Félig üres a pohár Ukrajna, félig tele az Egyesült Államok számára a várva várt Trump–Putyin-beszélgetés után. Európa változatlanul nem tud miből inni, Oroszország viszont egyenesen az üveget húzza meg.
Az egész világ a Trump–Putyin-egyeztetésre várt, miután az ukrán fél beleegyezett egy 30 napos tűzszüneti tervbe. Ha minden jól ment volna, a teljes fegyvernyugvás egy hónapját az amerikai elnök arra használta volna fel, hogy haladéktalanul elindítsa a háborús felekkel a konkrét békekötésre vonatkozó tárgyalásokat. Ez most csúszni fog. A kétórás megbeszélés részeredményeket hozott. Bár Trump szerint ez nem került szóba, Putyin ragaszkodhatott az előzetesen sem titkolt feltételeihez: a tűzszünet alatt teljesen le kell állnia a Kijevbe irányuló fegyverszállításnak, nyugati békefenntartók nem tehetik be a lábukat Ukrajnába, de választ várt arra a kérdésre is, ki fogja hitelt érdemlően ellenőrizni, hogy a tűzszünet esetleges megsértését melyik fél kezdte el.
Ahogyan várni lehetett, a két elnök diplomáciai csevegése hozott néhány eredményt (Putyin utasítást adott, hogy ideiglenesen állítsák le az ukrán energia-infrastruktúra elleni támadásokat, valamint rábólintott egy azonnali fogolycserére), ám
az elsődleges szempont a beszélgetés során nem az orosz–ukrán, hanem az orosz–amerikai kapcsolatok javítása volt.
Az orosz elnöknek sikerült elkerülnie, hogy nagyobb engedményeket tegyen. Az idő most nagyon is neki dolgozik: Kurszkból napok kérdése, hogy kiverjék az ukrán csapatokat, Kelet-Ukrajnában pedig folytatni tudja a lassú, de biztos előrenyomulást az eddig megszállt területek kiterjesztése érdekében.
A sikerkommunikáció sem maradt el: a Fehér Ház szerint a beszélgetés egy beszélgetés előkészítése volt, vagyis annak alapjaira építkezik a valódi tűzszünetről szóló, elsősorban a Fekete-tengert érintő, majd abból kibontva a teljes fegyvernyugvást célzó tárgyalás, ami aztán a békemegállapodáshoz vezethet. Az amerikai–orosz tárgyalásokat már a hétvégén megkezdik (ismét Szaúd-Arábiában), és hogy Európát megint nem engedik az asztalhoz, az teljesen biztos, de hogy Ukrajna jelen lesz-e, azt egyelőre homály övezi.
Az utolsó kortyok
Az energia-infrastruktúra elleni támadások szüneteltetése Putyin részéről tűnik nagyobb engedménynek, valójában Oroszországnak éppen olyan jól jön, mint Ukrajnának: Kijev az utóbbi hónapokban kifejezetten az orosz finomítókat, vezetékeket és egyéb infrastrukturális energialétesítményeket támadja Oroszországban, amellyel óriási károkat nem okoz ugyan, de ideiglenesen meg tudja zavarni Moszkva energiakereskedelmi terveit.
A beszélgetés a két elnök között végre olyan volt, amit mindketten élveznek és magas szinten művelnek. A kölcsönös udvariasság, a diplomáciai trükkök alkalmazása, az „egyet nem értés művészete” mindkét fél eszköztárában szerepel – Trump részéről ráadásul nagyon is érezhető, hogy az izompolitika alkalmazása után valóságos felüdülést jelent számára, hogy finom eszközökkel operálva tud tárgyalni egy olyan vezetővel, akinek az erejét Hszi Csin-ping mellett egyedüliként tudja komolyan venni a világon. Az amerikai elnök természetesen tudja, hogy Putyin időhúzásra játszik, amikor újabb tárgyalásokat és különböző munkacsoportok felállítását kéri anélkül, hogy érdemben reagálna a tűzszünet létrehozásának aktuális feltételeire. Moszkva fő célja éppen az, hogy minden eddiginél eredményesebb támadásokat hajtson végre az ukrán erők ellen a kurszki és a donbaszi régióban egyaránt – az eredmények ugyanis csökkenteni fogják az ukrán kívánságlistán szereplő tételek számát, ellenben rövid idő alatt
még jobban megerősítik a győzelem szélén álló Oroszország illúzióját, ami valóban elvezethet oda, hogy az Egyesült Államok az orosz békekötési feltételeket tartsa majd mérvadónak a tárgyalások során.
Ami a telefonbeszélgetés eredményét illeti, Putyin a régi és jól bevált orosz tárgyalási technikát vette elő: úgy mondott nemet, hogy közben igent ejtett ki a száján. A részeredményeket sikerként is lehet kommunikálni: régi igazság, hogy a semmi és a valami között éppen a valami a különbség. Ugyanakkor nehéz lenne másképp értelmezni a tárgyalást, mint a probléma megoldásának kiindulópontját. Trumpot köti az adott szava, ígérete, amely szerint nagyon gyorsan (az „egy nap alatt” kijelentését utólag már ő is szarkasztikusnak tartja) lezárja a háborút, Putyin pedig éppen ezt kihasználva építi lassan újra Oroszország gazdasági kapcsolatait a nyugati világgal – éppen annyit engedve a gyeplőn, amit Washington már elfogadható és reményteli eredményként könyvelhet el.
A következő rész tartalmából
Zelenszkij a félig tele, félig üres pohár filozófiáját követve óvatosan fogalmazott a tárgyalási eredményekre reagálva. Üdvözölte az energia-infrastruktúrát célzó támadások 30 napos felfüggesztését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Putyin ahogy letette a telefont, máris dróntámadást rendelt el a kijevi régióval szemben, ezért felszólította Ukrajna minden szövetségesét, hogy utasítsák el az orosz elnök kísérleteit a háború elhúzására. (Megjegyzendő: Zelenszkij a Fehér Házban történt rendkívül kínos botrány után vált pacifistává, főleg akkor, amikor Washington figyelmeztetésül ideiglenesen leállította a Kijevbe irányuló, amúgy is korlátozott segélyeket, valamint elzárta a hírszerzési információktól Ukrajnát. Addig a pillanatig sem a békekötést, sem a tűzszünetet nem tartotta jó ötletnek.)
Az biztos, hogy Trump máris többet ért el a háború befejezése érdekében, mint a Biden vezette nyugati koalíció a szankciós politikával, az embargós intézkedésekkel és a vég nélküli fegyverszállításokkal. A kommunikációs csatornák újbóli megnyitása, a párbeszéd megkezdése és az, hogy háromévnyi vérontás (és két hónappal az elnöki ciklus kezdete) után máris fegyverszünetről tárgyal a két elnök, olyan haladás, amely a korábbi amerikai vezetés alatt elképzelhetetlen volt. Az alku művészete nemcsak az üzleti életben kiemelt fontosságú, hanem a diplomáciában is. Ez persze nem azt jelenti, hogy Putyin megbízna Trumpban, vagy fordítva. Furcsa kapcsolatuk a tiszteleten és az erő elismerésén alapul – nem szabad feledni, hogy Trump első elnöki ciklusában az egyik legagresszívebb oroszellenes külpolitikát képviselte: ő volt az, aki valójában megkezdte a fegyverszállításokat Kijevnek. Azonban mindkét nagyhatalom vezetője (Oroszország változatlanul annak tartja magát, Trump pedig nem vitatja ezt a véleményét) a reálpolitika híveként tekint magára:
külpolitikai és geopolitikai gondolkodásmódjukban nyoma sincs érzelmi megközelítésnek, vagy bármi olyan vágyvezérelt döntési mechanizmusnak, amely annyira sajátja az európai háborúpárti nemzeteknek és magának Brüsszelnek.
Ha létezik ideológiájuk, az kizárólag az America First és a Russia First megközelítés lehet – ilyen szempontból pedig nagyon is érthető, hogy egyikőjük sem tartja számon a konfliktus lezárásában Európát, de Ukrajnára is „ütőkártyák nélküli” harmadikként tekintenek a játékasztalnál.
Amennyiben az elkövetkezendő napokban Trump nem jelent be szankciószigorítást Moszkva ellen (ahogyan ígérte arra az esetre, ha Putyinnal kapcsolatban nem tapasztalna együttműködési szándékot), az azt jelenti, hogy az amerikai elnök valóban elégedett volt a mostani megbeszéléssel, és továbbra is viharos gyorsasággal fogja megszervezni az újabb és újabb amerikai–orosz és amerikai–ukrán résztárgyalásokat. Az is igaz ugyanakkor, hogy Putyint szankciókkal ijesztgetni már nem nagyon lehet – az elmúlt három év csak megerősítette abban a hitében, hogy az orosz gazdaság minden körülmények között talpon tud maradni, a szankciók pedig csupán akkor okoznának komoly gondot, amennyiben globálissá válnának, arra azonban semmi esély sincs.
„Soha nem voltunk közelebb a békemegállapodáshoz, mint ebben a pillanatban” – mondta Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtófőnöke egy nappal a beszélgetés előtt. Szavai lényegén nem változtat a keddi tárgyalás eredményessége vagy eredménytelensége. Maga a kommunikáció ténye az, ami jelenleg a megoldás felé viszi az eseményeket. Bár az európai háborúpárti államok máris azt szűrték le, hogy Putyinnak esze ágában sincs sem fegyverszünetet kötni, sem a békekötésen gondolkodni, miután az Egyesült Államok a tárgyalások jelen szakaszában egyáltalán nem kíván semmit megvitatni az Európai Unióval mint blokkal, politikai és diplomáciai szempontból teljesen irreleváns, hogy a Brüsszel vezette csoport miként vélekedik a Trump–Putyin virtuális találkozójáról.
Hogy a két vezető beszélgetése mennyiben és milyen gyorsan befolyásolja a békekötési folyamat jövőjét, az a következő tárgyalásokon fog kiderülni. Addig (leszámítva a kapcsolatjavítást) gyakorlatilag nem változik semmi. A részleges tűzszünetet még mindig úgy hívják, hogy háború.
***
Fotó: Dreamstime
