„Amit ők tesznek velünk, mi is azt tesszük velük” 

Donald Trump az idén márciustól 25 százalékos amerikai importvámot jelentett be az acélra és az alumíniumra, majd közölte: „Azokkal az országokkal szemben, amelyek vámot vetnek ki ránk, mi is ugyanannyit fogunk kiszabni”. Ezzel új szintre emelte a régóta fennálló feszültséget az Egyesült Államok és az Európai Unió között. A bejelentés szerint április 1-jétől a Trump-kormányzat „kölcsönös” (reciprocal) vámokat vezetne be minden olyan ország ellen, amely a mostaninál magasabb illetékeket alkalmaz az amerikai termékekre. A közgazdászok szerint ezen kiegyenlítő vámok valószínűleg alternatívát jelentenek egy átfogóbb adó kivetésével szemben. A kereskedelmi adatok szerint Argentína, Brazília, India és Törökország és az Egyesült Államok vámjai között a legnagyobb a különbség, ugyanakkor jelen állás szerint az EU sem tud kibújni az új retorziók célkeresztjéből. 

Ez a „szemet szemért” megközelítés – ahogyan Trump az egyik kampányígéretében fogalmazott – szinte minden szektorra kiterjedhet, az autóipartól a mezőgazdasági termékeken át a technológiai szolgáltatásokig. Ami különösen aggasztó az EU számára, hogy Trump a 10 százalékos uniós autóimportvámot – amely jelentősen magasabb a 2,5 százalékos amerikainál – egy hozzávetőleg 30 százalékos tényleges vámteherrel torolhatja meg (figyelembe véve az európai hozzáadottérték-adót, azaz az áfát, valamint az uniós szubvenciós rendszert is).  

Ez a lépés óriási csapást mérhet a német, a francia vagy az olasz autógyártókra és bénító hatással lehet a teljes európai gépjárműiparra. 

Trump azzal vádolja az EU-t, hogy „nem veszik át az autóinkat, a mezőgazdasági termékeinket, szinte semmit nem fogadnak be tőlünk, míg mi mindent beengedünk onnan”. Tény, hogy az uniós piacot az agrár- és élelmiszeripari szabványok, valamint bizonyos esetekben a védett földrajzi árujelzők (GI) szigorú szabályrendszere uralja. A kérdés azonban ennél összetettebb: bár az áruforgalmi egyenleg valóban az EU-nak kedvez, a szolgáltatások terén az Egyesült Államoknak is jelentős az exporttöbblete. 

Mit mutatnak a számok? 

A transzatlanti kereskedelmi mérleg mélyebb megértéséhez fontos megkülönböztetni az áruk és a szolgáltatások forgalmát. 

• Az áruforgalomban az elmúlt 15 évben az EU következetesen többet exportált az USA-ba, mint amennyit onnan importált. Az Eurostat adatai szerint 2023-ban az Egyesült Államok áruforgalmi hiánya az unióval szemben elérte a 158 milliárd dollárt. 2013 és 2023 között az EU áruforgalmi többlete 81 milliárd euróról egészen 166 milliárdig emelkedett (2021-ben). 

• Ugyanakkor a szolgáltatások területén az USA-nak jelentős a fölénye: 2023-ban 104 milliárd eurós exporttöbbletet ért el az EU-val szemben. 

Ha ezt a két tényezőt összeadjuk, akkor a teljes kereskedelmi deficit „csupán” 54 milliárd euróra olvad, ami a 27 ezermilliárd dolláros amerikai gazdaság tükrében korántsem akkora fenyegetés, mint azt Trump állítja.  

Ő azonban rendre az áruk területére fókuszál, és ebből a szempontból valóban van különbség az átlagszintekben (például a már említett, az autókra kivetett 10 százalékos uniós vámmal szemben egy 2,5 százalékos amerikai áll). 

Ami további vita forrása lehet, az a mezőgazdasági szektor: az EU átlagosan 3,5 százalékponttal magasabb vámtarifát vet ki az élelmiszerekre és az italokra, mint az Egyesült Államok. Ezenfelül a vegyi termékek vámjai is átlagosan 1 százalékponttal magasabbak az unióban. 
Mindennek fényében Trump „egyenlőségre” törekvő politikája nem teljesen alaptalan, hiszen valóban léteznek ilyen különbségek. Mindez ugyanakkor sokkal bonyolultabb annál, hogy csupán vámokkal el lehessen intézni: az agrár- és élelmiszer-biztonsági, sőt szabályozási kérdések, mint a Big Tech-vállalatok vagy a szellemi tulajdonjogok védelme szintén komoly vitatéma. 

Retorziós vámok és szabályozási nyomás 

Az Európai Unió kijelentette, hogy „határozott és arányos” választ ad az amerikai intézkedésekre. Amennyiben Trump folytatja a 25 százalékos vámok kivetését az acélra és az alumíniumra, valamint továbbiakra készül, Brüsszel készen áll akár 50 százalékos védővámokat is bevezetni – összesen 4,8 milliárd euró értékben. Ezek elsősorban az ikonikus amerikai termékeket érintenék: a bourbon whiskey-t, a Harley-Davidson motorkerékpárokat, a motorcsónakokat, valamint bizonyos acél- és alumíniumtermékeket. 

Sőt nemcsak vámokról van szó: az EU a szabályozási képességével is nyomás alatt tarthatja az USA-nak fontos iparágakat, ezen belül különösen nagy gondot jelenthet Washingtonnak a Big Tech-szektor szigorú európai ellenőrzése. Ezáltal ugyanis a platformszolgáltatók (X, Meta stb.) az uniós adatvédelmi, tartalomszabályozási és adófizetési előírások közé szorulhatnak. Emellett további korlátozásokat vezethetnek be az amerikai tanácsadó és pénzügyi cégek, valamint a digitális platformok működésében. 

Mindeközben természetesen az EU a tárgyalási lehetőségeket sem zárja ki. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a közelmúltban megerősítette: az unió készen áll több amerikai árut – például cseppfolyósított földgázt (LNG) – vásárolni az USA-tól a kereskedelmi mérleg javítása érdekében. Hasonlóképp Bernd Lange, az Európai Parlament kereskedelmi bizottságának elnöke is jelezte: „Nyitottak vagyunk arra, hogy a 10 százalékos autóimportvámot közelítsük az amerikai 2,5 százalékos szinthez”, emellett felmerült a védelmi kiadások növelése és amerikai fegyverek beszerzése is. 

Nem bízunk az amerikai árukban? 

A kereskedelmi viták jelentős része a mezőgazdasági termékek piacán összpontosul. Az EU szigorú egészségügyi és élelmiszer-biztonsági szabályai (SPS – sanitary and phytosanitary standards) sok amerikai terméket kizárnak vagy szigorúan korlátoznak. Hosszú pereskedés és WTO-jelentések sora kísérte például az amerikai marhahús importjának a tilalmát, amelyet az EU 1996-ban a hormonkezelt marhahúsra hivatkozva vezetett be, és egészen 2009-ig érvényben tartott. Akkoriban a „jobb félni, mint megijedni” elv alapján tiltották le ezeket a hormonkezelt húsokat, amit az Egyesült Államok többször protekcionizmusnak minősített. 

Noha 2009-ben végül megszületett egy kompromisszum, amelynek keretében hormonmentes amerikai marhahúst korlátozott mennyiségben beengednek az uniós piacra, 2019-ben ismét kiújult a vita, mert az USA úgy vélte, hogy az EU nem tartja magát maradéktalanul a megállapodáshoz. Ezt követően egy újabb egyezmény 35 ezer tonnára növelte az importálható hormonmentes amerikai marhahús éves mennyiségét. 

Emellett az unió híres a földrajzi árujelzők (GI-k) védelméről, ami azt jelenti, hogy csak bizonyos területről származó élelmiszerek, italok és borok viselhetnek egyes védett elnevezéseket (például a „parmezán” vagy az „asiago” sajt). Az USA-ban ezek a márkanevek sokszor generikus, vagyis általánosító megnevezésként jelennek meg, de az EU ezeket nem engedi a belső piacra, ha nem felelnek meg a szigorú eredetvédelmi előírásoknak. Washington ezt is tiszta protekcionizmusnak tartja, míg az unió szerint a minőségi előírások és a védett eredetmegjelölések a saját élelmiszer-kultúra megőrzését szolgálják. 

Mindez a fogyasztói szokásokkal és preferenciákkal is összekapcsolódik:  

Európában kevésbé bíznak a nagyipari, intenzív módszerekkel előállított amerikai mezőgazdasági termékekben, miközben a tengerentúli vásárlók általában előszeretettel választják a magas presztízsű európai árukat (borok, luxusmárkák, autók, dizájnercikkek).  

Ez a keresletkülönbség is hozzájárul ahhoz, hogy az EU makacsul tartja magát az élelmiszer-biztonsági szabályokhoz, és ezzel együtt töretlenül fennáll az áruexporttöbblet. 

Új világrend vagy ismétlődő válság?  

A vámtarifák kölcsönös megemelésével olyan kereskedelmi háború alakulhat ki, amely mindkét oldalt komolyan megviselheti. Az Egyesült Államokban a lakossági fogyasztói árak további emelkedésével számolnak: a szakértők becslése szerint a már bejelentett vagy kilátásba helyezett vámok az árak akár 0,7 százalékos egyszeri ugrását is okozhatják. Ez pedig veszélyes lehet egy olyan gazdaságban, amely nemrég küzdötte túl magát a koronavírus-járvány utáni rekordmagas infláción. 

Eközben a kereskedelmi háborús retorika és a kölcsönös fenyegetések komoly bizonytalanságot szülnek a világpiacon is. Ennek a végkifejlete azonban teljesen nyitott, és elképzelhető, hogy az EU és az USA az utolsó pillanatban megállapodik egymással, csökkentik a vámokat és bizonyos szektorokban utat nyitnak a kölcsönös kereskedelemnek. Ez a forgatókönyv a vámok globális leszereléséhez is vezethetne, ha többen hajlanának a kölcsönös engedményekre. 

Egy másik lehetőség az, hogy továbbgyűrűzik a vámháború, ami végső soron mindkét félnek ártana, sőt a jelenlegi globális kereskedelmi rendszer teljes újrahangolásához vezetne. Ebben a folyamatban az USA, amely korábban a szabadkereskedelem szószólója volt, most a rendszer felforgatójaként jelenik meg. Az EU pedig – miközben folyamatos válaszlépésekre kényszerül – egyre inkább megtanulhatja, hogyan nyúljon hatékony eszközökhöz (Anti-Coercion Instrument, frissített EU Enforcement Regulation). 

Mindkét nagyhatalom abban érdekelt, hogy a kereskedelmi konfliktus ne okozzon összeomlást a globális színtéren. Amíg az európai cégek autókat, luxuscikkeket és szolgáltatásokat adnak el Amerikában, addig a tengerentúli techóriások és agrárvállalatok sem szívesen zárnák ki magukat az EU piacáról – még ha a gyártási és szabályozási modelljeiket át is kell formálniuk. 

Az USA és az EU közötti vámtarifa-emelés és a kölcsönös fenyegetések egyelőre nem csillapodnak, így könnyen lehet, hogy tanúi leszünk egy hosszú és elhúzódó kereskedelmi háborúnak. A fő kérdés: sikerül-e megtalálni azt az egyensúlyt, amelyben az Egyesült Államok elfogadhatónak tartja az EU védővámjait, miközben az unió megőrzi a jogát a saját piacának védelmére és minőségi szabványainak betartására. Az elkövetkező hónapok tárgyalásai megmutatják, hogy ez a komoly érdekütközés megoldható-e békés úton – vagy akár hosszabb távon is a gazdasági és politikai bizonytalanság lesz az új világrendben uralkodó hangulat. 

(Források: Deutsche Welle; The Conversation; CBS; Euractive)

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime