Az elmúlt években, különösen a 2020-as évtized elején a globális terrorizmus képe többször is átalakult. Az Egyesült Államok által 2001-ben a szeptember 11-i támadások nyomán meghirdetett „Globális Terrorizmus Elleni Háború” (Global War on Terror, GWOT) hosszú időre a világpolitika középpontjába helyezte az al-Káida és az iszlamista szélsőségek felszámolásának legfőbb célját. A későbbi elnökök, Barack Obama és Joe Biden különböző okokból lassan visszavettek a terrorizmusra koncentráló politikából, helyettük inkább a diplomáciai, a klímavédelmi és a belpolitikai célok kerültek előtérbe. 

Ezzel szemben Donald Trump már az első elnöki ciklusa idején (2017–2021) is aktívan harcolt az Iszlám Állam (ISIS) ellen: az ő hivatali idejében győzte le a nemzetközi koalíció a szíriai és iraki „kalifátus” maradékát, és likvidálták a szervezet frontemberének számító Abu Bakr al-Bagdadit.  

A sikeres katonai csapásoknak köszönhetően sokan úgy gondolták, az ISIS végzetes ütést kapott. Az utóbbi években azonban a terrorhálózat újra megerősödni látszik a Közel-Keleten (Szíria különböző területein), illetve Afrikában, különösen a Száhel-övezetben és Mozambikban. 

A „töredezett” háborús zónák és a gyengülő helyi kormányzatok (mint például Szíriában, ahol Ahmed al-Sharaa új, ideiglenes kormánya nem teljesen konszolidálta a hatalmát) kedveznek a radikális csoportok újjászerveződésének. A szíriai börtönök és fogolytáborok is instabilak, amire jó példa az al-Hol táborban vagy a Haszaka városában történt 2022-es börtönlázadás, ahol több száz iszlamista militáns szabadult ki. A Trump-kormányzat mindeközben éppen részleges amerikai csapatkivonást fontolgat Szíriában, sőt hasonló lépés jöhet Szomáliában is, ami a helyi csoportok – például az ISIS szomáliai ága – számára további teret nyithat. 

A probléma túlmutat a Közel-Keleten és Afrikán: Ázsiában az Iszlám Állam Horászán Tartomány (ISKP) nevű csoportja vette át a stafétát, és Afganisztánból, illetve Pakisztánból szerveznek nemzetközi merényleteket. Tavaly több terrorcselekményt is végrehajtottak – többek között Iránban, Ománban és Oroszországban –, miközben Európában is hozzájuk köthető nagy horderejű támadási terveket derítettek fel (például a 2024-es párizsi olimpia vagy egy bécsi koncert ellen). 

Ráadásul az Egyesült Államokon belül sem csökkent a fenyegetés: előfordult, hogy egy volt amerikai katonát az ISIS inspirációja vitt rá egy New Orleans-i gázolásos támadásra. Ez rávilágít, hogy a radikális propaganda az internet és a közösségi média révén a világ bármely pontján képes a helyi szélsőségességre „hatni”. 

Terrorizmus és kartellek egy kalap alatt 

Donald Trump második elnöki ciklusa során valószínűleg nem kíván visszatérni a „mindenre kiterjedő, végtelen” háború logikájához, amelyet George W. Bush idején ismerhetett meg a világ. Ehelyett sokkal valószínűbb, hogy egy célzottabb, ugyanakkor harciasabb megközelítést választ. A Fehér Ház és a Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) közvetlenebb irányítás alá vonhatja a terrorellenes akciókat nemzetközi partnerekkel együttműködve, de a korábbi ideológiai kampányok helyett inkább a konkrét fenyegetések hatékony felszámolása a cél. 

Ezzel párhuzamosan Trump egyre élesebb retorikával kezeli a migráció és a határvédelem kérdését. A Biden-korszakban bevezetett „lazább” szabályozásokkal és ellenőrzésekkel szemben most újra a szigorúbb határzár és a szövetségi ügynökségek (például a DHS vagy az FBI) fokozott felhatalmazása kerül a középpontba.  

A hangsúly az iszlamista terrorsejtek és a szélsőséges mozgalmak mellett kiterjed a latin-amerikai drogkartellekre és embercsempész-hálózatokra is. 

A változások egyik kulcsmomentuma, hogy Donald Trump elnök az idei év elején kiadott egy végrehajtási rendeletet, amely szerint a kábítószerkartellek és más transznacionális bűnszervezetek (TCO-k) formálisan terroristacsoportnak minősülnek. Vagyis egy szintre kerülnek az ISIS-szel vagy az al-Káidával, ami többfrontos, erőteljesebb és bürokratikus akadályoktól részben mentesített intézkedésekhez vezet. Ennek konkrét jogi következménye, hogy a vádalkuk, a kényszerintézkedések, a titkos nyomozások és a büntetési tételek is sokkal szigorúbb kategóriába esnek. 

A kábítószer elleni fellépés eddig sok esetben akadályozott volt: az USA igyekezett tiszteletben tartani a mexikói szuverenitást, de a gyenge együttműködés és a korrupció gyakran gátolta a hatékony bevetéseket, a szervezetek pedig sok esetben kihasználták a gyenge állami kontrollt. Most, hogy a kartelleket hivatalosan terrorcsoportként kezelik, az amerikai hatóságok szélesebb jogköröket és erőforrásokat kapnak: akár dróncsapásokról, határon átnyúló katonai műveletekről is szólhat a forgatókönyv. Megszűnnek bizonyos bürokratikus engedélyezési lépések, a Nemzetbiztonsági Főosztály (National Security Division) helyett a helyi szövetségi ügyészségek is önállóan kezdeményezhetnek komoly eljárásokat vagy házkutatásokat. 

Fentaniláradat vagy szuverenitás: melyik a fontosabb? 

A Fehér Ház mindezt azzal indokolta, hogy a mexikói és más latin-amerikai bűnszervezetek a terrorcselekményekhez hasonlóan destabilizálják a térséget, és óriási anyagi károkat okoznak, valamint emberéleteket követelnek nemcsak Latin-Amerikában, de az Egyesült Államokban is. A statisztikák szerint a mexikói kartellek ellenőrzik az USA-ba érkező illegális drogok (kokain, heroin, metamfetamin, fentanil) több mint 80 százalékát. A fentanil pedig, aminek már néhány milligrammja is halálos, az utóbbi évek legsúlyosabb közegészségügyi válságát okozta. 

A 700 ezret is meghaladó, opioidtúladagolás miatti haláleset azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban a kábítószer-probléma nem csupán közegészségügyi kérdés, hanem komoly nemzetbiztonsági fenyegetés is. A kongresszus pedig most gőzerővel próbál ellenintézkedéseket tenni: ideiglenes jelleggel (Schedule I besorolással) szankcionálja a fentanillal rokon anyagokat, és készül a „HALT Fentanyl Act” névre keresztelt törvény is, amely még szigorúbb megközelítést vezetne be. További újítás lehet, hogy szövetségi szinten „WMD” (tömegpusztító fegyver) kategóriává nyilvánítják a nagy tételben csempészett fentanilt. Ez a lépés nemcsak a büntetőjogi szankciók körét szélesítené, hanem a Pentagon és a Department of Homeland Security (DHS) bevonását is megkönnyítené a kábítószer ellenes műveletekbe, ami lehetővé tenné a szélesebb körű katonai és hírszerzési fellépést is. 

Ezzel párhuzamosan a mexikói lakosság is rendkívüli veszteségeket szenved el a drogkereskedelem és az ellene folytatott küzdelem miatt, hiszen 2006 óta több mint 431 ezer gyilkosság történt az országban, ami közvetlenül a kartellek tevékenységéhez köthető.  

Trump utasítása új szintre emelte a kartellek elleni küzdelmet, és egyértelmű célként határozta meg a teljes felszámolásukat, megszüntetve a korábbi „kármentésre” és a kábítószer-áramlás csökkentésére összpontosító politikát. 

Az új stratégia kapcsán ugyanakkor sokak szerint fennáll a veszélye annak, hogy egyes államok (például Mexikó) szuverenitása sérül, és a helyi civil lakosság is célkeresztbe kerül, miközben az USA esetlegesen drónokkal vagy speciális egységekkel lép fel a kartellek ellen. 

Konfliktuspontok: visszatér a talibán és iszlamista fenyegetés 

Noha a Bush- és Obama-kormányok idején Afganisztán a „terror elleni háború” egyik fő csatatere volt, a Biden-adminisztráció 2021-es csapatkivonása gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. A tálibok újra hatalomra jutottak, és – mint arra számos biztonsági szakértő figyelmeztet – a Kabult vezető fundamentalista rendszerben maradt elég hely olyan szervezeteknek is, mint az al-Káida vagy az ISIS-Horászán. 

Az biztos, hogy a Trump-kormányzat tisztában van a világ másik felén éledező fenyegetésekkel. Február elején az elnök parancsot adott a haditengerészet és a légierő harci gépeinek, hogy csapásokat mérjenek az Iszlám Állam szomáliai célpontjai ellen. Egyesek úgy látják, hogy ez, és egy másik, az al-Káida szíriai tagjai elleni támadás előkészíti az utat a csapatok kivonásához ezekből az országokból. Úgy tűnik, az új stratégia a bevonulás helyett a célzott légi csapásokat (over-the-horizon) és a helyi erők kiképzését támogatná. 

Csakhogy a „horizonton túli” megközelítés önmagában nem biztos, hogy elégséges, mivel túlzottan a technológiára mint csodaszerre támaszkodik, és elhanyagolja a helyi erők kiképzésének és az emberi hírszerző hálózat kiépítésének a fontosságát. 

Hasonlóképp, Szíriában a harctéren elért sikerek ellenére az Iszlám Állam és más csoportok továbbra is aktívak. A helyzetet rontja, hogy Törökország a saját kurdellenes törekvéseit helyezi előtérbe, miközben a kurd erők kulcsszerepet játszanak az ISIS-foglyok őrzésében és a helyi stabilitás fenntartásában. A második ciklusát kezdő Trump-kormányzat hivatalnokai úgy vélik, a regionális aktorok – mint Törökország vagy a szíriai új kormányzat – önállóan képesek lesznek kezelni a biztonsági helyzetet, ám a kritikusok ezzel nem feltétlenül értenek egyet. 

Mindeközben a Közel-Keleten kiéleződő konfliktusok, mint az Izrael és a Hamász közti összecsapás, új dimenziót adnak az iszlamista radikalizmusnak. A „globális intifáda” jelszava alatt a világ számos pontján tapasztalható felerősödő antiszemita és Nyugat-ellenes retorika ismét olyan terrortámadások előszelét jelezheti, amelyek a 2010-es években már csillapodni látszottak. 

1. ábra: Az ACLED konfliktusindexe az elmúlt tizenkét hónap politikai tartalmú erőszakos eseményeinek adatait felhasználva a halálos, a veszélyes, a diffúziós és a csoportos széttagoltság négy mutatóját használja fel annak megállapítására, hogy melyik ország vagy terület kapja a legmagasabb pontszámot az egyes mutatók alapján, valamint a négy mutató együttes pontszámát tekintve melyik az az 50 ország és terület, ahol a konfliktusok extrém, magas vagy turbulens szintje tapasztalható. 

Agresszívabb eszközök, csökkenő erőforrások? 

Eközben az Egyesült Államok nemzetbiztonsági közösségén belül is forrongás tapasztalható. A Trump-kormányzat néhány nappal a beiktatása után kritizálni kezdte az FBI-t és a CIA-t, sok ügynököt átvezényelnek a migráció, az utcai bűnözés és más területek felé, csökkentve az antiterrorista kapacitásokat. Ez különösen aggasztó lehet az emelkedő ISIS-aktivitás és az állítólagosan növekvő orosz, illetve kínai „állami terror” kockázatának fényében. 

A belbiztonsági retorika ráadásul élesen megosztja a közvéleményt. Egyes csoportok szerint Trump intézkedései erősítik a faji, a vallási és az etnikai diszkriminációt, különösen a muszlim közösséggel és a latin-amerikai bevándorlókkal szemben.  

Mindazonáltal az új intézkedések precíziós jellege (a terroristacsoportba sorolási szempontok függetlenek bármilyen vallási vagy kulturális háttértől) arra enged következtetni, hogy a Fehér Ház a terrorellenes fellépést nem tekinti „civilizációs háborúnak”. 

A belpolitikai dinamika persze nem áll meg a terrorizmusnál. A határok megerősítésének igénye és a kartellek elleni hadviselés kapcsán egyre több kritika éri a szövetségi kormányt, miszerint a bűnüldöző szervek katonai eszközökkel való felhatalmazása hosszú távon alááshatja a polgári szabadságjogokat. A Trump-kormányzat viszont a nyers statisztikákra és a sokkoló halálozási adatokra hivatkozik, a folyamatos fenyegetés pedig könnyen igazolhatja a határozott fellépést. 

Merre tovább? 

A nemzetközi biztonsági helyzet talán bonyolultabb, mint valaha: a terrorizmus több központúvá vált, a Közel-Keleten, Afrikában, Dél-Ázsiában és kisebb mértékben még Európában is újabb és újabb csoportok bukkannak fel vagy erősödnek meg. Mindez a szervezeteken átívelő együttműködések révén – például az Iszlám Állam „ágazatai” vagy a különféle csempész- és fegyverkereskedelmi hálózatok – egyre nagyobb fenyegetést jelent. 

Az Egyesült Államok új biztonságpolitikai felfogása szerint a terrorizmussal és a TCO-kkal kapcsolatos fellépésnek többfrontosnak kell lennie: 

1. Célzott katonai akciók (over-the-horizon légi csapások, speciális egységek bevetése) külföldön. 

2. Erős jogi szankciók és büntetési tételek (például a legszigorúbb büntetések és gyorsított eljárások szélesebb körű alkalmazása azon személyekre, akiket terroristának és TCO-vezetőknek minősítettek). 

3. Új nemzetközi koalíciók: a NATO-szövetségesek, Közel-Kelet/Észak-Afrika kormányai, illetve a Five Eyes (Öt szem) hírszerzési együttműködés hatékonyabb mozgósítása. 

4. Harc a terror társadalmi gyökerei ellen – bár Trump kevésbé hangsúlyozná az „okok felszámolását” (pl. szegénység, állami kudarc, társadalmi igazságtalanság), civil szervezetek és egyes kongresszusi képviselők szerint ez a vonal sem hagyható figyelmen kívül. 

Összegzésképpen: Trump második ciklusában a terrorizmus és a transznacionális bűnözés (kartellek) elleni harc újból a nemzetbiztonsági politika egyik központi eleme lett. A kérdés már nem az, hogy akarnak-e ezzel foglalkozni, hanem az, hogy hogyan. A lakosságot és a kongresszusi döntéshozókat egyaránt megosztja, hogy egyoldalú katonai beavatkozásokkal és szigorú jogi eszközökkel meddig lehet elmenni anélkül, hogy a szövetségi kormány túl nagy teret nyerne a polgárok mindennapi életének befolyásolásában vagy egy másik ország szuverenitását sértse. A kockázat azonban nagy: az ISIS és más dzsihadista hálózatok példája arra tanít, hogy a terrorsejtek újra és újra képesek felbukkanni a világ legváratlanabb pontjain, míg a mexikói és közép-amerikai kartellek akár fegyveres akciókkal, akár a kábítószer-kereskedelem brutális hullámával tarthatják nyomás alatt az amerikai társadalmat. A modern világban a határok átjárhatósága és a technológiai fejlődés sokszor a fenyegetést is globalizálja – a kérdés, hogy az amerikai és nemzetközi politika talál-e megfelelő, hatékony választ minderre. 

Források: GIS Report; Defense News; Foreign Policy; Financial Times

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime