A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén újra fellángolt a fegyveres konfliktus, miután az M23 lázadócsoport – Ruanda támogatásával – elfoglalt két keleti tartományt, miközben az összecsapások az ásványkincsekért folytatódnak. A harcok Európát is érinthetik újabb menekülthullám formájában.
A nemzetközi közösség figyelme az elmúlt években az orosz–ukrán háború kezelésére irányult, és ezen a szemüvegen keresztül nézve kevésbé tűntek említésre méltónak az Afrikában újra és újra fellángoló konfliktusok. Ezúttal azonban egy a kontinens közepén évtizedek óta húzódó belső háború olyan szintre eszkalálódott, amely a térséget és közvetetten Európát is érintheti.
A világ egyik legnagyobb és legnépesebb országa, a kritikus nyersanyagokban gazdag Kongói Demokratikus Köztársaság (a továbbiakban Kongó) az elmúlt hetekben számos nemzetközi sajtóorgánum címlapjára került, miután kiújult a kongói fegyveres erők (FARDC) közvetlenül az M23 névre hallgató fegyveres lázadócsoporttal, közvetetten pedig a szomszédos Ruandával való konfliktusa.
Kongó területén jelenleg nagyjából 260 fegyveres szervezet működik, és ennek is köszönhetők a mostani események is. Az ország helyzetéről mindent elárul, hogy az International Institute for Strategic Studies (IISS) adatai szerint ez a világ egyik leginstabilabb állama.
Az M23 egységei – amelyek mögött jelentős ruandai fegyver- és hírszerzési támogatás áll – a Kongó keleti, Ruandával közös határánál elterülő Észak-Kivu tartomány mintegy 2 millió fős központját foglalták el. Kezdetben az M23 célul tűzte ki az ország fővárosa, a nyugati végében fekvő Kinshasa elfoglalását is, de ez már akkor sem volt realitás.
Habár időközben hatályba lépett a csoport által humanitárius okokra hivatkozva kért fegyverszünet (a lakosság kb. 10 százaléka szorul humanitárius segélyre), nagyon úgy tűnik, hogy az offenzíva ennek ellenére a Kivu-tó mentén Dél-Kivu irányába folytatódott, holott az M23 Goma elfoglalása után külön közleményben is kijelentette, hogy nem áll szándékában Dél-Kivut is meghódítani. A Kongó folyó Szövetség (AFC) néven ismert, Kelet-Kongóban működő lázadócsoportok szövetsége (ennek tagja az M23 is) által február 4-től bejelentett fegyverszünetet nem tartották be.
Mindez azzal fenyeget, hogy a kritikus nyersanyagokban gazdag, Afrika második és a világ 11. legnagyobb területű, egyúttal a világ 14. legnépesebb állama – 105 milliós lakossággal – mellett több regionális hatalom is belekeveredik a konfliktusba.
Jelen állás szerint az M23 azon dolgozik, hogy az ellenőrzése alá vont területeken megszilárdítsa a hatalmát, miközben Dél-Kivu tartomány fővárosát, a mintegy 870 ezer fős lakosú Bukavut is bevették. A térségbeli stabilitás annak függvénye, hogy a kormányerők és az ország területén aktívan működő fegyveres milíciák miképp reagálnak az eseményekre.
Az M23 logója (Forrás: Wikimedia Commons)
Nyersanyagháború a köbön
Az ország geopolitikai jelentőségét mégsem a mérete, hanem az ásványkincsekben (pl. koltán, arany, réz, kobalt, nikkel, gyémánt, kassziterit, ón) való gazdagsága adja, amely már évekkel ezelőtt felkeltette a nagyhatalmak érdeklődését. Nemcsak arról van szó, hogy itt található a világ egyik legnagyobb esőerdője, de a talajban fellelhető ásványkincsek kitermelésére hatalmas bányászati tevékenység épült. Mivel a nagyhatalmi szereplőké az ezekből származó nyereség, így Kongó a világ egyik legszegényebb országa, ami hányattatott történelmének is köszönhető.
A területén található a világon kitermelt kobaltkészletek 70 százalék - ami az akkumulátorok gyártásához szükséges - így Kongó az energiaátmenet szempontjából is kulcsterület.
Az országon belül keleten összpontosul a nyersanyagbányászat, nem véletlen, hogy épp itt zajlanak az események. A Kongó területén működő számos fegyveres csoport is a nyersanyagok kitermeléséből befolyt bevételből tartja fenn magát: az illegálisan kibányászott nyersanyagokat az esetek döntő többségében különböző arab országokba szállítják, onnan pedig továbbértékesítik, elfedve az eredeti származási országot.
Hányattatott történelem
Mint a legtöbb afrikai ország, Kongó is hosszú ideig gyarmati státuszban volt: egészen 1960-ig belga gyarmat volt. II. Lipót belga király (1835–1909) 31 év alatt mintegy 15 millió rabszolgaként tartott őslakos halálát okozta, miközben kizsákmányolta az országot. A függetlenedést követően az első miniszterelnököt, Patrice Lumumbát rögtön meggyilkolta az a Mobuto tábornok, aki 1997-ig tartó türanniszi rendszert épített ki. Ezzel párhuzamosan Kongó szomszédaival is konfliktusokba keveredett, így külső tényezők is nehezítették az ország működését.
II. Lipót belga uralkodó (Forrás: Wikimedia Commons)
A mostani események is visszavezethetők az akkor történtekre, amelyek közül a legsúlyosabb, az 1994-es ruandai népirtás több mint 1 millió ember életét követelte. Ekkor a radikális hutu csapatok legyilkolták a tuszi törzs tagjait, aminek a Ruandai Hazafias Népfront (RPF) parancsolt megálljt. Ennek a csoportnak az éléről került Ruanda élére Paul Kagame.
A 31 éve történt eseményeket Ruanda mind a mai napig indítékként használja offenzíváihoz, ugyanis a hutuk, miután az RPF legyőzte őket, Kongóba menekültek.
Ez már 1996-ban indíték volt nekik, hogy megindítsák azt a konfliktust, ami első kongói háborúként vált ismertté, és végül Mobuto uralmát is megdöntötte 1997-ben, majd a Ruanda és Uganda által támogatott Laurent-Désiré Kabila került Kongó élére. Nem kellett azonban egy év, és Kabila az addigi támogatói ellen fordult, így 1998-ban kirobbant a 2003-ig tartó második kongói háború, amely 5,4 millió halálos áldozatot követelt. A ruandai és ugandai csapatok 2002-ben ugyan végleg elhagyták Kongó területét, de azóta is folyamatosak a harcok különösen a keleti határ menti, nyersanyagokban gazdag régiókban, ahol intenzíven tevékenykedik a jelenleg is offenzívát teljesítő M23 fegyveres milícia.
Konfliktusokkal tűzdelt jelenkor
Nagyjából 12-13 éve, amikor az M23 Gomát elfoglalta, a kongói kormány fegyveres csapatai, kiegészülve az ENSZ helyi missziójával (MONUSCO), a lázadást le tudták verni, ennek következtében az M23 Ruandába és kisebb részt Ugandába szorult vissza. Azóta állandó vádként fogalmazódik meg, hogy a szervezet mögött valójába Ruanda és az országot irányító RPF áll. Maga az M23 2022-ben újjászervezte magát, és újult erővel jelent kihívást Kongónak.
A csoport tagjainak döntő többsége ahhoz a tuszi törzshöz tartozik, amihez a ruandai vezetés, és e törzs ellen zajlottak az 1994-es események. Az M23 elmondása szerint az elmenekült hutuk most elnyomják a tuszi törzs tagjait, és bosszút kell állniuk rajtuk a népirtásért.
Egyfelől igazuk van, hiszen a hutuk a népirtás elől Kongóba menekültek, azonban Ruanda évek óta ürügyként használja a tuszik védelmét, hogy kisebb-nagyobb offenzívákat indítson kongói területen. Kagame ennek a kommunikációnak köszönheti, hogy három évtizede hatalmon van.
A valóságban azonban sokkal inkább a geopolitikai realitások mozgatják Ruanda tetteit: igyekeznek megszerezni az ásványkincsekben gazdag kelet-kongói területek feletti ellenőrzést.
Paul Kagame, Ruanda elnöke (Forrás: Wikimedia Commons)
Először Goma esett el
Az M23 január 27-én bevonult Gomába (Minova és Saké városának elfoglalása után), és egy nap alatt annak nagy részét ellenőrzése alá is vonta a városban lévő nemzetközi repülőtérrel együtt (ezzel elvágva a segélyezés útvonalát is), miközben a kongói kormányerők az őket támogató nemzetközi zsoldosokkal együtt (akik zömében román katonák) letették a fegyvert. Goma stratégiai jelentőségű, mivel nem csupán Észak-Kivu tartományi fővárosa, hanem a MONUSCO katonai főhadiszállása is, míg 2023 decembere óta a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) békefenntartói szintén az országban tartózkodnak. Egyúttal logisztikai értelemben is kulcsfontosságú a Kivu-tó közelsége miatt.
Goma elfoglalása állítólag több mint 100 emberéletet követelt, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 45 halott és nagyjából 2000 sebesült lehet. A körülmények katasztrofálisak, legyen szó fosztogatásokról vagy túlterhelt kórházakról, több 100 ezren pedig a lakóhelyük elhagyására kényszerültek. Az események hatására a kongói kormány meg is szakította a diplomáciai kapcsolatokat Ruandával.
Különös aggodalomra adhat okot, hogy a Vöröskereszt tájékoztatása szerint a támadás során megsérült egy biológiai laboratórium, ami potenciálisan az Ebola-vírus helyi terjedéséhez is vezethet.
Ruanda ugyan tagadja, hogy az M23 élvezné a támogatását, pedig minden jel ebbe az irányba mutat, ráadásul azt több nemzetközi szereplő (USA, ENSZ) is tényként kezeli. A milícia meglepően jól felfegyverzett és ami a döntő érvnek tűnik: számos szemtanú szerint az M23 mellett több ruandai katona is behatolt Kongó területére. A kongói lakosság reakciója sem maradt el Goma bevételének hírére: Kinshasában a tömeg megtámadta Ruanda, Kenya, az USA, Franciaország és Belgium nagykövetségét is.
Nemzetközi dimenziók
A világ a nem elhanyagolható nyersanyagforrások miatt feszülten figyeli az eseményeket, mivel reális kockázat, hogy a konfliktus túllép Kongó határain, aminek már vannak jelei: a Kongót délről határoló Burundi katonákat küldött az országba a kormányerők mellett, ami abból a szempontból logikus, hogy Kongó viszonya régóta ellenséges Ruandával, mivel állításuk szerint az ország támogatja a RED-Tabarát (egy Burundiban tevékenykedő kormányellenes milíciát), sőt Uganda is küldött csapatokat.
Kongó elnöke szerint a több ezer ruandai katonai jelenléte csak eszkalálja a konfliktust, ezért fókuszált és összehangolt válaszlépéseket kell tenni a helyzet megoldása érdekében.
A nemzetközi szereplők egyetértenek, hogy közvetlenül az M23, közvetetten pedig Ruanda érdeklődése elsősorban a keleti országrész ásványkincsekben gazdag részeire összpontosul. Kelet-Kongó kifejezetten gazdag koltánban, ami többek között okostelefonok gyártásához szükséges, így ha az M32 ellenőrzése alá tudná venni a régiót, a kitermelt nyersanyagokat Ruanda be tudná forgatni a gazdasága különböző szegmenseibe.
Koltánbánya Rubayában (Forrás: Wikimedia Commons)
A lázadócsoport tavaly egyébként elfoglalta Rubaya városát, ahol már kicsiben demonstrálták a szándékaikat: egyes jelentések szerint az ott folyó koltánbányászat megadóztatásából havi szinten 800 ezer dollár értékben profitálnak, emellett minden negyedik héten 120 tonna kibányászott koltánt küld a milícia Ruandába. Ennek köszönhetően az ország ásványkincsexportja az elmúlt két évben megduplázódott.
A Trump-kormányzat igyekszik közvetíteni a felek között: Marco Rubio külügyminiszter telefonon beszélt a ruandai elnökkel, aki ugyan egyetértett a tűzszünettel, de nem vonulna ki Gomából, míg Trump nagy problémaként értékelte a helyzetet. Az Afrikai Unió is az M23 azonnali kivonulását sürgette, míg a Dél-afrikai Köztársaság már Goma elfoglalása után hadat üzent volna Ruandának, de ettől végül elállt. Rajtuk kívül más szereplők is aktivizálták magukat: az ENSZ és a Kelet-afrikai Közösség tűzszünetet szorgalmazott, de a szervezet vészhelyzeti ülésén a kongói elnök nem vett részt.
A nemzetközi közösség jól láthatóan Kongó oldalára állt: a britek megfenyegették Ruandát, hogy ha továbbra is részt vesz az eseményekben, akkor beszüntetik az országnak folyósított évi 1 milliárd dolláros nemzetközi segélyt. A franciák az USA-hoz hasonlóan igyekeznek közvetíteni, amit a külügyminiszter Kongóba, majd Ruandába tett útja bizonyít. Magyar részről Szijjártó Péter is elítélte a támadást.
Az M23 Bukavut is bevette
Annak ellenére, hogy az M23 kijelentette, nem szerepel a terveik közt Dél-Kivu és annak központja, Bukvau bevétele, februárban a csoport sorra aratta a stratégiai győzelmeket, és haladt déli irányba a Kivu-tó partján. Ezek igencsak megváltoztatták a helyzetet a térségben, hiszen az M23 már két tartományt ellenőriz.
Európát érintő következmények
Nagyon úgy tűnik, hogy a lázadócsoport helyzete Kelet-Kongóban kezd megszilárdulni, de ha a konfliktus eszkalálódik (amire reális esély van), több százezres menekültáradat indulhat meg Európa felé.
Mindenesetre a konszolidációt segítette, hogy az M23 már egyből közigazgatási egységeket hozott létre ezeken az elfoglalt területeken, ami nem zárja ki egy későbbi népszavazás lehetőségét sem.
Ami az európai relációt illeti, még ha elsőre a földrajzi távolság nem is indokolná, a kongói konfliktus eszkalálódása is legalább olyan biztonsági kockázatokat jelent Európára nézve, mint az orosz–ukrán vagy a gázai háború. Az elmúlt években mintegy 6 millióan kényszerültek elhagyni a lakhelyüket, és csak az idei évben 400 ezren menekültek el.
Félix Tshisekedi, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke (Forrás: Wikimedia Commons)
Az események hatására a konfliktus környékén lévő menekülttáborok is megteltek, nem véletlen, hogy a Világélelemzési Program is felhívást intézett, globális humanitárius válságra figyelmeztetve. Továbbra is áll tehát az az összefüggés, hogy bármiféle destabilizáció a térségben globális folyamatokat is elindíthat, ami fokozottan igaz az Afrikán belüli és az onnan Európába irányuló migráció vonatkozásában.
„Vétkesek közt cinkos, aki néma”
A köztudatba olyan szinten nem igazán épült be a Kongóban kiújult konfliktus, mint az orosz–ukrán vagy éppen a gázai háború, holott már évtizedek óta tart, aminek a potenciális újabb menekülthullám megindulásán keresztül európai relációja is van. A több évtizedek óta zajló események lényegében három ok miatt nem kapnak kellő figyelmet.
- Mivel már 30 éve húzódó konfliktusról beszélünk, maguk az események érdektelenségbe fulladtak, és mivel konszenzus alakult ki arról, hogy ennek talán soha nem is lesz vége, ezért nem számolnak be a fejleményekről.
- Egyetértés alakult ki abban, hogy Afrikában az erőszak mindennapos és megszokottak a törzsi ellentétek is. Ezért nemcsak a kongói, de a többi afrikai konfliktus sem kap nagy figyelmet a világ más táján zajló háborúkhoz képest.
- Vannak jelenleg olyan, nem megszokott konfliktuszónák, amelyek most a nemzetközi nyilvánosság figyelmét magukra vonják és tematizálják a mindennapokat.
A konfliktus mögött meghúzódó komplex gazdasági és geopolitikai érdekek tudatában a folyamatok jelen fázisában a nemzetközi közösség igyekszik nyomást gyakorolni a felekre, különösen az M23 mögött álló Ruandára, hogy mondjon le a megszerzett területekről és szüntesse be az ellenségeskedést, megakadályozva, hogy a konfliktus jóval az országhatárokon túl is terjedjen.
Kapcsolódó:
Borítókép:
