Február 27-én Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bebörtönzött vezetője felhívást intézett szervezetéhez, hogy tegye le a fegyvert, oszlassa fel magát és integrálódjon Törökországba, ami véget vethet egy évtizedeken át tartó, több mint 40 ezer emberéletet követelő konfliktusnak. A jelek biztatók, de a békefolyamat jövője továbbra is bizonytalan, különösen a korábbi próbálkozások és a kurd politika összetettsége miatt.

A bejelentés nem csupán azért vízválasztó, mert a PKK beszüntetné a fegyveres harcát, hanem azért is, mert újradefiniálná Törökország és a kurd lakosság közötti kapcsolatot. 

Öcalan nyilatkozatát kurdbarát török törvényhozók nyilvánosan felolvasták, hangsúlyozva, hogy a PKK-nak már nem akkora a történelmi, szociológiai vagy ideológiai jelentősége, mint korábban. Maga a bejelentés nem pusztán szimbolikus volt, hanem egy olyan erőfeszítést is mutat, amelynek célja, hogy a szervezetet a török állampolgárok és a nemzetközi közösség szemében is elavultnak tekintsék. 

A PKK Végrehajtó Bizottságának gyors válasza, amely március 1-jén tűzszünetet hirdetett, azt sugallta, hogy igazodnak Öcalan utasításához, ami változást jelent a csoport prioritásaiban. Korábban a PKK katonai vezetése a Kandil-hegységben nem feltétlenül követte a pártvezető parancsait, de ezúttal a tűzszünet melletti gyors elkötelezettségük a belső kohézió változását mutatja. Egyes frakcióknak még mindig lehetnek fenntartásaik, de a vezetés hivatalos álláspontja azt sugallja, hogy hajlandók megvizsgálni az erőszakmentes megoldás lehetőségét. 

A bebörtönzött Abduallah Öcalan zászlón (Forrás: Wikimedia Commons)

Recep Tayyip Erdoğan török elnök „történelmi lehetőségnek” nevezte Öcalan nyilatkozatát, ami azt jelzi, hogy hajlandó a békés megoldásra, feltéve, hogy a PKK lefegyverzi és feloszlatja magát. A tűzszünet jóváhagyása kettős stratégiát követ: a katonai nyomást és a szelektív elkötelezettséget kombinálja, ami meggyengítette a párt operatív kapacitását, miközben nyitva hagyta az ajtót a politikai megoldások előtt. Azzal, hogy a tűzszünetet inkább lehetőségként, mint engedményként fogalmazták meg, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) célja, hogy fenntartsa nacionalista szavazóbázisának támogatását, valamint a diplomáciai csatornákat a kurd politikai frakciókkal. 

A regionális kapcsolatrendszer újradefiniálása 

A fejleménynek túlmutatnak Törökország határain, és újradefiniálhatják a regionális kapcsolatrendszereket. A PKK lefegyverzése átformálhatja Törökország és Szíria viszonyát, különösen a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) és a Népvédelmi Egységek (YPG) esetében. Ankara ezeket a kurd vezetésű csoportokat a PKK szövetségeseinek tekinti, amelyeket az USA támogat. Mindez évek óta feszíti az amerikai–török kapcsolatokat, mivel Washington az YPG-t kulcsfontosságú szövetségesnek tekinti az Iszlám Állam (ISIS) elleni harcban, míg Ankara szerint biztonsági fenyegetést jelent. Ha Törökország megváltoztatja az álláspontját a kurd kérdésben, az a regionális biztonsági kérdésekben utat nyithat az USA-val és a NATO-val való szélesebb körű együttműködésnek. 

Emellett a PKK iraki jelenlétének a jövője is alapjaiban változtathatja meg a török–iraki kapcsolatokat. Az iraki kormány, amely küzdött az északi régiói feletti teljes szuverenitás fenntartásáért, így inkább Törökországhoz igazodhat.

Ankarának a PKK elleni, Irakban folyó katonai műveletei bírálatokat váltottak ki Bagdadból, de ha a párt feloszlik vagy jelentősen meggyengül, az a két ország közötti biztonsági megállapodások újrakalibrálásához vezethet.

Továbbá egy meggyengült vagy feloszlatott PKK megváltoztatná a hatalmi dinamikát Törökország, az USA, Izrael és a különböző arab államok között, amelyek mindegyike eszközként használta a kurd csoportokat. Izrael például támogatta a szíriai és iraki kurd autonóm régiókat mint potenciális puffereket Irán proxycsoportjaival szemben, míg Irán a kurd frakciókat a török érdekek ellensúlyozására használta fel a térségben.  

Forrás: https://syria.liveuamap.com/#google_vignette

Törökországon belül a békefolyamat utat kínálhat a kurd lakosság politikai és társadalmi integrációja felé, a régi sérelmek kezelésével azonban megmarad az igazi kérdés, hogy a török kormány hajlandó-e érdemi lépéseket tenni ebbe az irányba. A fegyveres konfliktus befejezése ugyanis önmagában még nem jelenti automatikusan a törökországi kurdok jogainak javulását, amint azt a korábbi béketörekvések is mutatták. Az, hogy a kormány hogyan kezeli a leszerelést követő tárgyalásokat, döntő fontosságú annak eldöntésében, hogy az erőfeszítés valódi megbékéléshez vezet-e. 

A békefolyamat akadályai 

A bizakodás mellett jelentős akadályok is vannak, amelyek közül sok igen mélyen gyökerezik a török politikai és társadalmi szerkezetben. Az egyik ilyen a jogi és alkotmányos környezet, ugyanis a kurd identitás és a politikai képviselet továbbra is érzékeny kérdés. Bármilyen megoldáshoz olyan alkotmányos reformok kellenek, amelyek hivatalosan elismerik a kisebbségi jogokat, beleértve a kurd nyelv használatát az oktatásban és a kormányzásban, valamint a kurd többségű régiók nagyobb politikai autonómiáját. A török politika nacionalista áramlatai nehezítik a változtatásokat, mivel a kurd követeléseknek tett bármilyen engedmény a nacionalista frakciók ellenállásába ütközik. 

Kurd tüntetők (Forrás: Wikimedia Commons)

Fontos kérdés Öcalan tényleges befolyása a PKK katonai vezetésére. Bár továbbra is ő a párt szimbolikus vezetője, az operatív parancsnokság időnként bizonyos fokú autonómiával járt, ezért bizonytalan, hogy a PKK vezetői mennyire hajlandók követni a lefegyverzésre vonatkozó utasítását.

Ha a belső frakciók ellenállnak, és alternatív szövetségeket keresnek vagy cserébe további engedményeket követelnek, akkor a folyamat megrekedhet, ami olyan szakadárcsoportok kialakulásához vezethet, amelyek elutasítják a békekezdeményezést és folytatják az ellenállást. 

A török kormánynak az ellenzéki csoportok és a kurd politikai szervezetek elleni fellépése aggodalomra ad okot azzal kapcsolatban, hogy szabad és nyílt politikai környezetben valódi tárgyalásokra kerülhet-e sor. Számos kurd politikus ugyanis börtönben van állítólagos terroristakapcsolatok vádjával, és az olyan kurdbarát pártok, mint a Népi Egyenlőség és Demokrácia Pártja (DEM) jogi kihívásokkal és korlátozásokkal néznek szembe, amelyek megakadályozzák a politikában való részvételüket. 

A PKK támogatói (Forrás: Wikimedia Commons)

Ha Törökország a helyzetet pusztán biztonsági kérdésként, nem pedig egy szélesebb körű demokratizálási erőfeszítés részeként közelíti meg, akkor bármilyen békemegállapodás hosszú távú fenntarthatósága nem biztosított. A valódi megoldás érdekében Ankarának egyensúlyt kell teremtenie a katonai deeszkaláció, valamint a konfliktus kiváltó okait kezelő jogi és politikai reformok között. A tartós béke előmozdításához elengedhetetlenek a kurd többségű régiókba való gazdasági beruházások, a PKK volt tagjainak visszailleszkedése a civil életbe, valamint a politikai elnyomás elleni védelem. 

Mit mond a történelmi tapasztalat? 

Különösen érdekes változást jelentett ebben a folyamatban Devlet Bahçeli, a Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) vezetője, aki régóta keményvonalas álláspontot képvisel a PKK-val szemben. Bahçeli évtizedek óta az egyik leghatározottabb ellenzője a kurd lázadókkal folytatott tárgyalásoknak, és kizárólag a katonai megközelítést támogatja.

A legutóbbi manővere azonban egy kiszámíthatóbb stratégiára utal, amivel összevonja a nacionalista célkitűzéseket a reálpolitikai megfontolásokkal. 

Tavaly október 22-én ugyanis azt javasolta, hogy Öcalan beszélhessen a török parlamentben, és ezt a lépést nem engedményként, hanem a PKK belső felszámolását célzó terrorizmusellenes stratégiaként fogalmazta meg. Márpedig ez ellentétes a korábbi retorikájával, és változást jelent a nacionalista blokknak a kurd kérdéshez való hozzáállásában: Bahçeli próbálja irányítani a narratívát, biztosítva, hogy a konfliktus bármilyen megoldása inkább a török állam érdekeihez igazodjon, mintsem teret engedjen a kurd politikai törekvéseknek. Javaslata annak beismerése, hogy katonailag nem lehet teljesen felszámolni a PKK-t. 

Devlet Bahçeli (Forrás: Wikimedia Commons)

Ez a lépés hasonlít az oszmánok és a kurd törzsi vezetők közötti 1515-ös megállapodáshoz, ahol a stratégiai szövetségek döntő szerepet játszottak a regionális hatalmi struktúrák kialakításában. Annak idején ugyanis az oszmánok a kurd vezetőket integrálták a közigazgatásukba, és helyi autonómiát biztosítottak nekik, viszonozva a szafavidák elleni hűségüket.

A jelenlegi helyzet a kontextusát tekintve különbözik, de ugyanazt az elvet tükrözi: a politikai pragmatizmus kihasználása a hatalom megszilárdítása érdekében.  

Bahçeli bevonásával Törökország nacionalista frakciói tehát nem csupán reagálnak a fejleményekre, hanem aktívan dolgoznak a békefolyamat alakításán, hogy az erősítse az államhatalmat és megszüntesse a kurd önrendelkezésnek a török keretbe való integráción túli kilátásait. Azzal, hogy a kezdeményezést inkább terrorizmusellenes intézkedésként, mint békeajánlatként pozicionálja, Bahçeli biztosítja, hogy a nacionalista érzelmek érintetlenek maradjanak, miközben a saját feltételei szerint vethet véget Törökország egyik leghosszabb ideje tartó konfliktusának. 

Véget ér valaha? 

Több tényező fogja meghatározni, hogy a kezdeményezés tartós békéhez vagy újbóli konfliktushoz vezet-e. Ha a PKK lefegyverzi magát, az új korszakot indíthat el a török–kurd kapcsolatokban. A teljes lefegyverzési és reintegrációs folyamat Törökországon belül jogi és strukturális reformokat igényelne a párt egykori tagjainak befogadására és a kurdok politikai képviseletének biztosítására.

Az eredmény kialakításában azonban döntő szerepet fog játszani a török kormány és a kurd vezetés politikai akaratának a mértéke. 

Ha azonban a PKK egyes frakciói ellenállnak, arra Törökország újabb katonai műveletekkel válaszolhat, különösen Észak-Irakban és Szíriában. A lefegyverzést elutasító szakadárcsoportok meghosszabbíthatják a konfliktust, ami a török erők folyamatos határon átnyúló műveleteihez és a szomszédos kormányokkal való feszültségek eszkalálódásához vezethet. Az alacsony intenzitású gerillaháború újjáéledése pedig tovább destabilizálhatja a kurd többségű régiókat és megnehezítheti a békekezdeményezéseket. 

A nemzetközi közösség, különösen az USA és Európa reakciója jelentős szerepet játszik az események alakulásában. Bár egyes nyugati kormányok támogatták a térség kurd frakcióit, egy sikeres lefegyverzés megváltoztathatja a dinamikát, és ez hatással lehet a külföldi segélyekre, a katonai együttműködésre és a regionális szövetségekre. Az európai nemzetek, amelyek régóta szorgalmazzák a török–kurd konfliktus békés megoldását, fokozhatják a nyomást Törökországra, hogy a békefolyamat részeként demokratikus reformokat hajtson végre. Hasonlóképpen, az USA-nak is át kell értékelnie a stratégiai partnerségeit Szíriában és Irakban, különösen a PKK-szövetséges kurd csoportoknak nyújtott támogatást illetően. 

Mi Erdoğan stratégiája? 

A török elnök a folyamat kezelését összekapcsolhatja a politikai ambícióival. A kurd kérdés sikeres megoldása ugyanis jelentős politikai győzelmet biztosíthatna számára, megerősítve az alkotmánymódosításokra irányuló törekvéseit, amelyek lehetővé tennék, hogy 2028-ban újraválasszák.

Azzal, hogy Erdoğan úgy pozicionálja magát, mint a Törökország egyik leghosszabb ideje tartó konfliktusát lezáró vezetőt, támogatást szerezhet nemcsak nacionalista bázisa, hanem a mérsékelt és konzervatív kurd szavazók részéről is, akik a kormánypárt és a kurdbarát ellenzéki csoportok között ingadoznak. 

Erdoğan pragmatikus volt: politikai számítások alapján változtatta az álláspontját a kurd kérdésben, és ez a mostani pillanat sem kivétel. A 2010-es évek elején egy olyan békefolyamatot vezetett, amely a kurd politikát igyekezett integrálni a törökbe, ám a kezdeményezés 2015-ben az erőszak miatt összeomlott. Most, hogy Törökország katonailag erősebb helyzetben van, elképzelhető, hogy az új békefolyamatot eszköznek tekinti örökségének megszilárdítására és dominanciájának kiterjesztésére. Az, hogy képes-e egyensúlyt teremteni a nacionalista bázis, a kurd politikai törekvések és a regionális ambíciók között, a békefolyamat menetét is meghatározza.  

Erdoğan hozzáállását végső soron az fogja vezérelni, hogy a kurd kérdés megoldása a hosszú távú érdekeit szolgálja-e mind a belpolitikai, mind pedig Törökország közel-keleti befolyásának alakításában. 

Frissítés: a kurdok vezette Szír Demokratikus Erők (SDF) kiegyezett Szíria ideiglenes kormányával.

Kapcsolódó:

Borítókép: Wikimedia Commons