Kétségtelen, hogy komoly regionális különbségek vannak Oroszországon belül. Putyin volt külpolitikai tanácsadója új keleti fordulatot javasol, amelynek fő eleme az Urál és Szibéria fejlesztése és betelepítése. 

Szergej Karaganov a történelemtudományok doktora, az orosz Felsőfokú Közgazdasági Iskola Világgazdasági és Nemzetközi Ügyek karának dékánja, az orosz Kül- és Védelempolitikai Tanács Elnökségének tiszteletbeli elnöke. 
Nevéhez köthető a Karaganov-doktrína, amely kimondja, hogy Moszkvának védelmeznie kell a „közel külföldön” élő oroszok emberi jogait, és ezért politikai befolyást kell szereznie ezekben a régiókban. Emellett egy egységes kínai–orosz stratégiát is szorgalmazott az eurázsiai blokk egyesítése érdekében. Sok szakértő ezzel nem ért egyet, szerintük Kína mint sokkal erősebb gazdaság egyszerűen uralni fogja ezt az eurázsiai blokkot, ami meggátolhatja az oroszok globális hatalmi ambícióját.  

Szergej Karaganov írása elején napjaink geopolitikai fordulatát említi. A Nyugat több mint öt évszázadon keresztül jelentős fölényt ért el a politikában, a gazdaságban és a kultúrában, ami a katonai dominancián alapult. A 20. században az uralmát aláásta a Szovjetunió, most pedig a professzor szerint ugyanezt a szerepet Oroszország játssza. Ebben a folyamatban a világdinamika középpontjának keletre és délre tolódását már nem átmeneti jelenségnek, hanem alapvető tendenciának tartja. Annak ellenére, hogy a kollektív Nyugat megpróbálja helyreállítani az elvesztett pozícióit, a nemzetközi kapcsolatrendszer alapvető változásai hosszú távú és visszafordíthatatlan folyamatokat jeleznek.  

Természetesen Karaganov is az orosz eurázsianizmusból indul ki, ahol egy olyan többpólusú világrendet képzel el, amely „civilizációs államokból” áll. Már érzékeli a kínai, indiai, arab, perzsa, török-oszmán civilizációk felemelkedését, és úgy véli, Oroszország részese lehet ennek a folyamatnak, de ehhez Észak-Eurázsia vezetőjévé, kiegyensúlyozó tényezőjévé és katonai-stratégiai központjává kell válnia. 

A megnyíló lehetőségek hatékony kihasználásához és a kihívásokkal való szembenézéshez egy minőségileg új keleti fordulatot szorgalmaz, ami az oroszok eddigi korlátozott és túlnyomórészt külgazdasági eredményeit más szintre emeli. Karaganov fontosnak tartja, hogy ez a fordulat ne annyira kifelé, Eurázsia felé, hanem befelé, az ország felé irányuljon. Szeretné, ha az oroszok visszatérnének a történelmi gyökereikhez, és helyreállítanák az identitásukat eurázsiai nagyhatalomként. 

Ehhez kiemelt figyelmet kell fordítani az Urálra és Szibériára. 

Az általa javasolt Keleti Fordulat 2.0 nem csupán külpolitikai és külgazdasági orientációváltás, hanem átfogó stratégia az ország megújítására, mégpedig a „szibériaisodás” révén.  

Szibéria szerepe Oroszország fejlődésében 

Ezután a professzor foglalkozik Szibéria szerepével, amely öt évszázadon keresztül Oroszország legfontosabb geostratégiai és gazdasági erőforrása volt. A határok kiterjesztése, Szibéria meghódítása államcivilizációvá, birodalommá változtatta Oroszországot. Karaganov természetesen ennél a pontnál beszél az orosz szellem, lelkierő és akarat győzelméről. 

Szibéria gazdasági jelentőségét kezdetben a prémek, a „puha arany” adta, majd az ezüst, az arany és az ásványok, amelyek kitermeléséből származó jövedelemmel Oroszország hatalmas hadsereget és haditengerészetet hozhatott létre. Idővel a Transzszibériai vasút lett az a kulcsfontosságú infrastrukturális projekt, amely összekötötte Szibériát Oroszország központi részével. A 20. század elején épült vasút lehetővé tette a makrorégió integrálását az összoroszországi gazdasági rendszerbe, erősítve kapcsolatát Európa és Ázsia piacaival.  

A szovjet időszakban nagyszabású projektek indultak: gyárak építése, olaj- és gázkitermelés, valamint az erdő- és vízkészletek kihasználása. A nagy honvédő háború idején a szibériaiak létfontosságú szerepet játszottak az ország védelmében, és a régió termékei – a fémektől az élelmiszerekig – felbecsülhetetlen mértékben járultak hozzá a győzelemhez.  

Az elmúlt évtizedekben viszont a térség fejlődése jelentősen lelassult, mégpedig nagyrészt az 1990-es évek társadalmi-gazdasági történéseinek következményeként. A 2010-es évek eleje óta Oroszország orientálódott volna a keleti piacok felé, de nem sok eredménnyel. Karaganov szerint a sikertelenség oka az orosz elit jelentős részének kitartó Nyugat-centrikussága volt, valamint a reformok technokrata jellege, amely nem ösztönözte a polgárokat. A szándékot „moszkvai projektként” fogták fel, ami egyrészt nem tudta lelkesíteni a társadalmat, másrészt helyben is ellenállást váltott ki a megszokott életmódjukon változtatni nem akaró szibériaiakból. Emellett a rövidlátó bürokratikus döntések miatt Szibéria, akárcsak az Urál, elzárva maradt a csendes-óceáni partvidéktől és a Távol-Kelettől. Az Északi-sarkvidék felértékelődése csak súlyosbította a problémát, további figyelmet vonva el a kulcsfontosságú makrorégiótól. 

Fontos megemlíteni, hogy  

Szibéria kiemelkedő társadalmi-gazdasági szerepe ellenére az ottani népesség továbbra is az orosz átlagnál gyorsabb ütemben csökken.  

Szibérián és az Urálon „kontinentális átok” ül, amely elszigeteli a legígéretesebb ázsiai piacoktól, és helyette az egyre kevésbé hatékony nyugati kapcsolatokra kell szorítkoznia. Csak az utóbbi években kezdődött el a déli és keleti irányú gáz- és olajvezetékek kiépítése, de a makrorégiónak még mindig hiányoznak a meridionális szállítási útvonalai, amelyek összekötnék a jövő déli piacaival és az Északi-sarkvidékkel. 

A Keleti Fordulat 2.0 stratégiai vázlata 

Szergej Karaganov ezért egy stratégia kialakítását javasolja, ami egyetlen rendszerbe foglalva Szibéria integrációját az Uráltól a Távol-Keletig. Szerinte a változó világban Oroszország ezzel alapozhatja meg a jövőjét.  

Nagy-Szibéria természeti erőforrásaival, demográfiai és gazdasági növekedési lehetőségeivel, valamint történelmileg kialakult kulturális sokszínűségével ideális platformot jelenthet az orosz gazdaság és a külpolitika globális keleti és déli irányába történő átirányításához. 

E stratégia egyik kulcsfontosságú eleme a lakosság áttelepülésének ösztönzése Oroszország európai részéből az uráli és szibériai területekre. Természetesen ehhez meg kell teremteni a kényelmes életkörülményeket, fejleszteni az infrastruktúrát, a foglalkoztatási lehetőségeket elsősorban a közép- és kisvárosokban, és fel kell számolni a bürokratikus akadályokat, beleértve azokat is, amelyek gátolják a nyugati országokból érkezők átköltözését Oroszországba.  

Szergej Karaganov szerint az országban továbbra sincs értelmes és előrelátó migrációs politika, viszont az engedély nélküli bevándorlók beáramlása miatt idegengyűlölet alakult ki. A professzor nem utasítja el a migrációt, de úgy véli, hogy a bevándorlást egyrészt sokkal szigorúbban kell szabályozni, másrészt aktívan kellene segíteni az asszimilációjukat, valamint ösztönözni az érkezésüket. Szerinte a szovjet korszak komszomol építkezéseinek a tapasztalatai egyértelműen bizonyították, hogy a tömeges multinacionális áttelepítések sikeresek lehetnek, ha van egy egyesítő és inspiráló ötlet.  

Ma úgy fejlődik Szibéria, mint a jövő Eurázsia központja. 

Lehetőségnek tartja az ázsiai országokból, elsősorban Észak-Koreából, valamint Indiából, Pakisztánból és Bangladesből érkező munkaerő bevonzását. Ezek a dolgozók jelentős mértékben hozzájárulhatnak az ottani infrastruktúra kiépítéséhez, valamint a mezőgazdasági és ipari projektek fejlesztéséhez. Ideiglenesen és szezonálisan is érdemes őket odacsábítani. Szerinte a migrációs programot állami szinten kell megszervezni, és a legképzettebbek beilleszkedését, alkalmazkodását segíteni annak érdekében, hogy zökkenőmentesen betagozódjanak a gazdaságba és a társadalomba. A biztonsági kérdésekről természetesen a helyi lakosoknak és hatóságoknak kell gondoskodniuk. 

Szergej Karaganov e stratégia sikeres megvalósításához új közlekedési folyosók létrehozását is javasolja, amelyek összekötik Szibériát az ázsiai piacokkal. A legfontosabbnak a meridionális (észak–déli) logisztikai útvonalak kiépítését tartja, amelyek összekötik a makrorégiót Közép-, Kelet- és Dél-Ázsiával, és hozzáférést biztosítanak az északi-tengeri útvonalhoz. Ezek integrálhatják Szibériát az eurázsiai gazdasági rendszerbe.  

Különleges szerepet játszhatnak Szibéria vízkészletei, amelyek lehetővé teszik Közép- és Dél-Ázsia vízhiányos, de munkaerő-feleslegben gazdag országainak bevonását a vízigényes termékek közös gyártásába. Kiemeli az olyan tudományos és oktatási központok kialakításának fontosságát, amelyek szakembereket képezhetnek és új technológiákat fejleszthetnek ki a régió fejlesztése érdekében. Értékláncok tekintetében nem annyira a külföldi vagy akár baráti országokra kellene hagyatkoznia, hanem Oroszország más régióira, beleértve a Távol-Keletet és a központi régiókat. 

A keleti stratégiai fordulathoz Oroszországnak szüksége van egy harmadik fővárosra – egy szibériaira. 

Talán a Novoszibirszk régióban, Krasznojarszkban vagy akár Szibéria történelmi szívében, Tobolszkban található új központ nemcsak adminisztratív és gazdasági, hanem kulturális központtá is válhat, közel az ázsiai partnerekhez. Érdemesnek tartaná több szövetségi osztályt áthelyezését a szibériai fővárosba, például a kulturális, az oktatási és a természeti erőforrások minisztériumát, illetve egy külön minisztériumot Szibéria és az Északi-sarkvidék fejlesztéséért. Célszerűnek tartaná az Orosz Tudományos Akadémia irányító testületeinek átköltözését Novoszibirszkbe, ahol egy hatalmas tudományos központ működik. 

Azt belátja, hogy az ilyen átköltöztetések ellenkezést válthatnak ki, de szerinte ez elősegítené a fejlődést. Első fecskeként értékeli, hogy Putyin orosz elnök egyetértett azzal az ötlettel, hogy számos állami vállalat székhelyét Szibériába helyezzék át.  

Karaganov hangsúlyozza, hogy a szibériaiság, vagy inkább a szibériaivá válás nemcsak társadalmi-gazdasági, hanem szellemi és civilizációs fejlődést is jelent. E hatalmas térség egyedülálló történelme, többnemzetiségű humán tőkéje és a nemzeti hagyományokhoz fűződő mély kapcsolata megteremti az alapot egy új orosz identitás kialakulásához, összpontosítva „Oroszország civilizációs gyökereihez való visszatérésre, ami méltó lenne a nagy bizánci és mongol birodalom utódjához, egy nagy multinacionális néphez” – utalva hangzatos szavakkal az orosz önképre.  

Megjegyeznénk:  

Kétségtelen, hogy Karaganov nagy szibériai stratégiája hatékony válasz lehetne a Nyugat elszigetelési törekvéseire. Persze kérdés, hogy most, amikor Trump újra tárgyalásokat kezdett Putyinnal, amivel mintegy kiszabadította Oroszországot az elszigeteltségből, az orosz elit mennyire fogja érezni ennek a fordulatnak a szükségességét.  

Ennek fontosságát orosz szempontból az is alátámaszthatja, hogy Karaganov véleményét eredetileg egy kínai oldalon találtuk meg, ami azt is jelenti, hogy Peking árgus szemekkel figyeli, mit is csinálnak az oroszok a szomszédságukban, sőt ezen belül is néhány olyan területen, amire történelmileg akár igényt is tarthatnának. Sokat elárul, hogy a cikk alatti kínai kommentelők nemes egyszerűséggel az Uráltól nyugatra küldenék az oroszokat.  

 (Forrás: Россия в глобальной политике) 

 Kapcsolódó: