A Nemzetgazdasági Minisztérium elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
2025. március 26., szerda

Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését 

Az árak emelésének gátat kell szabni, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium intenzív egyeztetéseket folytat a piaci szereplőkkel az élelmiszerárak csökkentése érdekében.  

A tárca elvárása, hogy a kiskereskedelmi láncok legkésőbb egy héten belül, a jövő hét elejére jelezzék szándékaikat. Az élelmiszer-infláció megfékezése érdekében a kormány továbbra is kész minden eszközével beavatkozni. 

Az önkéntes árcsökkentést elsősorban azon alapvető élelmiszerek esetében indokolt alkalmazni, amelyek a magyar családok és nyugdíjasok kosarának jelentős részét képezik, és a korábbi árstop, majd a kötelező akciózás keretében érintettek voltak, illetve ezen élelmiszerek helyettesítésére szolgálnak. Az ilyen termékek főként az alábbiak: 

  • csirkehús, 
  • sertéshús, 
  • étolaj, 
  • tojás, 
  • tej és tejtermékek, 
  • liszt, 
  • cukor, 
  • egyéb alapvető élelmiszerek. 

Az önkéntes árcsökkentés keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium azt várja, hogy a kereskedelmi szereplők a jelenleg alkalmazott árrésük mérséklésével járuljanak hozzá az élelmiszerárak stabilizálásához. Az elmúlt időszak áralakulásait megvizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy  

bizonyos alapvető élelmiszerek esetén a beszerzési, illetve a végső fogyasztói ár közötti különbség érdemben emelkedett.  

Bár az elmúlt időszakban egyes termékek esetén már tapasztalható volt az árcsökkenés az üzletekben, ez nem mutatkozott tartósnak és számottevőnek. Ebből fakadóan a minisztérium elvárása, hogy a kereskedők olyan önkéntes megoldással álljanak elő, amelynek eredményeként az élelmiszer-infláció érdemben csökken, és az alapvető élelmiszerek ára elfogadható szintre mérséklődik. 

Amennyiben az önkéntes árkorlátozás nem vezet eredményre, úgy a Nemzetgazdasági Minisztérium kész hatósági eszközökkel beavatkozni az árnövelőkkel szemben. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Nagy Zoltán

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat