Hölvényi György EP-képviselő, a Fejlesztési Bizottság oktatási ügyekért felelős állandó előadója hivatalos tanzániai látogatáson járt. Mivel a képviselő a Patrióták tagja, így eddig erről csak egy belga alternatív portálon találtunk beszámolót.
A Brussels Signal bevezetőként megemlíti, hogy Tanzánia kulcsfontosságú abban beruházási csomagban, amelyben az EU 300 milliárd eurót költene nagyszabású infrastrukturális projektekre. Ilyen lenne Dar es-Salaam kikötőjének a bővítése, amely Kelet-Afrika legforgalmasabb kikötője. Kiemelik Hölvényi figyelmeztetését, miszerint az EU-nak meg kell küzdenie a Kínával szembeni versenyben, ám ehhez Európának pragmatikusabbá kell válnia, és jobb ajánlatot kell tennie. Az EP képviselő elmondta:
Az önkormányzati tisztviselők világosan elmagyarázták nekünk, hogy Kínával az üzletkötések egyszerűek és gyorsak, míg az EU-nál bonyolult a döntéshozatal, és sok feltételt kell teljesíteni. Ez pedig előnyt jelent Kínának.”
Hölvényi György jelentéséből megtudhatjuk, hogy az Európai Parlament Fejlesztési Bizottsága nemrég Tanzániába látogatott, arra a kulcsfontosságú csomópontra, amely összeköti a tengerpart nélküli Közép-Afrikát Európával, illetve Kínával. A küldöttség találkozott Kassim Majaliwa miniszterelnökkel, Tanzánia régóta hivatalban lévő kormányfőjével és kormányának más tagjaival.
Az ország kulcsfontosságú az EU 300 milliárd eurós Global Gateway beruházási csomagjában, amelynek célja az európai magánszektor részvételének fokozása Afrikában nagyszabású infrastrukturális projektek révén. A küldöttség feladata volt felmérni az uniós befektetések és a humán fejlesztések kihívásait.
Az EP képviselő szerint bár az uniós beruházások a minőségre helyezik a hangsúlyt, gyakran bürokratikus döntéshozatali és ideológiai kritériumok akadályozzák azokat. Ezzel szemben Kína gyorsan, ilyesfajta megkötések nélkül hajtja végre a nagy volumenű befektetéseket. Az afrikai nemzeteknél van a választás joga, így ahhoz, hogy ebben a versenyben az EU releváns szereplő lehessen, túl kell lépnie az elavult paternalizmuson, és pragmatikusabb stratégiát kell elfogadnia.
Afrika gyors átalakulása
Afrikában példátlan demográfiai és gazdasági változások zajlanak: a lakossága jelenleg 1,5 milliárd fő, az előrejelzések szerint pedig 2050-re eléri a 2,5 milliárdot, az átlagos életkora pedig 19 év. Évente 10-12 millió fiatal lép be a munkaerőpiacra, hatalmas növekedési potenciált kínálva. A humán tőkébe történő jelentős beruházás nélkül azonban ez a potenciál kihasználatlan maradhat. A kihívás komoly:
2030-ig 15 millió tanárra van szükség a szubszaharai régióban a meglévő oktatási szint megtartásához.
Hölvényi megítélése szerint csak néhány afrikai kormánynak van világos és hosszú távú jövőképe a társadalmáról. Az UNESCO jelentése szerint közel 100 millió gyerek nem jár iskolába a szubszaharai Afrikában – ez az egyetlen olyan régió a világon, ahol ez a szám még mindig növekszik. Nyugat- és Közép-Afrika az oktatáshoz való hozzáférés erőszakos iszlamisták általi megakadályozásának akadályaival küzd, míg Kelet-Afrikában magas a lemorzsolódás aránya.
Az UNESCO szerint az ún. fejlett országokban mindössze három százalék az írni-olvasni nem tudók aránya, míg a fejlődő világban, így Afrikában is, a lakosság egyharmada még egyszerű szövegeket sem képes megérteni.
Csak a szubszaharai régiónak az éves finanszírozási hiánya az oktatás terén megközelíti a 70 milliárd dollárt.
Ez nemcsak a sürgető demográfiai kihívásoknak tudható be, hanem annak is, hogy egyes kormányok nem biztosítottak megfelelő anyagi forrásokat az oktatás számára. Vannak azonban példák arra, hogy egyes országok felismerték a humán fejlesztésbe, különösen az oktatásba való befektetés fontosságát.

Tanzánia: virágzó beruházások, elmaradó fejlődés
A Tanzániában befektetett tőke a 2021-es 3,7 milliárd dollárról 2024-re 7,7 milliárdra nőtt, Hölvényi szerint a humán fejlesztési beruházások azonban elmaradtak. A kötelező oktatásra vonatkozó ambiciózus tervek és a jelentős költségvetési előirányzatok ellenére továbbra is vannak kihívások. Az iskolai infrastruktúra és a tantervek további fejlesztésre szorulnak, és – bár létezik tandíjmentes állami oktatás – az egyenruha és az anyagköltség továbbra is sok család számára megterhelő.
Ráadásul az ország gazdasági gerincéből – a bányászatból és a mezőgazdaságból – hiányzik a hazai hozzáadott érték, vagyis
az országon belül keveset tesznek hozzá a termék értékéhez.
Egyes ágazatokban, például az energia-, a víz- és a szennyvízellátásban már most is jelentős uniós támogatás áll rendelkezésre. Az EU-ból származó vállalatoktól érkező befektetéseket körülbelül 700 millió euróra becsülik.
Másrészt a kínai jelenlét nagyon domináns. Például az építőiparban a helyi cégek nehezen tudnak versenyezni velük. Ellentétben az uniós beruházásokkal, amelyek gyakran mindenre kiterjedő tárgyalásokat és szabályozási megfelelést igényelnek, a kínai beruházások gyorsan, minimális kritériumok mellett haladnak. Ez a sebesség Kínának előnyt jelent, különösen az olyan ágazatokban, mint a szállítás és a gyártás.
Az EP képviselő beszámol az ottani önkormányzati tisztviselők véleményéről: Kínával egyszerűek és gyorsak az üzletek, a másik oldalon, az EU-nál bonyolult a döntéshozatal, és sok feltételt kell teljesíteni, ráadásul nincs garancia a végeredményre. Afrikának mennyiségre van szüksége, és bár Európa minőséget kínál, a túlzott bürokrácia és a feltételek kevésbé teszik vonzóvá ezeket.
Mint mindenhol Afrikában, így Tanzániában is Kína vezet a nagyszabású infrastrukturális projektekben, beleértve az utakat, vasutakat és ipari parkokat, amelyeket elsősorban állami hitelekből finanszíroznak. A Julius Nyerere vízerőmű, amely az ország legnagyobb energiaprojektje közel 3 milliárd dolláros beruházással, a tervek szerint az idén fejeződik be, és természetesen azt is kínai vállalatok fejlesztik. Ezenkívül Kína jelentős szerepet játszott Tanzánia szabványnyomtávú vasútjának a korszerűsítésében, a regionális kereskedelmi összeköttetések javításában. Így a fővárosból, Dodomából Dar es-Salaamba az utazási idő kevesebb mint 4 óra a 10 órás autóbuszút helyett.
Kína a gazdaságon túl is megjelenik, 2023-ban a kínai közvetlen külföldi befektetések Tanzániában elérték a 60 millió dollárt. Hatvan ázsiai cég vett részt a Kína–Tanzánia befektetési fórumon az Egy övezet, egy út kezdeményezés keretében. Kína emellett a kulturális és politikai befolyását is kiterjeszti az olyan intézményeken keresztül, mint a Dar es-Salaam Egyetem Konfuciusz Intézete és az újonnan megnyílt politikai akadémia. A kínai egyetemek szívesen fogadják a tanzániai diákokat, erősítve a hosszú távú kapcsolatokat.
Az EU intézményeivel ellentétben Kína nem ötéves időszakokra tervez, hosszú távú stratégiája van. Lényeges kérdés, hogy az Európai Bizottság képes-e olyan hosszú távú fejlesztési és beruházási irányvonalat megfogalmazni, amely a több mint ötéves jogalkotási cikluson keresztül racionalizálja a tagállamok intézkedéseit.
Az oktatásba való beruházás szükségességének felismerése
Hölvényi szerint a versenynek még nincs vége, Európa ugyanis megkülönböztetheti magát az oktatásba és a készségfejlesztésbe történő befektetések révén. 2022-ben az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy az EU fejlesztési költségvetésének legalább 10 százalékát az oktatásra fordítja, és ezt hatékonyan, a partnerországokkal és a megbízható helyi partnerekkel együttműködve valósíthatja meg. Afrika jövője a humántőke-befektetésen múlik – ez pedig a rövid távú hozamra összpontosítók számára nem jelent prioritást. Az afrikai fiatalok képzésével Európa erősítheti a gazdasági kapcsolatokat, kezelheti a migráció kiváltó okait, és mindenki számára előnyös megoldást hozhat létre.

Okosabb megközelítéssel Európa végre jobb ajánlatot tehet.
Az EP-képviselő szerint ehhez olyan partnerekre van szükség, amelyek hajlandók vállalni a felelősséget. Meg kell határozni azokat az afrikai partnereket, amelyek felismerik az oktatásba való befektetés szükségességét, és maguk is erőfeszítéseket tesznek az ágazat finanszírozásának növelésére. Ez a politikai elkötelezettség szükséges ahhoz, hogy az uniós pénzek ne vesszenek kárba, és az uniós pénzügyi hozzájárulások jól illeszkedjenek az oktatási reform és fejlesztés tágabb céljaihoz, maximalizálva azok hatékonyságát, és valóban felgyorsítsák a helyi erőfeszítéseket.
(Fotók: Hölvényi György közösségi oldala, címlapon találkozója Tanzánia miniszterelnökével, Kassim Majaliwaval.)
Kapcsolódó: