Vagy inkább az a kérdés, hogy melyik nyugati olajtársaságokat fogadják vissza az oroszok. Mindenesetre az orosz közvetlen befektetési alap lehetővé tette az amerikai olajtársaságok visszatérését az orosz piacra.  

Az ukrajnai események miatt az ExxonMobil, a BP, a Shell, az Equinor, az Eni és mások egy időben hagyták el Oroszországot, mellettük több kisebb olyan cég, amely az olajmező-szolgáltatási üzletágban tevékenykedett. Egyesek ellenségesen, mások vonakodva, de fura módon voltak olyanok is, amelyek de facto sohasem távoztak.  

A cégek kivonulása azonban nem három éve kezdődött. Voltak nyugati tőkével működő vegyesvállalatok, amelyek még 2014-ben szétestek, miután a Krím annektálására válaszul az Egyesült Államok szankciókat vezetett be. Ekkor a nyugati cégeknek megtiltották, hogy Oroszország offshore mezőin és a nehezen kitermelhető olajmezőkön dolgozzanak.

Tilos volt finanszírozni, felszerelést szállítani. 

A Statoil, az Eni, a Shell és a Total vegyesvállalatokat létesített orosz cégekkel offshore és nehezen helyreállítható olajmezők fejlesztésére. A BP a sarkvidéki területeken akart szövetséget létrehozni a Rosznyefttyel, de aztán ezt a kara-tengeri Pobjedamező fejlesztése érdekében megkötötték az ExxonMobillal. A Lukoil és a Total pedig a Bazsenova lelőhelyeinek közös fejlesztését tervezte. 

Az orosz közvetlen befektetési alap vezetője, Kirill Dmitrijev engedélyezte az amerikai olajtársaságok visszatérését az ország piacára, de az orosz szakértők szerint ahhoz, hogy ezek a cégek visszatérhessenek a projektjeikhez, több tényezőnek egyszerre kell teljesülnie. Mindenekelőtt az Egyesült Államoknak fel kell oldania azokat a szankciókat, amelyek megtiltják a tengeri és a nehezen kitermelhető olajmezők fejlesztését.  

Amerika azonban a történelme során soha nem szüntette meg az általa kivetett szankciókat,  

inkább csak befagyasztotta azokat, vagy általános engedélyt adott ki az alóluk való mentességre. Ezért helyesebb inkább a szankciók befagyasztásáról beszélni.  

Másrészt a nyugati cégeknek tudatosítaniuk kell, hogy a nagyon összetett projektekbe éveken át kell dollármilliárdokat belepumpálniuk, és oda kell vinniük a saját technológiájukat. Mindezt úgy, hogy a következő vagy akár a jelenlegi amerikai elnök, amennyiben romlana az Oroszországgal való viszony, visszahozhatja a szankciókat, amivel lenullázhatja a nyugati cégek befektetéseit. 

Nem köztudott, de

valójában nem mindegyik nyugati óriás szabadult meg az orosz vállalatok részvényeitől.

Például a BP-nek továbbra is 19,75 százalékos a részesedése a Rosznyeftyben, és az olasz Eni sem vonult ki az orosz–török Kék Áramlat vezetékből. Nyilvánvalóan tudták, hogy még egyszer nem tudnak ilyen részesedést szerezni. Az az öt európai vállalat, amely részt vett az Északi Áramlat 2 finanszírozásában, szintén bármikor visszatérhet. 

Viszont rendkívül nehéz lesz a dolga az ExxonMobilnak és a Shellnek, ha folytatná a szahalini projekteket. Ehhez újra, méghozzá piaci feltételek mellett kellene megvásárolniuk a részesedésüket. A Shell Szahalin–2-ben lévő hányada már átkerült a Gazpromhoz, az ExxonMobil részesedése a Szahalin–1-ben pedig a Rosznyeftyhez. 

Ráadásul az ExxonMobilra megorroltak az oroszok, ellenséges magatartásnak tartva, hogy a szankciók bevezetésekor blokkolták a Szahalin–1 termelését, elvitték a szakembereiket, így időbe telt a gyártás újraindítása. A Shellnek pedig lehetősége lett volna megmaradni részvényesnek, és megújítani a termékvásárlási szerződést, ahogy a japán cégek tették, de ők ezzel nem éltek. 

Persze a nyugati vállalatok számára az lenne az ideális megoldás, ha Oroszország visszaadná nekik az országban birtokolt eszközeik valós piaci értékét és a speciális számlákon felhalmozódó osztalékot. Például a Shell részesedését a Szahalin–2-ben, amit a Gazprom piaci értéken kifizetett – viszont ezt egy speciális számlán írták jóvá, vagyis lényegében az államnál maradt. Tehát most az orosz kormány értékelheti, hogy a Shell mennyire gyakorolt negatív hatást Oroszországra, és az okozott kárt akár levonhatja a vállalatnak a projektben való részesedésének az értékéből.  

Jelenleg a BP, amely – ahogy említettük – továbbra is a Rosznyefty részvényese, egy másik speciális számlán halmozza fel az osztalékot. Ugyanebben a helyzetben van a TotalEnergies, amelynek csaknem 20 százalékos a részesedése a Novatekben és a Jamal LNG-projektben. 

Látható tehát, hogy az oroszok nem minden vállalat visszatérését látnák szívesen, illetve az a tüske is bennük van, hogy számos nyugati országban ellenségesen viselkedtek az orosz vállalatokkal, amit persze a kölcsönösség elve alapján az orosz kormányzat sem hagyott válasz nélkül.  

Szakmailag viszont szívesen viszontlátnák az olajmezőkre a szolgáltató cégeket, az amerikai nagyvállalatok azonban vélhetően óvatosak lesznek, hiszen nem tudni, mi lesz Trump után. Mindenesetre a kisebb cégek nyereségesen tovább dolgoznának. Az oroszok szerint ezek a kisebb vállalatok igyekeztek minden lehetséges módon eltitkolni a távozásukat, és az összes orosz vagyont átadták a helyi menedzsmentnek, átnevezték ezeket az eszközöket és megállapodásokat kötöttek a visszavásárlásukról.  

A „négy nagy” olajmező-szolgáltató cég közül csak kettő hagyta el Oroszországot, a Halliburton és a Baker Hughes. A Weatherford és az SLB (korábban Schlumberger) soha nem távozott, igaz, az előbbi néhány szerződés felbontásával mérsékelte a szerepvállalását – a partnereik közül néhányan az SLB-hez mentek, amely végül még jobban kiterjesztette a jelenlétét Oroszországban. Ez pedig így nagyon kényelmes helyzetet teremt, főleg, ha a fő versenytársak kivonulnak a piacról. 

Az oroszok maguk is tisztában vannak azzal, hogy a nyugati szolgáltatók a magasabb technikai lehetőségeikkel végeredményben orosz olajtársaságok jövedelmezőségének a növekedését segítették.  

Persze szép dolog a reménykedés, de lényegében minden az amerikai szankciók feloldásán múlik, márpedig az elsőként várhatóan a pénzügyi szektort fogja érinteni. Az olaj- és gázágazat jó eséllyel az utolsó lesz a sorban. Főleg a gáz, hiszen az Egyesült Államok 2028-ig megduplázná az LNG-exportját, amelynek az egyik fő célpiaca az EU lehetne.  

(Forrás: Vzgljad) 

Kapcsolódó: