Néhány órával az után, hogy a szenátus megerősítette Robert F. Kennedy Jr.-t az egészségügyi és humán szolgáltatások miniszteri posztján, Donald Trump rendeletet írt alá a krónikus betegségek elleni bizottság létrehozásáról.
A Fehér Ház által közzétett rendelet szerint Kennedy lesz annak a munkacsoportnak az elnöke, amely „Amerika eszkalálódó egészségügyi válságának kiváltó okait” fogja vizsgálni. A gyermekkori krónikus betegségek kialakulásáért felelős tényezőket is feltárják, és az ezzel kapcsolatos krízisjelentés értékelését 100 napon belül ki is adják.
A vizsgálat a túlzott gyógyszerhasználatra is kiterjed, emellett rávilágít az élelmiszer-összetevők és vegyszerek hatására, valamint bizonyos egyéb expozíciókra. Az antidepresszánsok (szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók), az antipszichotikus gyógyszerek, a hangulatstabilizáló stimulánsok és a testsúlycsökkentő készítmények hatását is vizsgálni fogják.
A rendelet szerint a bizottság megvizsgálja a gyermekkori krónikus betegségekhez vezető okokat, így például az amerikai étrendet, a mérgező anyagok felszívódását, az orvosi kezeléseket, az életmódot, a környezeti tényezőket, az élelmiszer-előállítási technológiákat, az elektromágneses sugárzást, a vállalati befolyásolásokat, sőt a kormányzati politikát is.
Érthető az új amerikai kormányzat aggodalma
Az amerikaiaknak a Covid előtti 78,8 éves várható átlagos élettartama jelentősen elmarad a többi fejlett államétól, ahol ez 82,6 év.
Tíz amerikaiból hatnak van legalább egy krónikus betegsége és tízből négynek kettő is vagy még több.
Becslések szerint minden ötödik felnőtt mentális betegségben szenved. Az elmúlt harminc évben pedig 88 százalékkal nőtt a rákos megbetegedések száma, ami az összes vizsgált ország közül a legnagyobb százalékos növekedés. A 2022-es becslések szerint 30 millió gyermeknek (az összes 40,7 százalékának) volt legalább egy komoly diagnózisa, például allergiája, asztmája vagy valamilyen autoimmun betegsége, míg az autizmus spektrumzavar minden 36. gyermeket érint.
A késői serdülők és fiatal felnőttek 18 százalékának van zsírmájbetegsége, közel 30 százalékuk prediabéteszes és több mint 40 százalékuk túlsúlyos vagy elhízott.
Ezek az egészségi problémák ráadásul tovább nőttek az egyre gyakoribb gyógyszerfelírás mellett.
A fiatal felnőttek 77 százaléka az egészségi pontszáma alapján nem alkalmas a katonai szolgálatra. Amerika évi 4,5 ezer milliárd dolláros egészségügyi kiadásának a 90 százaléka a krónikus és mentális egészségügyi problémákkal küzdőkre megy el.
Azt azonban felismerték, hogy az egészségügy több ágazatot is érint, nem csak magát az egészségügyet és annak finanszírozását. Ezt mutatja az is, hogy a Robert F. Kennedy Jr. által vezetett bizottság tagjai között megtalálható többek közt az agrár-, az oktatási, a lakásügyi és városfejlesztési, valamint a veteránügyi miniszter.
Kennedy demokrataként, majd függetlenként indult az elnökválasztáson, aztán tavaly augusztusban kilépett a versenyből, és beállt Donald Trump mögé. Miután befejezte az elnökjelölti kampányát, megalapította a Make America Healthy Again (MAHA) mozgalmat, és megfogadta, hogy fellép az országban tapasztalható krónikus betegségek járványszerű terjedése ellen. A küzdelme nehéz lesz, hiszen olyan befolyásos érdekcsoportokat kellene visszaszorítania, amelyek uralják a nagyüzemi mezőgazdaságot vagy a gyógyszergyártást.
Kapcsolódó: