A magyar gazdaság kilépett a recesszióból
2025. március 24., hétfő

A magyar gazdaság kilépett a recesszióból

A magyar gazdaság 2024 utolsó negyedévében már fél százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest, így hivatalosan kilépett a recesszióból. Az idei kilátásokat azonban nagyban befolyásolja a nemzetközi gazdasági helyzet. 

Tavaly a negyedik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal haladta meg az előző negyedévit – derül ki a KSH friss adataiból. Ezek megerősítik az előzetes becsléseket, és azt mutatják, hogy a gazdaság kikerült a recesszióból. A részletekből ugyanakkor kiderül, hogy a növekedés szerkezete továbbra sem nyugszik kellően széles alapokon, és jelentősebb élénkülésre lenne szükség ahhoz, hogy a kormány növekedési céljai teljesüljenek – írja a Portfolio.hu gyorselemzése

A statisztikai hivatal közlése szerint az éves alapú GDP-növekedés szezonálisan és naptárhatással kiigazítva mindössze 0,1 százalék volt, ami leheletnyivel alacsonyabb az előzetesen közölt 0,2 százalékos értéknél. 

Az előző év azonos időszakához viszonyított bővüléshez leginkább a szolgáltató szektor járult hozzá, miközben a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar teljesítménye ebben az időszakban némileg visszahúzta a gazdaságot.

Gyengébb ipar, erős szolgáltatások 

A termelési oldalon azt látni, hogy a feldolgozóipar továbbra is gyengélkedik: negyedéves alapon közel 2 százalékkal csökkent a hozzáadott értéke, ami azt jelenti, hogy az ágazat öt egymást követő negyedévben zsugorodott. A Portfolio.hu elemzése szerint az építőipar némileg jobb teljesítményt mutatott, míg a szolgáltató szektor szinte minden területe növekedett – kivéve az ingatlanpiacot, amely bennemaradt az egy éve tartó recesszióban. Különösen a kereskedelem, a szállítás és a kommunikáció húzta a bővülést, ezek egyelőre a gazdaság stabil támaszai. 

A felhasználási oldalt vizsgálva a beruházások lassulása továbbra is jelentős fékező erő, amit a háztartások fogyasztása és a készletezési tevékenység egyelőre ellensúlyozni tud.

A háztartások fogyasztási kiadásai ugyanis – a növekvő reáljövedelmek okán – továbbra is dinamikusan bővülnek, hiszen tavaly éves átlagban 5 százalékos javulást mért e téren a KSH, és hamarosan újabb fogyasztásélénkítő intézkedések érkeznek. 

A múlt évi adatok viszont arra utalnak, hogy a külső kereslet gyengülése miatt az export szektor egyelőre inkább raktárkészleteket halmoz fel, ami rövid távon kockázatot jelent.  

Ha a globális gazdasági környezet nem javul, akkor a magyar termelés további alkalmazkodásra kényszerülhet.

Vegyes növekedési kilátások 2025-re 

A Portfolio.hu szakértői szerint az idei év gazdasági kilátásai ellentmondásosak. Egyrészt a háztartások fogyasztása a reáljövedelmek növekedése miatt várhatóan tovább bővül – tavaly éves átlagban 5 százalékos javulást regisztrált a KSH. Másrészt a beruházások visszaesése még mindig jelentős fékező tényező, bár az év második felében néhány nagyberuházás – például a BMW, a BYD és a CATL projektjei – enyhítheti ezt a hatást. Az MNB számításai szerint ezek az új ipari kapacitások 0,6 százalékkal növelhetik az idei GDP-t. 

A legnagyobb bizonytalanságot a nemzetközi környezet jelenti. Az exportkilátásokat rontja az európai kereslet gyengélkedése, miközben az Egyesült Államok kereskedelempolitikája további kockázatokat hordoz.

Ahhoz, hogy a kormány által várt 3,4 százalékos GDP-növekedés 2025-re megvalósuljon, negyedévente legalább 1,3-1,4 százalékos bővülésre lenne szükség, ami a jelenlegi trendek mellett ambiciózus célkitűzésnek tűnik – derül ki a Portfolio.hu anyagából. 

Forrás: Portfolio.hu

KAPCSOLÓDÓ:

Címlapfotó: Dreamstime

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat