Az elmúlt évtizedekben a globális pénzügyi rendszer alapkövét a dollár tartalékvalutaként való szerepe képezte. Az USA számára azonban ez a kiváltságos helyzet nem csupán előnyöket – mint például alacsonyabb hitelköltségeket –, hanem komoly terheket is jelent:  

a túlértékelt dollár elnyomja a hazai export versenyképességét, miközben a külföldi gazdaságok egyre nagyobb mértékben támaszkodnak az amerikai pénzügyi rendszerre.  

Ebben a kontextusban merül fel az úgynevezett Mar-a-Lago-egyezmény koncepciója, amely a globális pénzügyi és kereskedelmi rendszer radikális újrakonfigurálására irányul. 

A Plaza Hotelből Mar-a-Lagóba 

A Mar-a-Lago-egyezmény ötlete nem a semmiből jött. Negyven évvel ezelőtt, 1985-ben a híres Plaza Hotelben az USA-nak több jelentős gazdasági partnerrel – az Egyesült Királysággal, Japánnal, Németországgal és Franciaországgal – közösen sikerült egy valutadevalválási megállapodást kötni. Ez az úgynevezett Plaza-egyezmény jelentős hatást gyakorolt az amerikai export versenyképességére, ám azóta a globális gazdasági dinamika és a szabadpiaci eszmék jelentős akadályt jelentettek az ilyen közös beavatkozások számára. 

Negyven évvel később egy hasonló, de mégis más alku körvonalazódik: a Mar-a-Lago-egyezmény. A tervet Stephen Miran, Trump gazdasági tanácsadói testületének frissen megválasztott elnöke dolgozta ki egy átfogó tanulmány keretében még tavaly novemberben, aki szerint „generációs jelentőségű változás küszöbén állunk”, amelynek célja az amerikai ipar újraélesztése és az USA pénzügyi terheinek csökkentése. 

A koncepció lényege, hogy az Egyesült Államok – kihasználva vezető szerepét a világbiztonságban és a pénzügyi stabilitásban – a szövetségeseinek és a kereskedelmi partnereinek olyan ösztönzőket kínál, mint a védelmi garanciák és a vámkedvezmények. Cserébe a partnerek kötelezettséget vállalnak a dollár szisztematikus gyengítésére, amely révén növelnék a hazai export versenyképességét és újraélesztenék a gyáripari termelést. Az ötlet, amely kezdetben vadnak tűnt, mára komoly figyelmet kapott a Wall Street elemzőitől. Bár elsőre túlzónak és elképzelhetetlennek látszik, alapvetően ugyanazon logikára épít, mint a korábbi: a globális pénzügyi rendszer újrastrukturálására, amelynek célja az USA ipari bázisának megerősítése.  

Az elképzelést valóban a legtöbben „teljesen őrültségnek” tartják, ugyanakkor a lehetséges kivitelezését és annak hatásait már számos pénzügyi szakember, köztük Torsten Sløk, az Apollo Global Management vezető közgazdásza és más, a piacot árgus szemekkel figyelő intézetek is komolyan mérlegelik. 

Dollárdominancia – áldás vagy átok? 

Bár a dollár világtartalékvaluta-státusza stabilitást biztosít és olcsó hitelforrásokat teremt, komoly terheket ró az amerikai gazdaságra. Az erős dollár ugyanis folyamatosan aláássa az amerikai export versenyképességét, miközben az importot irreálisan olcsóvá teszi. Ennek következményeként az Egyesült Államok ipari termelése hanyatlik, gyárak zárnak be, közösségek szegényednek el, és a gazdasági egyensúly tartósan felborul. Egyes becslések szerint a 2000 és 2011 közötti „kínai sokk” következtében 2 millió amerikai munkahely tűnhetett el, különösen az ipari szegmensben.  

Miran szerint az USA-nak kötelessége újraéleszteni saját ipari bázisát, nem csupán gazdasági, hanem nemzetbiztonsági okokból is: „Ha nincs acélod, nincs országod sem” – idézi Trump híres mondatát.  

A Mar-a-Lago-egyezmény ezt a tendenciát kívánja megfordítani úgy, hogy miközben gyengíti a dollárt, megtartja annak globális tartalékvaluta-pozícióját. 

Mar-a-Lago a gyakorlatban 

Az új egyezmény egyik központi eleme, hogy külföldi központi bankok átváltanák az általuk tartott amerikai államadósság jelentős részét hosszú lejáratú, nem likvid kötvényekre, ezzel csökkentve az USA finanszírozási terheit. A terv ambiciózus, ám a kritikusai szerint számos veszéllyel járhat: pénzügyi volatilitást, geopolitikai feszültségeket, sőt akár az amerikai kötvénypiac destabilizálódását is okozhatja. Miran ezzel szemben úgy érvel, hogy egy gondosan kivitelezett, fokozatosan bevezetett rendszer képes lehet kezelni a kockázatokat, miközben jelentős gazdasági hasznot hozna. 

Itt a piros, hol a piros: mindennek segítésére Trump csapata az országokat három kategóriába sorolná: a „zöldek” a szövetségesek, amelyek támogatják a dollárgyengítő törekvéseket, cserébe élvezhetnék az amerikai védelmi ernyőt és a vámkönnyítéseket, a „sárgák” részben együttműködnek, míg a „pirosak” ellen komoly gazdasági lépéseket vezethetnek be. Az országok ezen osztályozása a Mar-a-Lago-egyezmény egyik legellentmondásosabb pontja lenne. 

A kategorizálással nemcsak gazdasági, de politikai nyomást is gyakorolhatna az Egyesült Államok, kikényszerítve a kívánt devizapolitikai együttműködést. 

A kockázatokról és mellékhatásokról… 

Egy ilyen jelentős gazdaságpolitikai fordulat természetesen komoly pénzpiaci volatilitással járhat. 2018–2019-ben az amerikai–kínai vámháború idején a jüan jelentősen gyengült, részben ellensúlyozva az amerikai vámokat. Miran szerint ez a példa bizonyítja, hogy a megfelelően koordinált lépések képesek minimalizálni az inflációs hatásokat, ugyanakkor más elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen nagyszabású valutaátállítás jelentős piaci zavarokat okozhat, főleg, ha a globális befektetők megijednek a dollár tartós gyengülésétől. 

A Mar-a-Lago-egyezmény elképzelése merész, épp ezért vált ki heves vitákat. Sokan teljesen abszurdnak tartják az ötletet, míg mások szerint ez lehet az egyetlen járható út arra, hogy Amerika újra felépítse ipari kapacitásait és megszüntesse a globális kereskedelmi egyensúlytalanságokat. Pozsár Zoltán elemző szerint Trump csapata tudatosan vállalja a rövid távú gazdasági nehézségeket a hosszú távú előnyökért cserébe:  

Ez a valódi gazdaságról szól, nem a Wall Streetről.” 

Fontos kérdés, hogy Trump csapata képes lesz-e globális együttműködést kialakítani a terv mögött, Európa és Ázsia kulcsországait meg tudja-e győzni vagy rá tudja-e kényszeríteni a részvételre. Franciaország máris jelezte, hogy nem támogatja azt, és Kína részéről is komoly ellenállás várható. Mindazonáltal az Egyesült Államok a gazdasági és a katonai hatalmával komoly nyomást tud gyakorolni a szövetségeseire, hogy elfogadják a dollár közös leértékelését. 

Mítosz vagy valóság? 

Az egyezmény sikeressége bizonytalan. Egyrészt a dollár szándékos gyengítése fokozhatja az inflációs nyomást, valamint bizonytalanná teheti az amerikai állampapírok jövőjét, ami megemelheti a kamatokat és a hitelköltségeket. Másrészt Miran szerint az infláció kordában tartható, ha a valuta leértékelése fokozatos, a gazdasági intézkedések koordináltak és az Egyesült Államok képes hosszú távon stabilizálni az ipari kapacitásait.  

A Mar-a-Lago-megállapodás nemcsak gazdasági, hanem politikai és biztonságpolitikai eszköz is lenne, amely révén Amerika megújítaná globális vezető szerepét, és akár még méltányosabbá is tenné a nemzetközi kereskedelmi viszonyokat. 

A pénzügyi világ egyre komolyabban veszi ezt az új koncepciót, még ha sokak számára pillanatnyilag extrém elképzelésnek is tűnik. Bár a terv végrehajtása óriási politikai kockázatokkal járna, annak a lehetősége, hogy az USA valóban drasztikusan újraformálja a globális kereskedelmi viszonyokat, reálisabb, mint valaha. Egy biztos: Trump csapata minden eddiginél komolyabban dolgozik a dollár tudatos leértékelésén alapuló nagyívű terven, a pénzpiacok pedig lélegzet-visszafojtva figyelnek. 

(Források: Hudson Bay Capital; Apollo Academy; Financial Times; Market Watch)

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Dreamstime