Az Egyesült Államok még sok éven át lesz megkerülhetetlen tényező Európában. Ez nem csak Washington műve: az európaiak maguk alakítottak ki totális függőségi viszonyt. Amikor aztán jött valaki a Fehér Házba, akinek sem az ideológiai, sem az üzleti elgondolásai nem egyeznek Brüsszelével, a történet kegyetlenül megbosszulta magát.

Néhány napja heves kommunikációs csata zajlik Zelenszkij és Donald Trump között. Az amerikai elnök a tőle lassan megszokható nagyvonalúsággal kezeli a statisztikát, így jutott arra a következtetésre, hogy ukrán kollégája azért nem meri kiírni a választásokat (az elnök mandátuma tavaly májusban járt le, a hadiállapotra való tekintettel azonban nem írnak ki új választást), mert 4 százalékon áll a népszerűségi indexe. (A választások kérdése Ukrajnában nemcsak azért lényeges, mert Trump immár szemmel láthatóan a béketerv kerékkötőjének, és nem előmozdítójának látja Zelenszkijt, de azért is, mert Putyin több ízben utalt rá: egy illegitim elnök aláírása nem sokat ér majd a békeszerződésen.) Ez az információ minden valószínűség szerint fals, csakúgy, mint az elnök azon gondolata, hogy az Egyesült Államok eddig 350 milliárd dollárt adott Ukrajnának pénz és fegyversegélyek formájában. (Cserébe igyekszik egy 500 milliárd dolláros nyersanyagüzletben megállapodni Kijevvel, amit az ukrán fél a jelenlegi formájában éppen csak gyarmatosító dokumentumnak nem nevezett, és visszautasította azt.)  

Trump arra is célozgatott, hogy Zelenszkij nagyban felelős a háború kirobbanásáért, és annak három éve alatt semmit nem tett a vérontás megállítása érdekében. Az ukrán elnök erre már keményebben felelt, azt állítva, hogy Trump valójában egy orosz dezinformációs buborékban él (néhány munkatársa ennél sokkal keményebb szavakat használt), és sajnálatosnak nevezte Putyin hatását amerikai kollégájára.  

Az elnök dühbe jött Zelenszkij válaszától, és egy szerdai posztjában már „meg nem választott diktátornak” titulálta a „középszerű komikust”, nem mellesleg korrupcióval vádolta, és kijelentette: Zelenszkij jobb, ha igyekszik, mert ha így folytatja, hamarosan már országa sem marad.  

Szem előtt kell tartani, hogy a csetepaté azután robbant ki, hogy Trump küldöttsége leült az oroszokkal tárgyalni Szaúd-Arábiában – ahová erős jelzéssel sem Ukrajna, sem az Európai Unió képviselőit nem hívták meg. Míg Putyin nagyra értékelte a tárgyalások megkezdését, és jelezte, örömmel találkozik Trumppal, Zelenszkij pedig feszengve várta Trump megbízottjával, Kellogg tábornokkal a csütörtöki találkozót, Európa teljes tanácstalanságában egyelőre nem tudja, mit tegyen.  

Félreértett gesztusok 

Trump politikáját értelmezve/félreértelmezve a legtöbb európai vezető csak azt nézi, mit mond az elnök, azt már nem, hogy miért és mit tesz. Tünetet akarnak kezelni, de az alapok elemzése nélkül nem jutnak előre. Jelenleg konszenzus uralkodik abban, hogy az Egyesült Államok éppen Európa fő ellensége mellett foglal állást, felrúgva immár minden lényegi tényezőt a transzatlanti kapcsolatokban. Egyesek ennél is drasztikusabban látják: az orosz és az amerikai elnök szövetségre lépnek, hogy „elpusztítsák” Európát, a transzatlanti szövetség megsemmisült, a Fehér Ház lakója Putyin embere lett, semmibe nézi az EU-s intézményrendszert és gyakorlatilag éppen eladni készül Ukrajnát.  

A közös értékek megsemmisüléséről folyik a szó (érdekes módon J. D. Vance amerikai alelnök éppen Európát vádolta ugyanezzel néhány nappal ezelőtt), az ukrán és az európai biztonság közötti egyenlőségjelről, sőt egyesek már kész tényként beszélnek a NATO helyett egy európai katonai szövetségről, vagyis egy Egyesült Államok nélküli rendről, amelyet paradox módon az Egyesült Államok alakított ki – és a gyakorlatban csakis ő vethet véget neki. Szemére hányják Trumpnak, hogy a beiktatása óta még mindig nem hajlandó tárgyalni Ursula von der Leyennel (amikor pedig beszélt Vance alelnökkel, az egy szóval sem említette neki, hogy Trump éppen Putyint készül felhívni), ugyanakkor az Európai Unió jól láthatóan tehetetlen a jelenlegi helyzetben. Macron nem véletlenül hozott össze informális csúcstalálkozót az ötletelésre – gondosan kihagyva Magyarországot és Szlovákiát a listáról.  

A kritikusok szerint Trump egyáltalán nem foglalkozik az európai érdekekkel. Ez lehet az a kulcsmondat, ami miatt alapvetően mindenki félreérti Európában az amerikai elnök szándékait. Talán igaznak tűnhet a megállapítás, ám ha kibővítjük a mondatot, egy lépéssel közelebb járhatunk a megoldáshoz. Ebben az esetben így hangzik: Európa érdekei jelenleg nem találkoznak az Egyesült Államok érdekeivel, ezért Washington kihagyja azokat a számításaiból.  

Trump szerint a világ 

Amikor az elnök meghirdette az America First elvét, sokan azt hitték, hogy az csupán egy hangzatos kampányszlogen. Nem az volt. Trump mindent ennek az elvnek rendel alá, vagyis abban a pillanatban, hogy úgy érzékeli, valami a világban nem szolgálja az Egyesült Államok érdekeit (vagy nem úgy szolgálja, ahogyan kellene), azonnal és drasztikusan közbelép, legyen szó kereskedelemről, migrációról vagy éppen az ukrajnai háborúról. Ebből a szempontból (és más szempont nem nagyon létezik a Fehér Házban)  

jelen pillanatban Oroszország sokkal fontosabb az amerikai külpolitika és gazdaság számára, mint Európa vagy Ukrajna.  

Szemfülesebbek azonnal észrevették, hogy Lavrov miniszter mellett ki ült ott Szaúd-Arábiában az orosz delegáció részeként. Kirill Dmitrijev, az Orosz Közvetlen Befektetési Alap vezetője, az energiaberuházások első számú embere. Látva elégedettségét, a béketárgyalás legfontosabb része annál az asztalnál véget is ért. Marco Rubio külügyminiszter is eredményesnek találta a megbeszélést. Mint mondta, kölcsönös geopolitikai és gazdasági előnyök származnak abból, hogy a két ország véget vet a háborúnak. E mondat miatt Európában már a világ újrafelosztásától tartanak, pedig a lényeg mégiscsak az, hogy Trump valós motivációja nem egyenlő azzal, amit mond. Ukrajna nem az Egyesült Államok ellensége. Természetesen az Európai Unió sem az. És nem az Oroszország sem.  

Trump már-már szélsőséges pragmatizmusa azonban nem engedi, hogy az Európai Unió Ukrajnát pajzsként használva üzenjen neki ideológiai alapon hadat. Az üzleti alapú politizálás nem fog teret engedni semmiféle liberális eszmének – ez a kinyilatkoztatás volt az alapja J. D. Vance müncheni beszédének, amelyben az európai értékek pusztulásáról beszélt.  

Európában még mindig attól kapnak sokkot, hogy miket mondott Trump Zelenszkijről. Pedig ez a legkevésbé érdekes. Lényegtelen, hogy van-e alapja a 350 milliárdos összeg bemondásának vagy Zelenszkij 4 százalékos népszerűségi indexének. Ahogyan Boris Johnson fogalmazott: mellékes, hogy az elnök pontos adatokat mond vagy sem. A lényeg az, hogy sokkolni akarja Európát. Még pontosabban: lényegtelen, hogy mit mond, az a lényeg, mit tesz.  

És itt jön Európa számára az emészthetetlen rész. A kontinens beleőszült az ukrajnai háborúba. Az egyetlen nyugati szereplő, amely profitált abból, éppen az Egyesült Államok volt, az EU-nak eddig csak hátránya származott a konfliktusból.

De Brüsszelt nem érdeklik a folyamatos kormányválságok, az elszálló energiaárak, az ipar tönkretétele, a választók hangos tiltakozása: benne akar ragadni a háborúban még akkor is, amikor az Egyesült Államok mindent elhalász az orra elől.

Trumpnak is jó üzlet lenne folytatni, de még nagyobb üzleti és geopolitikai lehetőséget jelent, ha normalizálja a kapcsolatait Oroszországgal, miközben a NATO-ban betöltött pozíciójával és kereskedelmi nagyhatalmi státuszával megengedheti magának, hogy tudomást se vegyen az európai hübriszről.  

Az Egyesült Államok még sok éven át lesz megkerülhetetlen tényező Európában. Ez nem csak Washington műve: az európaiak maguk alakítottak ki totális függőségi viszonyt. Amikor aztán jött valaki a Fehér Házba, akinek sem az ideológiai, sem az üzleti elgondolásai nem egyeznek Brüsszelével, a történet kegyetlenül megbosszulta magát. Immár biztos, hogy a háború vége belátható közelségben van. Ez áll a legközelebb az Egyesült Államok jelenlegi érdekeihez. Ukrajna mindenképpen veszít. Sokkal többet, mint amikor bő két és fél éve lehetősége nyílt a békekötésre, de nem tette meg. Ha azonban Trump terveit próbálja meghiúsítani (és azok első helyén valóban egy békekötés áll mint minden későbbi üzlet alapja), az amerikai elnöknek minden eszköze megvan ahhoz, hogy még kényelmetlenebbé tegye számára a távozást. És éppen ezt a hatalmat nem hajlandók megfelelően értelmezni a brüsszeli centralisták, helyette azon döbbennek meg, hogy Trump lediktátorozta ukrán kollégáját. Arra figyelnek, amit mond, nem arra, amit tesz. Aztán azon háborognak, hogy nem hívták meg őket Szaúd-Arábiába.  

*** 

Kapcsolódó: 

Fotó: ukrán elnöki hivatal