Zelenszkij Fehér Házban történt kiborulása után nyilvánvalóvá vált, hogy az EU nem tudott reagálni a helyzetre. A vezetői válságot a legjobban Kaja Kallas személye jelképezi. A EU főtárgyalója nem diplomata, nincs demokratikus mandátuma, de még terve sem.
Ian Proud korábbi brit diplomata szerint még mindig remeg a föld attól, ahogy Trump elnök és Vance alelnök „megsemmisítette” Volodimir Zelenszkijt a Fehér Házban. Ezt megelőzően az amerikai elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök február 27-i találkozója sokkal vidámabb volt: Starmer hallgatott Ukrajnáról, inkább az Amerikával folytatott nagyra értékelt kereskedelmi tárgyalások gondolatát helyezte előtérbe.
Proud úgy véli, ez volt az első jele annak, hogy az Egyesült Királyság ráébredt az ukrajnai külpolitikai katasztrófára, és felismerte, hogy sokkal nagyobb szüksége van az Amerikával folytatott kereskedelemre, mint a megnyerhetetlen háború fenntarthatatlan költségeire. Az Egyesült Királyság álláspontja a március 2-ai Lancaster House-csúcstalálkozón szilárdult meg, amikor kiderült, hogy London és Párizs azonos Ukrajna-béketerven dolgozik, amiről közvetlenül Trump elnöknek tesznek jelentést. Starmer számára tehát még mindig az amerikai elnök a nyugati külpolitika meghatározója.
Ezzel Zelenszkij sorsa az Európai Unió kezébe került. Az előjelek pedig nem túl biztatók, mivel az EU jelenlegi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Kaja Kallas, akinek három problémája van.
Nem diplomatikus
Amennyiben az EU jelenlegi legnagyobb külpolitikai kihívása az ukrajnai háború, akkor nem biztos, hogy Kallas volt a legjobb, akit megbíztak Európa vezető diplomatájaként, hiszen lerí róla az Oroszországgal szemben berögzült gyűlölete.
Ez emberileg érthető, hiszen a tapasztalatai abból a Szovjetunióból származnak, amely az édesanyját 1949-ben Szibériába deportálta abból az Észtországból, amely megélte a második világháború utáni kommunista terror okozta szenvedést. Valójában egy jómódú „szovjet család” gyermeke, de a világképét meghatározzák az anyja szenvedései, miközben az Oroszország iránti gyűlölet a modern, posztszovjet Észtországban korszellemmé vált.
Az, ahogyan ma az ukrajnai eseményeket látja, csak az eddigi életének és neveltetésének a tükröződése. Oroszország a gyűlölt ellenség, amely hamarosan újfent visszatér, hogy ismét meghódítsa Észtországot. Az ukrajnai háború kezdete előtt tett nyilatkozataiban Kallas megerősítette azt a véleményét, hogy hazája lehet a következő ország, amelyet Oroszország megtámad. Ian Proud egy NATO-ország tagjaként felveti, hogy soha nem látott bizonyítékot Moszkva ilyen irányú terveire.
Inkább felsorol néhányat az észt politikus javaslataiból. Például a NATO-csapatok Ukrajnába telepítését kérte, hogy ezzel biztosítsák a Kreml teljes vereségét. Javasolta azt is, hogy Oroszországot osszák fel kisebb államokra, és egyszer utalt arra is, hogy Ukrajnának több polgári áldozatot kellene ejtenie az oroszok körében, hogy egyensúlyba kerüljön az ukrán veszteségek számával. Annak ellenére, hogy Trump azt mondta, hogy Ukrajna NATO-tagsága irreális, ő továbbra is szorgalmazza azt. És miután Trump az Ovális Irodában verbálisan Zelenszkij fölé került, Kallas a szabad világ új vezetője után kiáltott, vagyis az amerikai elnök elszigetelését javasolta.
Ezen becsípődése a személyes ambícióiban gyökerezik, és abban a megingathatatlan hitben, hogy Oroszország legyőzése létfontosságú ahhoz, hogy a világ biztonságosabb hellyé váljon.
A világ természetesen tele van szélsőségesekkel, csak éppen az ilyenekből nem biztos, hogy Európa vezető diplomatáját kell csinálni. Ian Proud úgy véli, hogy Kallas kifejezetten alkalmatlan erre a szerepre.
A demokratikus mandátum hiánya
A volt brit diplomata felveti azt is, hogy Kaja Kallasra senki sem szavazott, hogy elfoglalhassa brüsszeli irodáját. Bár míg Zelenszkijnek csak 2024 májusában járt le a mandátuma, addig
Kallas egy meg nem választott apparatcsiknak nevezhető.
Ez alátámasztja az európai projekttel kapcsolatban a szkeptikus országok aggodalmát az uniós intézmények demokratikus elszámoltathatóságának hiánya miatt.
Kezdetben az Európai Unió szerepe a nemzetek közötti egységes gazdasági, társadalmi és kulturális tér megteremtésére összpontosult, hogy békére találjanak a határok megnyitásával. Azonban ahogy nőtt, Európa egyre bürokratikusabbá vált. A lisszaboni szerződést követően a külügyi és a biztonsági főképviselői tisztség létrehozása az újonnan megalakult Európai Külügyi Szolgálattal együtt folytatta ezt a központosító tendenciát.
Demokratikus felhatalmazás nélkül a főképviselői szerepet betöltők megküzdöttek a relevanciáért. A kereskedelempolitikán kívül az egyes tagállamok továbbra is saját maguk irányítják a kétoldalú diplomáciájukat. És ahogy az ukrajnai háború a gazdasági hanyatlás és a politikai nézeteltérések révén visszaütött Európára, úgy az európai országok is keresték az eltérő utakat. Ebből következik, hogy Közép-Európában valóságos szakadás következett be, ahol az olyan országok, mint Ausztria, Szlovákia és Magyarország (úgy tűnik, Romániában átmenetileg betiltották a politikai véleménynyilvánítás szabadságát) önpusztítónak nevezik az EU külpolitikáját, és nem hajlandók tartani ezt az irányt.
Emiatt az olyan hatástalan figurák, mint korábban Josep Borrell, és az olyan, ideológiailag megrögzöttek, mint Kaja Kallas, nem tudták betölteni azt a fajta koordináló szerepet, amire predesztináltak.
A gyakorlatban Kallas befolyása a tagállamok fellépésére korlátozódott, bár jelentős hatalma van arra, hogy kárt okozzon a lázító nyilatkozataival. Ez óriási kihívás. Proud úgy látja, hogy az orosz vezetők (és úgy tűnik, már az amerikaiak is) teljesen megértik Kallas szerepének korlátait, és figyelmen kívül is hagyják őt. Ehelyett Oroszország a kulcsfontosságú EU-tagállamokra összpontosítja befolyásolási erőfeszítéseit, különösen Közép-Európában.
Ian Proud szerint Kallas követelheti Oroszország további elszigetelését, hiszen Zelenszkij támogatása összeomlás előtt áll, de nincs valódi hatalma ennek kikényszerítésére. Nincs mandátuma.
A stratégia hiánya
A volt brit diplomata ennél a fejezetnél Kallast „egykérdéses” főképviselőnek tekinti.
Az ilyet a magyar együgyűnek mondja, aki csak egyetlen ügyre, nevezetesen, csak az ukrajnai háborúra tud koncentrálni.
Ennek azonban hatalmas kockázata van. Úgy tűnik, csak az a szándéka, hogy fenntartsa azt az évtizedes európai politikát, amely az Oroszországgal való kapcsolat megtagadásáról szól, bármekkora is legyen ennek a gazdasági költsége. De ebből a szempontból nemcsak nem hoz új ötleteket a külpolitikával kapcsolatban, hanem rugalmasságának hiánya visszaüthet egy olyan időszakban, amikor Európa a háború okozta jelentős gazdasági és politikai kihívásokkal néz szembe. A decemberben munkába lépő Kallas rengeteg tüzet hozott, de fényt nem.
Donald Trump viszont megérkezett, és hirdeti az amerikai politika „szeizmikus” változását – Kallas pedig még mindig azt hiszi, hogy a Föld lapos.
Anélkül kritizálja Trump radikális elmozdulását az Oroszországgal való közvetlen kapcsolatfelvétel irányába, hogy meggyőző alternatív jövőképet tudna felkínálni.
Továbbra is kapaszkodik az „Oroszország legközelebb Európáért jön” retorikai mentőcsónakba, miközben kétségbeesetten próbál segíteni a lassan hitelességét vesztő Zelenszkijnek, hogy küzdjön az utolsó ukránig.
Ian Proud elismeri, hogy nem Kaja Kallas a megalkotója annak az EU-politikának, amely megpróbálta elszigetelni Oroszországot a világ színpadán. Viszont fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy életben tartsa azokat a szófordulatokat, amelyek arról szólnak, hogy miképp kell kezelni Oroszországot, és miért nem lehet elképzelni soha a háború befejezését.
Ez az álláspont fenntartható volt Joe Biden idején, amikor az Egyesült Államok egy megnyerhetetlen háború kitörését és folytatását szorgalmazta Európában. Trump viszont üzletember, aki ismeri az „elsüllyedt költségek” tévedésének veszélyét, amikor egy veszteséges üzletbe tovább öntik a pénzt csak azért, mert már sokat költöttek a projektre, és nem tudják elereszteni a veszteséget.
Most kellene egy olyan ember az európai külügy élére, akinek megvannak a diplomáciai készségei, van demokratikus felhatalmazása és egy olyan terve, amellyel képes hiteles utat mutatni a továbblépéshez.
(Forrás: Brave New Europe)
Kapcsolódó:
