A világ leghosszabb tenger alatti kábelének megépítését tervezi a Meta – makronom.eu
2025. március 24., hétfő

A világ leghosszabb tenger alatti kábelének megépítését tervezi a Meta 

A technológiai óriás által tervezett infrastruktúra az Egyesült Államokat, Indiát, Dél-Afrikát és Brazíliát köti majd össze. 

A Meta bejelentette a Project Waterworth nevű kezdeményezését, mely a föld kerületénél is hosszabb, 50 ezer kilométeres tenger alatti kábelrendszer kiépítését célozza. A vállalat szerint ez a fejlesztés erősíti a gazdasági együttműködést, elősegíti a digitális befogadást és új lehetőségeket nyit a technológiai fejlődés számára. „Például Indiában, ahol már jelentős növekedést és befektetést láttunk a digitális infrastruktúrában, a Waterworth segít felgyorsítani ezt a fejlődést és támogatja az ország ambiciózus terveit a digitális gazdaság területén” – fejtette ki a technológiai óriás. Az új kábelrendszer a Meta mesterségesintelligencia-projektjeit is támogatni fogja, ami a fejlesztés egyik fő motivációja. 

A Project Waterworth a maga nemében egyedülálló lesz, mivel a 24 szálas optikai kábelrendszer minden korábbinál nagyobb kapacitást biztosít. A Meta közlése szerint a kábeleket akár hétezer méter mélyre is lefektethetik, és a magas kockázatú területeken – például a part menti sekély vizekben – speciális védelmi eljárásokat alkalmaznak, hogy megóvják azokat a hajóhorgonyok és egyéb veszélyek okozta sérülésektől. 

Növekvő kockázatok és geopolitikai feszültségek 

A világ internetes forgalmának több mint 95 százaléka tenger alatti kábeleken keresztül zajlik, vagyis az egész rendszer igencsak sebezhető. Az Egyesült Királyságot körülbelül 60 ilyen köti össze a külvilággal, ezek szállítják az adatok 99 százalékát. A tenger alatti kritikus infrastruktúra védelmének fontosságát jelzi, hogy a NATO januárban fokozottan ellenőrizte a Balti-tengeren közlekedő hajókat, miután tavaly több kábel is megsérült. 

Precedensek és korábbi incidensek 

A tenger alatti kommunikációs infrastruktúra stratégiai jelentőségét jól mutatja, hogy 2018-ban a Trump-kormányzat szankciókat vezetett be egy orosz vállalat ellen, amely állítólag víz alatti technológiákat biztosított Moszkvának a tenger alatti hálózatok megfigyelésére. Tavaly júliusban Tonga nagy részét sötétségbe borította a szigethálózatot összekötő tenger alatti internetkábel megrongálódása, ami káoszt okozott a helyi vállalkozások körében. Ezek az esetek rávilágítanak, hogy a globális adatforgalom gerincét alkotó tenger alatti kábelek nemcsak baleseteknek vannak kitéve, de a geopolitikai feszültségek és konfliktusok során is célpontokká válhatnak. A Meta gigaprojektje éppen ezért különös figyelmet fordít a fizikai biztonságra. 

Kapcsolódó: 

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat