A megkezdett orosz–amerikai tárgyalási folyamat ellentétes érzelmeket kelt az orosz szakértők körében. Hangsúlyozzák, hogy érdemes Trump elnök telefonhívását óvatos optimizmussal kezelni, de Oroszország már ezzel is sokat nyert.  

Az orosz Vzgljad portálon Gevorg Mirzajan, az orosz kormány alá tartozó Pénzügyi Egyetem Politikatudományi Tanszékének docense tette közzé a véleményét abban a tudatban, hogy az elkövetkező béketárgyalási folyamatot annak ellenzői szabotálhatják. Szerinte balgaság lenne azt remélni, hogy Ukrajna és a megbékélési folyamatból kimaradt európaiak tétlenül ülnek majd.  

Számot vet azzal, hogy vannak olyan orosz szakértők, akik megkönnyebbültek és nagy reményeket fűznek az orosz–amerikai kapcsolatfelvételhez. Mások viszont figyelmeztetnek, hogy nem kell túlzott elvárásokat kialakítani, és vannak, akik fenyegetésnek tekintik a tárgyalási folyamatot, mivel az arra ösztönözhet, hogy befagyasszák a konfliktust. Mirzajan szerint még nagyon a folyamat elején járunk, viszont  

az ominózus telefonhívással Moszkva máris nyert – méghozzá sokat. 

Elsőként azt említi, hogy szerinte az Egyesült Államok kimutatta a megvetését az európai szövetségesei iránt. Washington ugyanis nemcsak nem tartott előzetes nyugati csúcstalálkozót, ahol a partnereivel egyeztethette volna a követeléseket, de nem is értesítette Európát a telefonhívás szándékáról. Így február 12-én, az orosz és az amerikai elnök tárgyalásai után az egész Európai Unió sokkos állapotba került a kontinens érdekeinek demonstratív semmibevétele miatt. Mirzajan szerint ez egy pofon a nyugat kollektivitására, mivel ezáltal kénytelenek megérteni, hogy nem ülhetnek a tárgyalóasztalhoz. Trump szemében ugyanis az EU egy rendkívül radikális irányvonalat követ, ami csak megzavarhatja és akár el is ronthatja a tárgyalásokat.  

Mirzajan kifejti azt is, hogy Trump egy egész sor pontban igazat adott Putyinnak, olyanokban is, amelyeket később alkupozícióként használhatott volna a tárgyalási folyamatban. Példaként említi Amerika megváltozott álláspontját Ukrajna NATO-tagságáról, márpedig ez volt Moszkva egyik legfontosabb követelése. Bár az EU még nem adta fel Ukrajna felvételét a szervezetbe, sőt még csapatokat is küldene oda békefenntartóként, az USA azonban nem kíván ebben részt venni.  

Sikerként könyveli el azt, hogy az amerikai elnök túllépett az „Ukrajna nélkül nincs tárgyalás Ukrajnáról” elven. Amikor a tudósítók megkérdezték őt, hogy Ukrajna része lesz-e a tárgyalási folyamatnak, az amerikai elnök csak annyit mondott: „Zelenszkijnek békét kell kötnie”. Mirzajan szerint ezzel ki is fejezte az ellenérzését az ország vezetője iránt. 

Negyedikként azt emeli ki, hogy Trump a telefonhívásával lerombolta az Oroszországról mint agresszorról alkotott képet, amelyet három év alatt felépítettek. Bár amit mond, az európai gyomor számára nehezen emészthető, de úgy látja, hogy Trump elsősorban a Fehér Ház korábbi kormányát hibáztatja a háború megindításáért, s Mirzajan a maga túlzott optimizmusával még azt is megfogalmazza, hogy az amerikai elnök valahol értette az orosz katonai-politikai stratégia alapelveit. Ötödik nyereségként pedig megemlíti, hogy már nem beszélhetünk Oroszország elszigeteléséről. A megbeszéléseket követően mindkét elnök nemcsak abban állapodott meg, hogy semleges területen tartsák meg a személyes találkozót, hanem jelezték, hogy hajlandók meglátogatni egymás országait.  

A szerző elismeri, hogy a látogatások még meghiúsulhatnak, hogy a tárgyalások még sokáig elhúzódhatnak, hogy a kijevi „rezsim” és a folyamatból kimaradt európaiak sem ülnek majd tétlenül, de a tárgyalások kezdete azonban már egy komoly jelzéssé vált azok számára, akik még tudnak gondolkodni és törődnek a jövőjükkel. 

Szerinte ez jelzés azoknak az európai nemzetek vezetőinek, akik nem akarnak megfulladni az Európai Bizottság ideológiai szorításában, és megértik, hogy ki kell lépniük a háborúból, és közvetlen tárgyalásokat kell kezdeniük Oroszországgal a jövőbeli együttműködésről. 

Jelzés továbbá az európai és ázsiai vállalkozások számára, rámutatva, hogy a szankciókat fel lehet oldani. Azaz ideje visszatérni az orosz piacra,  

és elvenni azt a kínaiaktól. Ráadásul a sebesség számít – az nyer, aki gyorsabban tér vissza. 

Végül Mirzajan  elég cinikusan fogalmaz az ukrán elit számára, mégpedig azoknak, akik felismerik, hogy Ukrajna hanyatlása drámaian felgyorsult. Számukra azt javasolja, hogy ideje tárgyalni Oroszországgal tulajdonuk és szabadságuk garantálásáról.  

 A cikk nem tükrözi a Makronóm álláspontját, célja csupán a tájékoztatás és információközlés. 

Kapcsolódó: