Amennyiben a tagállamok valóban 5 százalékra emelnék a védelmi kiadásaikat, valamennyien súlyos árat fizetnének érte. Ekkora összegeket már a hadiipar sem tud elnyelni, ha azonban mégis, az egyenlő lenne a felesleges felhalmozással – más gazdasági területek kárára.
Donald Trump már első elnöki ciklusa alatt is többször jelezte: elege van abból, hogy a NATO-tagállamok ATM-automatának használják az Egyesült Államokat, evidensnek veszik, hogy Washington szinte egyedül végzi a védelemre fordított erőfeszítéseket, miközben a saját védelmi költségvetésüket teljesen elhanyagolják. Az elnök új ötlete már messze túlmutat a napjainkra alapnak tartott, 2014-ben elfogadott 2 százalékos GDP-arányos büdzséken: immár 5 százalékban jelölte meg azt az összeget, amely szerinte elfogadható lenne a tagországoktól ahhoz, hogy kibújjanak az Egyesült Államok szoknyája alól, és önálló erőt is fel tudjanak mutatni.
Trumpnak abban teljesen igaza van, hogy az európai szárny és Kanada ordító hibát követett el, amikor a biztonságát egy az egyben az Egyesült Államok képességeire bízta. Az ukrajnai háború kellett ahhoz, hogy a tagállamok végre felébredjenek, és kapkodva elkezdjék végrehajtani azokat a védelmi programokat, amiket a békeidőkben teljesen elhanyagoltak. Van, akinek ez gyorsabban megy, van, akinek sokkal lassabban. Miközben Trump 5 százalékos védelmi kiadásokat követel a tagállamoktól, tavalyig még a 2 százalékos küszöböt sem tudta teljesíteni valamennyi ország. Belgium, Kanada, Horvátország, Olaszország, Luxemburg, Portugália, Szlovénia és Spanyolország még mindig a minimum alatt áldoznak a védelmi képességeikre. (Magyarország 2,1 százalékon áll.)
Ami az 5 százalékot illeti: a világon nagyon kevés olyan ország van, amely ezt a szintet átlépi. Algéria, Örményország, Izrael, Libanon, Omán, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-Szudán és Ukrajna volt az, amely bizonyítottan megugrotta ezt a feladatot. (Észak-Korea esélyes, de konkrét adatok nem állnak rendelkezésre az esetében. Ukrajna pedig annyiban kakukktojás, hogy Kijev az állam működtetését közben szinte teljes egészéből a nyugati segélyekből és kölcsönökből oldja meg.) A NATO-tagállamok közül természetesen senki nem éri el ezt a küszöböt, az Egyesült Államok sem, amely tavaly 3,3 százalékot áldozott a védelemre. (Legközelebb a határhoz Lengyelország áll, amely átlépte a 4,1 százalékot, idén pedig már a 4,7-et célozza meg.) Trump azonban joggal mutat rá arra, hogy a második világháború óta az Egyesült Államok a világ legnagyobb költője: tavaly már 900 milliárd dollár körül mozgott a védelmi költségvetése, vagyis a NATO-s összesített védelmi büdzsé mintegy 69 százalékáért felelt.
Ettől függetlenül az 5 százalékos cél nemcsak a tagállamok korlátozott lehetőségei, de gazdasági szempontból is erősen kérdőjeles ajánlás.
Ha megnézzük a küszöböt átlépő államok névsorát, azok vagy háborúznak, vagy robbanásveszélyes geopolitikai környezetben helyezkednek el. Az 5 százalékra emelés már-már háborús alapokra helyezné a gazdaságokat (Lengyelország törekvései nagyon is ebbe az irányba mutatnak), nem beszélve arról, hogy katalizátorként szolgálna: a szövetségen kívüli országokat is fegyverkezési versenybe hajszolná, amely egy a hidegháborús időket felelevenítő véget nem érő spirállá alakulna át.
Mark Rutte NATO-főtitkár a realitásoktól még mindig erősen elrugaszkodott határt ajánlott: szerinte a 3,5-3,7 százalék már biztonságos küszöböt jelentene, igaz, azt is hozzátette, hogy ez a költségvetési területekre fordított összegek drasztikus átrendeződésével fog járni, elsősorban a szociális kiadásokat érintve. A védelmi büdzsék növelése tehát komoly változtatásokat okoz majd az államok működésében.
A világ összes pénze
Amikor az amerikai Pete Hegseth védelmi miniszter először figyelmeztette NATO-s kollégáit, hogy amennyiben Ukrajna háborúját tovább akarják folytatni, azt már tegyék egyedül (az Egyesült Államok nem fog békefenntartókat küldeni, ha pedig európai csapatokat támadnak meg Ukrajna területén, a NATO 5. cikkelyét sem hívhatják segítségül), az európai vezetők fejében még mindig nem szólalt meg a vészcsengő. Pedig az Egyesült Államok kivonulása a konfliktusból nem mást jelent, mint hogy a védelmi költségvetés csúcsra futtatása mellett Ukrajnát immár egyedül kell ellátniuk fegyverrel és természetesen az állam lélegeztetőgépen tartásához szükséges pénzzel. A Bloomberg Economics számításai szerint
a párhuzamos fegyverkezés és Ukrajna ellátása a jelen körülményeket alapul véve 3100 milliárd dollárba kerülne Európának az elkövetkezendő tíz évben.
Ukrajna haderejének az újjáépítése körülbelül 175 milliárd dollárba kerülhet 10 év alatt, attól függően, hogy az milyen állapotban lesz a békekötés időpontjában, és mekkora területet kell az ellenőrzése alatt tartani. Egy 40 ezer fős (a francia–brit tandem által javasolt létszám irreálisan alacsonynak tűnik) békefenntartó erő körülbelül 30 milliárd dollárba kerülne ugyanebben az időkeretben.
Amikor aztán néhány európai politikus árulással és Ukrajna szó szerinti gyarmatosításával, egyben kiárusításával vádolta meg Washingtont, Trump ismét kénytelen volt felhívni a figyelmüket arra, hogy csak magukat okolhatják a pénz- és fegyverhiányért, illetve arra, hogy a NATO-ban a leszakadás az Egyesült Államok pénztárcájáról immár nem opcionális, hanem kötelező érvényű feladat. Ám Európa a párhuzamos finanszírozásra nincs felkészülve. A brüsszeli terv egy 150 milliárd eurós kölcsönre és egy 650 milliárdos tagállami költségvetési pluszra épít – utóbbi esetében a védelmi kiadások miatt nem indítanak senki ellen túlzottdeficit-eljárást. Az Európai Beruházási Bank alapszabályt módosít, hogy védelmi ipari célokra is folyósíthasson hiteleket, vagyis az Európai Unió hosszú évekkel a világ mögött elmaradva még csak most kezdi el a befektetési tervezéseket. Ez és az unió gazdasági állapota nem arra utal, hogy sikerül a nemzeti költségvetésekből a NATO-s GDP-összeget belátható időn belül feljebb tolni, ezzel párhuzamosan pedig Ukrajnát is ellátni pénzzel, valamint fegyverrel. A kapkodás ráadásul a hatékonyság számlájára megy: már most kitört a vita azon, hogy a hitelekből és más eszközökből befolyó összegeket lehet-e nem európai vállalatoktól megrendelt hadiipari termékekre fordítani. A Franciaország vezette „Buy European” tömb válasza határozott nem, a valóság ugyanakkor más megvilágításba helyezi a történetet: az európai hadiipari vállalatok egyszerűen nem állnak azon a szinten, hogy gyorsan és eredményesen teljesíteni tudják a megrendeléseket. A megoldás ismét csak az Egyesült Államok lenne, Trump pedig el is várja, hogy a megnövelt GDP-összeget az amerikai gyártóknál költsék el az európaiak.
Csak azért háborúzzunk, mert túl sok a fegyver?
A védelmi kiadások GDP-arányos 5 százalékra emelése azonban nemcsak a költségvetés tervezőinek, hanem maguknak a tagállami gazdaságoknak is súlyos problémát okozna. Olyan összegekről van ugyanis szó, amiket a hadiipar észszerűen már nem tud feldolgozni. Ilyen büdzsékkel ugyan ömlene a pénz a védelmi szektorba, ám az egy ideig a kapacitáshiány miatt el sem tudná kezdeni a megrendelések feldolgozását, egy idő után pedig gyakorlatilag a raktáraknak gyártana felesleget. Ez a megállapítás még az Egyesült Államok esetében is igaz, ahol az 5 százalék már 1,4 ezermilliárd dollárt jelentene évente.
A védelmi költségvetések alapvető jellemzője, hogy a tényleges szükségletek felmérésével határozzák meg a nagyságát. Az 5 százalékra emelés azonban automatikusan több, de nem szükséges kiadást jelentene – az ipar tehát egy idő már pusztán azért termelne, hogy elnyelje a pénzt.
Az Egyesült Államok külpolitikája egyértelműen nem a végtelen háborúk újabb korszakára készül. Trump felhívása az 5 százalékra valószínűleg szándékos fölélövés, hogy aztán a kialkudott 3,5-3,8 százalékkal mindenki elégedett legyen, figyelmeztetésnek azonban nagyon is hatásos. A Pax Americana az eddig ismert formájában megszűnik létezni, Washington pedig kizárólag azokra a már zajló vagy még most formálódó konfliktusokra fog pénzt és energiát fordítani, amelyeket önmaga számára valós biztonsági fenyegetésként értékel. Nem kimondott, de megfontolandó tanácsa a pánikkommunikációt folytató és az ukrajnai háború végét a végsőkig kitolni akaró Európa számára éppen ez: a felkészülés ideje alatt le kell zárni az abban gátló tényezőként folyó konfliktusokat. A védelmi költségvetés drasztikus emelése ugyanis biztosan nem fog működni a NATO „békeidős” európai szárnyának úgy, hogy közben folyamatos háborúban tartanak egy harmadik országot.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
