Kína a fogyasztás fellendítésével biztosítaná a növekedést
2025. március 26., szerda

Kína a fogyasztás fellendítésével biztosítaná a növekedést 

Megkezdődött a kínai Országos Népi Kongresszus idei ülése, amelynek első napján Li Csang miniszterelnök ismertette a kormányzati munkatervet. Peking nagyszabású ösztönzőprogramokkal igyekszik fellendíteni a belső fogyasztást, ezzel a vámháború ellenére is biztosítva az idei 5 százalékos gazdasági növekedést.

A kínai kormány 5 százalék körüli gazdasági növekedésre számít az idei évben az USA-val folytatott fokozódó kereskedelmi háború ellenére. Ezt a március 5. és 11. között zajló Országos Népi Kongresszus ülésének első plenáris napján erősítette meg Li Csiang miniszterelnök, amikor ismertette a kormány munkajelentését a közel 3 ezer résztvevő előtt. Ebben összegezte az idei fejlesztési tervet, a költségvetést, majd a jelentést követően egy a küldöttekkel kapcsolatos törvénymódosítási tervezetet is bemutatott. 

Fontos, hogy magában a dokumentumban is szerepel a „körüli” szó, ami mozgásteret biztosít a kormánynak arra az esetre, ha a növekedés lassulna. A kereskedelmi háború ugyanakkor veszélybe sodorhatja a virágzó kínai ipart, ráadásul a növekedést az alacsony fogyasztói kiadások is hátráltatják. Ahogyan Li Csiang fogalmazott: „évtizedek óta nem látott változások bontakoznak ki világszerte egyre gyorsabb ütemben”, amelyek Kínában jelentős hatásokat gyakorolhatnak az olyan területekre, mint a kereskedelem, a tudomány és a technológia. Eközben a tartósan visszafogott háztartási kereslet és az eladósodott ingatlanszektor felbomlása egyre sebezhetőbbé teszi a gazdaságot. 

A belső kereslet növelése a cél 

Pekingre egyre nagyobb teherként nehezedik, hogy a fogyasztásra összpontosító ösztönzőkkel elhárítsa a deflációs nyomást és csökkentse a gazdaság exporttól és beruházásoktól való függőségét. Az idén először nem a technológia lesz a kínai kormány fő prioritása, hanem a fogyasztás felturbózása.  

A jelentés úgy fogalmaz:  

a belső keresletet kellene a gazdasági növekedés fő motorjává tenni”. Emellett Hszi Csin-ping elnök azt is szeretné, ha a gazdaságot leválasztanák az erősen eladósodott ingatlanpiacról.  

Ez persze nem jelenti azt, hogy Kína elhagyná korábbi iparpolitikáját, amely főként a technológiai fejlesztésekre és az innovációra fókuszált, csupán „sokkal kiegyensúlyozottabb makrogazdasági keretre” lehet számítani. 

A kormány mindezek fényében körülbelül 179 milliárd dollár értékben bocsát ki ultrahosszú lejáratú különleges kincstári kötvényeket, azaz több mint 40 milliárd dollárral többért, mint az előző évben. Ebből több mint 41 milliárdot fordítanak egy tavaly indított programra, amelynek keretében az elektromos járművek, a háztartási gépek és egyéb termékek lecserélése esetén visszatérítés jár a fogyasztóknak. Emellett közel 70 milliárd dollárt szánnak a fő állami bankok feltőkésítésére. Az elemzők szerint  

a magasabb hitelkiadások és a költségvetési adatok alapján a cél az amerikai vámok kínai gazdaságra gyakorolt hatásának enyhítése. 

A gazdaság megerősítését szolgáló intézkedések közé tartozik az is, hogy a helyi önkormányzatok a korábbi 3,9 milliárd jüan (454,2 milliárd dollár) helyett 4,4 milliárd jüan (605,5 milliárd dollár) értékben halmozhassanak fel adósságokat. 

A fogyasztói kedvezményekről az említett 41 milliárd dolláros programon túl nem esett szó. Ugyanakkor a háztartások megerősítésére valóban nagy szükség lenne, kiadásaik ugyanis az éves gazdasági teljesítmény kevesebb mint 40 százalékát teszik ki, ami mintegy 20 százalékponttal marad el a világátlagtól. A beruházások viszont ehhez képest 20 százalékkal magasabbak annál.  

A miniszterelnök ígéretet tett a kereslet-kínálati rés kezelésére  

és olyan költségvetési reformok végrehajtására, amelyek javítják a helyi önkormányzatok bevételeit és költekezésre ösztönzik a háztartásokat. 

A vámháború szelleme ott lebeg a vállalatok fölött 

Mindeközben a kínai vállalatok otthon alacsony kereslettel, az Egyesült Államok piacain pedig – ahol évente több mint 400 milliárd dollárért értékesítik termékeiket – nehezedő feltételekkel kénytelenek szembenézni. Emiatt keresik az alternatív exportpiacokat, ami viszont az árverseny kiéleződésével, bevételcsökkenéssel és az újonnan ostromlott piacok esetében a kínai termékekkel szembeni protekcionista intézkedések megszaporodásával járhat. 

A helyzetet tovább rontaná, ha Donald Trump újabb vámokat jelentene be a kínai árukra. Kína éves szinten ugyan ezermilliárd dolláros kereskedelmi többlettel büszkélkedhet, ám sokan már így is arra panaszkodnak, hogy a munkahelyük és a jövedelmük bizonytalan, mivel munkaadóik csökkentik az árakat – ezzel pedig az üzleti költségeket is –, hogy versenyképesek tudjanak maradni külföldön. 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Vu Hao

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.

Kérdezz bátran!
Chat