Az Európai Unió a február 26-án bemutatott Clean Industrial Deal (CID) révén próbálja támogatni a hagyományos alapanyag-termelő és más stratégiai iparágak zöldátállását és versenyképességének javítását, de a javaslat olyan fontos iparágakról csak érintőlegesen szól, mint az alumíniumgyártás. Nagy stratégiai dilemma az EU-ban, hogy a versenyképesség és a zöldátállás óriási feszültséget okoz az energiaintenzív iparágakban, nemcsak az alumínium, de például a vas/acél, a cement- és a műtrágyaágazatban is. A Politico.eu március elején megjelent írásában a Kölnhöz közeli Rheinwerk példáját hozza fel, ahol a háború és a szankciók okozta magas energiaárak miatt 2023-ban leállt az elsődleges alumíniumgyártás, de  

a teljes bezárás helyett az újrahasznosításra álltak át. Az újrahasznosított alumínium előállítása ugyanis 95 százalékkal kevesebb energiát igényel és jóval alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár, azaz sokkal zöldebb.  

Viszont igen lényeges, hogy az európai kereslet kielégítésére önmagában az újrahasznosítás közel sem elég, hiszen az EU-s alumíniumszükséglet 54 százaléka import, ami komoly függőséget jelent. Ráadásul az elsődleges, nem újrafeldolgozott saját, EU-n belüli termelés 7 százalékra zsugorodott 2023 után (lásd az ábránkat). 

Az iparág számára a legnagyobb kihívást a kínai verseny (hatalmas kapacitások, dömpingárak), az alutermékekre is kivetett védővámok és a magas energiaárak jelentik. Sőt, a 16. szankciós csomag részeként az orosz alumínium EU-s importját is jelentősen, 275 ezer tonnára korlátozták, egy év elteltével pedig teljes tilalom léphet életbe. Igaz, a háború várható lezárása ezt elvben felülírhatja, ám mivel a békefolyamat legelején tartunk, így azt még nem tudni, miként enyhülhet ebben az ágazatban a feszültség. A drága energia miatt bekövetkező EU-s alugyártás zsugorodása mindenesetre növeli az importfüggőséget, ami hosszú távon tovább ronthatja a kontinens fémipari önállóságát. 

Nincsen szem előtt, de stratégiai ágazat 

Ne feledjük, hogy az alumínium-előállítás minden ipari országban, így Magyarországon is közel olyan fontos stratégiai ágazat, mint az acélgyártás. Az aluágazat erősen kötődik az autóiparhoz (pl. egyes karosszériaelemek, hajtásalkatrészek, újabban pedig az elektromotorok és akkuházak), a megújuló energiához (napelemkeretek, szélturbina-alkatrészek stb.) és az építőiparhoz (pl. nyílászárókeretek).  

Ugyanakkor 2006–2007, azaz az inotai MAL Zrt. kohóinak leállása óta csak másodlagos, azaz például italosdobozokból és más alumíniumhulladékból újrafeldolgozott termelés van Magyarországon. Konkrét újrahasznosítás-kapacitási adat a norvég Hydro Extrusion Hungary Kft. székesfehérvári, 2024 szeptemberében bejelentett kohójáról van, amely induláskor évi 15 ezer, de később akár 90 ezer tonna másodlagos (újrafeldolgozott) alumínium gyártására lesz képes. 

Az aluipar néhány további nagy hazai szereplője az Alumetal Group Hungary Kft. (Komárom), a Martin Metals (Inota) és a Scepter Tatabánya Kft. Sajnos kevés nyilvános adat lelhető fel az ágazatról, a KSH pedig csak fémipari össztermelést mér, külön az alumíniumágazatról nincsenek elérhető friss adatok. Egy korábbi, 2023. februári interjúban a Martin Metals vezetője úgy nyilatkozott, hogy a cég a magyar alumíniumipar történetének legnagyobb kapacitásával, mintegy 380 ezer tonnás össztermékvolumennel működik. Ez azonban egy összesített kapacitásadat, beleértve a nyers alumíniumot, a félkész és a késztermékeket is. Az viszont tény, hogy az adat relatíve magas nagyságrendje a járműiparunk és a gépgyártásunk erejét tükrözi. Ennek ellenére nem ad pontos fogódzót arról, hogy a gyártási-újrahasznosítási kapacitásunk valójában mekkora. 

Ellátásbiztonsági kockázatok és importfüggőség 

Visszakanyarodva a globális képre: az alumíniumgyártásban a legnagyobb kihívások a következők: 

– magas EU-s energiaárak, amelyek miatt az elsődleges alumíniumgyártás durván versenyképtelenné vált Európában, 

– kínai dömpingárak, amelyek lenyomják a piaci árakat, még tovább nehezítve az európai termelők helyzetét, 

– a védővámok és a piacvédelem, amelyek az európai ipar védelmét szolgálják, de közben növelik a költségeket.  

Globális trendek: zöldítés és kockázatok 

Az alumíniumipar kibocsátáscsökkentése a bolygó és a zöldjövőnk szempontjából előnyös, de az ellátásbiztonság egyre nagyobb kockázatot jelent. Kína is tapasztalta, hogy az alumíniumgyártás energiaigénye miatt a megújuló energiaforrásokból nehéz az előállítást megoldani, mert a megújulók ingadozó termelése igen nagy gond e téren. Az időjárás miatt (napsütés, szél vagy akár az ingadozó vízhozam az áramtermelő gátakon) a megújuló energiaforrásokból származó áramellátás nem stabil. Ez pedig komoly problémát jelenthet egy olyan iparág számára, amely állandó és nagy mennyiségű energiát igényel. 
 
Emiatt is jó alternatíva az alumínium újrahasznosítása. Ez számos előnnyel jár, hiszen jelentősen csökkenti az energiafelhasználást és a környezetterhelést. Az újrahasznosított alumínium előállítása 95 százalékkal kevesebb energiát igényel, mint az elsődleges gyártás, és a szén-dioxid-kibocsátás is lényegesen alacsonyabb. Nem kell ugyanis elektromos árammal, elektrolízissel kivonni a fémet, csupán préselni és újraolvasztani szükséges. 

Ezért míg az elsődleges alumíniumgyártás egy tonnája 6,7 tonna CO₂-terhelést eredményez, addig az újrahasznosított esetében ez mindössze 0,5 tonna. További előny, hogy  

az alumínium végtelenszer újrahasznosítható anélkül, hogy veszítene a minőségéből, így a körforgásos gazdaság egyik ideális alapanyaga. 

Hol használják ezt a fémet? 

Az elmúlt években a globális alumíniumtermelés dinamikusan nőtt, és a piacot egyre inkább kínai vállalatok uralják. A legnagyobb gyártók között olyan cégek szerepelnek, mint a Chinalco és a Hongqiao, amelyek éves termelése millió tonnában mérhető. A kínai vállalatok dominanciája az iparágban nem csupán a hatalmas gyártási kapacitásokkal magyarázható, hanem az állami támogatásokkal, a kedvező energiaárakkal és a megújuló források aktívabb használatával is. 

Az alumínium iránti keresletet elsősorban olyan iparágak hajtják, mint az autóipar, az akkumulátorgyártás és az építőipar.  

Egy modern személyautóban ma már átlagosan 150-160 kg alumínium található, és ez az arány pár éven belül várhatóan 196-ra emelkedik.  

Az akkumulátorgyártásban az alumíniumfólia alapvető szerepet játszik az anódok kialakításában, míg az építőipar világszinten az alumínium 25 százalékát használja fel, bár például Németországban ez az arány csupán 15 százalék.  

Mindezek ellenére egyes országok visszavágták az alumíniumkohóik kapacitását, elsősorban az említett magas villamosenergia-költségek miatt. A gyártás – ahogy írtuk – ugyanis rendkívül energiaigényes: egy tonna elsődleges alumínium előállításához körülbelül 15 700 kWh áram szükséges, ami egy elektromos autó kétszeres föld körüli útjának energiafogyasztásával egyenlő.  

Egy olyan kohó, mint a németországi Voerde, évente 120 ezer tonna alumíniumot állít elő, miközben annyi áramot fogyaszt, mint egy 250 ezres város.  

Összességében tehát belátható, hogy a termelés Európából Kínába helyeződik át, mert a növekvő energiaárak és a fenntarthatósági szempontok miatt a jövőben az alumíniumgyártás egyre inkább az alacsonyabb költségű energiaforrásokkal ellátott régiókba tolódik. 

Végezetül fontos újra kiemelni, hogy bár az alumínium újrahasznosítása elsődleges lépés a zöldátállás felé, önmagában nem elegendő az EU szükségleteinek kielégítésére. Ezért az elsődleges alumíniumtermelés csökkenése és az egyre szigorúbb importkorlátozások fokozzák Európa kiszolgáltatottságát, miközben a kínai dömping- és energiaárak miatt az európai gyártók veszélybe kerülhetnek. Mivel pedig – ahogyan szó volt róla – Magyarországon ma már nincs elsődleges alumíniumkohászat, nálunk is kizárólag újrahasznosított alumíniumot állítanak elő, ami egy fenntarthatóbb, de kapacitásában korlátozott megoldás. Ez azonban egy újabb ipari függőség erősödését jelenti, különösen akkor, amikor fel szeretnénk futtatni a hazai járműgyártást az olyan új belépőkkel, mint a BMW, a CATL vagy épp a BYD. 

Fotó: Pexels.com

KAPCSOLÓDÓ: