Az unilaterális Amerika löki leginkább egymáshoz Kínát és Európát.

Egy kínai szakértő szerint az Egyesült Államok unilaterális megközelítése közelebb hozhatja egymáshoz Kínát és Európát, mivel Európa nem engedheti meg magának, hogy egyszerre kerüljön konfliktusba Pekinggel és Washingtonnal.

Zelenszkij és Trump viharos fehérházi „előadása” az EU-ban is felerősítette azt a dilemmát, miszerint vagy megpróbálja javítani az Egyesült Államokkal a kapcsolatot, vagy elmozdul a stratégiai autonómia felé. Csou po (Zhou Bo), a Csinghua Egyetem Stratégiai és Biztonsági Tanulmányok Központjának tudományos munkatársa megpróbálja feltárni a Kína, az Egyesült Államok és Európa háromoldalú kapcsolatának jövőbeli irányát, és elemzi Kína lehetséges szerepét Ukrajna háború utáni újjáépítésében és a globális multilaterális rend fenntartásában

Európát szinte sokkolta J. D. Vance alelnöknek a müncheni biztonsági konferencián elhangzott beszéde. Egyáltalán nem tért ki az ukrajnai konfliktusra, helyette inkább arra világított rá, hogy Európára a legnagyobb veszélyt saját maga jelenti: saját viselkedése, ahogy elárulja a közös értékeket, és figyelmen kívül hagyja a bevándorlással és a szólásszabadsággal kapcsolatos aggodalmakat. Az alelnök beszéde arra késztette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy kijelentse:

Az Európa és az Egyesült Államok közötti több évtizedes kapcsolat a végéhez közeledik.”

Csou po nem dönti el, hogy valóban „a Pax Americana naplementéjét és egy új korszak hajnalát” éljük-e, de szerinte jelzésértékű, hogy a 61. müncheni biztonsági konferencia témája már a multipolarizáció volt. Ahogy az is, hogy az elmúlt években egyre több ázsiai és afrikai küldött vett részt ezen az eurocentrikus eseményen.

Számára egyértelmű, hogy amennyiben az Egyesült Államok kilép a nemzetközi rendszerből, Kína a szabályokon alapuló rend őreként fog belépni. Münchenben – Vance-szel éles ellentétben – Vang Ji kínai külügyminiszter egyenlő és rendezett többpólusú világot szorgalmazott, mondván, hogy Kína meghatározó tényezővé válik ebben a rendszerben.

Csou po szerint a magába forduló Amerika lesz a „legjobb ragasztó” Kína és Európa között.

Európa ugyanis nem engedheti meg magának, hogy egyszerre álljon kereskedelmi háborúban Kínával, ugyanakkor feszült kapcsolata legyen az Egyesült Államokkal.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a találkozó előtt azt mondta, az EU-nak és Kínának van tere az együttműködés elmélyítésére a kereskedelmi kapcsolatok mentén, sőt a remény is megvan egy új megállapodás megkötésére.

Kínának is érdeke, hogy javítsa a feszült kapcsolatát Európával, Peking ugyanis nem európai szemüvegen keresztül tekint Moszkvára, és az elemző szerint Oroszországért nem is szükséges feláldoznia az Európához fűződő kapcsolatát. Az ukrajnai háború miatti európai aggodalom enyhítése és a pártatlanságának a demonstrálása érdekében Kína támogathatja Ukrajnát a jövőjét érintő tárgyalásokon. Emellett azt is szorgalmazhatja, hogy a tűzszünet megkötése után valamennyi nagyhatalom, köztük az EU is kollektív biztonsági garanciákat vállaljon.

Csou po azt is felveti, hogy ha a helyzet stabilizálása érdekében békefenntartó műveletekre van szükség, Kína – az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai közül ugyanis neki van a legtöbb katonája –

a globális dél országaival együtt átveheti a békefenntartás vezető szerepét,

mivel Oroszország minden bizonnyal nem szívesen látna NATO-békefenntartókat Ukrajnában. Tekintettel arra, hogy Kína mennyire érdekelt a kelet-európai ország infrastruktúrájának építésében, teljes mértékben támogathatja Ukrajna háború utáni újjáépítését is.

A kínai elemző lényegesnek tartja, hogy Kína és az EU a multilaterális rendszerben együtt tudna működni a szabályokon alapuló rend fenntartásában. Az ázsiai nagyhatalom ugyanis csatlakozott az összes létező kormányközi szervezethez és nemzetközi egyezményhez. A kihívást inkább Brüsszel jelenti, ugyanis Kínát az EU tisztviselői egyszerre tekintik partnernek, gazdasági versenytársnak és rendszerszintű riválisnak. Ráadásul, Trumpnak is köszönhetően, egyre inkább ugyanígy tekint az Egyesült Államokra is.

Csou po érdekesnek tartja, hogy Trump eddig meglepő lelkesedést tanúsított Kína iránt. Meghívta a kínai elnököt, hogy vegyen részt a beiktatásán, és felhívást intézett Kínához, hogy segítsen véget vetni az ukrajnai háborúnak. Azt is kijelentette, hogy Peking és Washington „együtt meg tudja oldani a világ összes problémáját”, és Kínára lényegesen kisebb vámot vetett ki, mint Kanadára és Mexikóra.

Azt viszont nem tudja eldönteni, hogy a kiszámíthatatlan amerikai elnöktől ez csupán egy a két ország közötti párbaj előtti tisztelgés, vagy a második ciklusában valóban stabilabbá tenné-e a kínai–amerikai kapcsolatokat. Bár az üzletemberből lett elnök az üzletkötéseiről ismert, első ciklusának ideológiai öröksége egy kétpárti konszenzus volt a Kínával szembeni kemény álláspontról. Nem tudni, hogy akkortájt valóban ez volt-e az eredeti szándéka, vagy a környezetében lévő „sólymok”, mint Pompeo, Navarro és Lighthizer térítették-e el a kínai politikát.

Ezúttal, mivel a republikánusok többségben vannak az Egyesült Államok kongresszusában, és Trump abszolút az ellenőrzése alatt tartja őket, teljes mértékben képes átalakítani a politikai örökségét, ha akarja.

Visszakanyarodva a müncheni konferenciához, a legérdekesebb dolog Vance beszédében az, amit nem hozott szóba – alig említette Oroszországot vagy Kínát, csupán annyit mondott, hogy nem ők jelentik az elsődleges fenyegetést, és hogy Európa legnagyobb fenyegetései belülről jönnek.