi európai parlamenti választásokon 16 százalékra nőtt azon 24 éven aluliak száma, akik az AfD-re szavaztak, ami 11 százalékponttal több, mint 2019-ben.  

A szélsőjobboldalinak is mondott pártok népszerűségének növekedésében a migráció és a gazdasági kérdések mellett a közösségi médiában való komoly jelenlét is szerepet játszik. Az AfD ugyanis hatékonyan használta ki a közösségi média platformjait, különösen a TikTokot, hogy kapcsolatba lépjen a fiatalabb korosztállyal. Stratégiájuk magában foglalja a provokatív tartalmak terjesztését, amelyek rezonálnak a hagyományos politikából kiábrándult ifjúsággal. A digitális platformokon való sikeres jelenlét lehetővé tette számukra, hogy megkerüljék a hagyományos médiacsatornákat, így közvetlenül elérve és mozgósítva a fiatalabb közönséget. A Stratégiai Párbeszéd Intézet (ISD) kutatója, Mauritius Dorn szerint a pártok közül az AfD a legerősebb a TikTokon, ahol 539 ezer követője van, a CDU-CSU koalíciónak csak 28 ezer, míg a kormányzó SPD-nek pedig 158 ezer, és a különbségeket csak növelik a nem hivatalos AfD-influenszerek, például Celina Brychcy. Ő főleg táncos, trend- és életmódvideókat oszt meg a 167 ezer követőjével, de nyíltan felvállalja a politikai nézeteit is, mint például a sorkatonai szolgálat visszaállítását, az otthon maradó anyák támogatását, a genderideológia elutasítását és a szigorúbb bevándorlási politikát. 

A párt helyzete a választások előtt 

A párt kancellárjelöltje, Alice Weidel konzervatív-libertáriusnak írja le magát, és elutasítja a szélsőjobboldali címkét. Nézetei közé tartozik a remigráció, vagyis a bevándorlók tömeges deportálása, a német márka, mint nemzeti valuta visszaállítása és a megbékélés Oroszországgal. Weidel a 2000-es évek elején a Goldman Sachsnál dolgozott, majd a Bank of China-nál helyezkedett el, és hat évig élt Kínában, ahol a doktori disszertációját a kínai nyugdíjrendszerről írta. Weidel nyíltan homoszexuális, és Srí Lanka-i feleségével, valamint két adoptált gyerekükkel él együtt. 2013-ban csatlakozott az AfD-hez, aminek 2022-ben lett a társvezetője Tino Chrupallával.  

A kancellárjelölt fontos támogatót kapott Elon Musk személyében, aki az X (korábbi Twitter) tulajdonosa, és élő vitát szervezett vele a platformján,  

valamint és még egy pártrendezvénybe is becsatlakozott, hogy kifejezze támogatását. A Müncheni Biztonsági Konferencián aztán további támogatója lett J. D. Vance amerikai alelnök személyében, aki találkozott vele a rendezvény után, míg Olaf Scholzcal, az SPD és Friedrich Merzcel, a CDU/CSU kancellárjelöltjével nem. Ez egyértelmű jele annak, hogy az amerikai adminisztráció kit látná szívesen Németország vezető pártjaként. A milliárdos és az alelnök is kritizálta a német elszigetelés politikáját, ami alapján a pártok nem működnek együtt a szélsőjobboldalinak kikiáltott AfD-vel, és mindketten szorgalmazták a befogadását a politikai diskurzusba, illetve egy esetleges kormánykoalícióba való felvételét, bár erre a hivatalos nyilatkozatok alapján rendkívül csekély az esély – a pártok az AfD-vel szembeni úgynevezett tűzfalat (Brandmauer) továbbra is fenn kívánják tartani. 

A párt kétes megítélése 

Az AfD a német történelmi narratívák újraértelmezésével kapcsolatos viták középpontjában áll, miután a párton belüli prominens személyiségek olyan kijelentéseket tettek, amelyek alapján úgy tűnik, hogy alábecsülik vagy relativizálják a náci korszak alatt elkövetett atrocitásokat. Például 2017 januárjában Björn Höcke, az AfD egyik vezető tagja a „szégyen emlékműveként” emlegette a berlini holokauszt-emlékművet, és arra utalt, hogy változtatni kell Németország emlékezetpolitikáján. Ezenkívül tavaly májusban Maximilian Krahot, a párt EP képviselőjét is támadás érte, amiért azt mondta, hogy a Waffen-SS nem minden tagja tekinthető bűnözőnek, ami feszült kapcsolatokhoz vezetett más európai jobboldali pártokkal, és az AfD-t még az EP-választás előtt kizárták az akkori Identitás és Demokrácia frakcióból. Krahot később ki is tiltották az uniós választási kampány eseményeiről az állítólagos kompromittáló orosz és kínai kapcsolatai miatt. E vitás történések ellenére az AfD támogatottsága folyamatosan nőtt, ami azt jelzi, hogy Németországban a most vasárnapi választások közeledtével egyre összetettebb politikai helyzet alakult ki. 

Kapcsolódó:

Fotó: Pixabay

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat