A teret és az időt egyaránt újradefiniálják a technológiák – meghatározzák a történetek kommunikálásának, a közönség beállításának és az egyének önmeghatározásának szabályait. Nem volt mindig így…
Valamikor 2000 után valami nagy változás történt, már másképp kommunikálunk egymással, és más eszközökkel fogadjuk be az új információkat és alkottunk képet a minket körülvevő világról. Átmentünk a 20. századi média világából a jelenlegi digitális világba.
Minderről eszembe jut 93 éves körösztanyám, akinek segédkeztem könyvének (Mesél a nagyi) megjelenésében. Mikor átírtam a hatelemit végzett falusi parasztasszony gyöngybetűs írását, eszembe jutott, hogy egy korszakváltásról kapok számvetést. Arról, amikor a csallóközi falu a paraszti létből áttért az ipari korszakba, úgy a múlt század ötvenes éveiben. Akkor még minden világos volt. Amit megtanultak az oskolában meg otthon, az határozta meg a tudatot. Erről szól a kis könyvecske is, nemcsak az ötvenes évekről, hanem nagyapám történeteiről is, amelyek 3-4 generációra visszamenőleg meséltek. Mert a tudást akkor még így csipegették össze, és mert az életnek folyamata volt.
Megtörtént a nagy változás, és már a saját eszméléseimre gondolok a múlt század nyolcvanas éveiből, amikor másképp kellett beszélni kint, mint amiről otthon társalogtunk, mert bizony Felvidéken a magyar gulyáskommunizmustól jóval keményebb rezsimben éltünk. Persze akkor is megvolt a tudás az emberekben, és szinte mindenki tudta, hogy a nagy marxizmus-leninizmus leple mögé bújtatott narratíva egy nagy humbug.
Akkor is volt ideológiai PC-beszéd, csak senki nem vette komolyan, mert mindenkinek megvolt a magához való esze.
Az már egy mellékszál, hogy a parasztember akkortájt még egy független entitás volt. Képes volt az önfenntartásra, az élete erről szólt, és a megtermelt feleslegből megvette azt, amire valóban szüksége volt, nem képződtek, nem engedték meg maguknak, hogy felesleges dolgok iránti kényszeres függőségek képződjenek náluk. És még a szüleim is ebből a gyökérből táplálkoztak. Ők még elő tudták állítani maguknak a saját élelmüket, rá is kényszerültek Csehszlovákia szocialista hiánygazdaságában. Ma én ennek a tudásnak a töredékét tudom, azt is néha az internetről kell frissítenem, és félő, hogy a fiaim már teljesen kiszolgáltatottakká lesznek.
Ezen hosszú bevezetővel csak azt akartam jelezni, hogy az idő változik, hozza magával a kor kulturális forradalmát, ami végezetül egy politikai forradalmat generál. Csak jóval gyorsabban érkeznek a fordulatok. Persze akkor is igazak voltak a nagy amerikai közíró, Walter Lippmann szavai 1922-ből, aki szerint
a legtöbb dolgot elképzeljük, mielőtt megtapasztalnánk. És ezek a prekoncepciók, hacsak az oktatás nem tett minket teljesen tudatossá, mélyen irányítják az észlelés egész folyamatát. Ebből következik, hogy a világ elképzelésének módja minden pillanatban meghatározza, hogy az emberek mit is fognak tenni.
Persze a világ nagyot fordult, ami nem cáfolja meg Lippmann paradigmáját. A 20. századi médiapiramis összeomlott, és a közösségimédia-platformok monopóliuma lehetővé tette, hogy a világ politikusai, köztük Obama Fehér Háza új módokon értékesítse politikáját – és átalakítsa a társadalmi attitűdöket és előítéleteket.
Neki is csak egy lehetősége maradt, új valóságot kovácsolni az interneten.
Visszhangkamrák
A világ hatalmasai az agytrösztök és civil szervezetek tágabb körével egy teljesen új szakértői osztályt hoztak létre. Ők a közösségi médiában hitelesítették egymást, hogy olyan állításokat terjesszenek, amelyeket korábban a paraszti ész hihetetlennek tartott volna, vagy marginálisnak. Kialakult egy visszacsatolási hurok, amivel befolyásolható a közvélemény. Az új közös bölcsesség nem annak az igazi tudásnak a „tükröződése”, amiben mindenekelőtt feltétlenül hitt a társadalom, hanem inkább annak, amit egy kis létszámú operatív csoport szándékosan előállított, hogy az új technológiákat kihasználva létrehozzák és ellenőrizzék az új narratívákat.
Az persze nem gátolt senkit, hogy volt némi távolság a mögöttes és a kitalált valóság között.
Ahogy az sem, hogy ez az igazsággyár politikai vertikumok fogságába került, amelyet olyan vállalati érdekek irányítottak, mint a nagy gyógyszergyárak vagy a fegyvergyártók.
Ezt legjobban Amerikában lehetett észlelni. Obama létrehozta ezt a rendszert, használta, és maga Trump is kihasználta az első elnöki ciklusában. Persze Obama Demokrata Pártjának ki kellett alakítania egyfajta egyensúlyozó mechanizmust a szilícium-völgyi oligarchák és a New York-i bankárok hatalma és pénze között, amit Trump is folytatott. És Trump 2020-as vereségét követően a demokraták felpörgették az új üzenetküldő apparátus gépezetét.
A következő négy évben mintha a láz terjedt volna, és senki sem volt immúnis. Mindenki az igaz hívők erejével kezdte szajkózni azokat a szlogeneket, amelyeket csak a múlt héten tanultak meg, és amelyekre nagyon gyakran képtelenek lettek volna a legcsekélyebb valós bizonyítékkal szolgálni. Csakúgy, mint a kereskedelmileg táplált őrületekben, ezekben az új gondolatvírusokban sem volt semmi véletlen, misztikus vagy szerves. Megjelentek olyan hívószavak, mint „a rendőrség finanszírozásának megszüntetése”, „strukturális rasszizmus”, „fehér privilégium”, stb.
Ezek olyan szélsőséges gondolatok, amelyek elfogadása azelőtt lehetetlen volt minden normális, „tisztességes embernek”.
Viszont ott az algoritmus, ami meghatározza a divatos nézetek terjedését a közösségi médiában, ami sebesen át tudja alakítani a közvéleményt. Egy mozgó tükörvilág, ami egyik napról a másikra megváltoztatja azt, „amiben az emberek hisznek”.
Reménysugár
Viszont Donald Trump győzött, Obama pedig vesztett. Valójában az Obama által kialakított új amerikai rendszer vesztett. Nem egyszerűen egy vesztes lovat támogatott Harris személyében, inkább az egész építmény omlott össze.
A digitális korszakunk politikai megvilágosodása valójában nem Barack Obamával kezdődött. Ő – legalábbis eleinte – az eladott termék volt.
A politikai meggyőzés jelenlegi univerzuma alapjául szolgáló módszertan ötletgazdája David Axelrod tehetséges amerikai reklámszakértő volt. Ő vezette 2008-ban Obama kampányát.
Axelrod először használta az „engedélyezési struktúráknak” nevezett közvélemény-befolyásoló elméletet és gyakorlatot.1989-ben egy fiatal feketét választatott meg Cleveland polgármesterévé. Nem azzal, hogy faji töltetű szimbólumokat és nyelvezetet használt volna a feketék mozgósítására, hanem inkább próbálta megnyerni a magasabb jövedelmű fehér szavazókat.
Az engedélyezési struktúrák a reklámból átvett kifejezés. A legtöbb tanácsadó pozitív és negatív hirdetések köré építette fel a kampányát, amely ügyfeleik pozitív tulajdonságait népszerűsítette, és rávilágított ellenfeleik kedvezőtlen aspektusaira.
Az engedélyezési struktúra olyan érzelmi és pszichológiai igazolást nyújt, amely lehetővé teszi, hogy valaki megváltoztassa a mélyen megőrzött hiedelmeit és/vagy viselkedését, miközben fontos, hogy megőrizze büszkeségét és integritását.
Axelrodnak a sikerhez meg kellett győznie a fehér szavazókat, hogy győzzék le meglévő előítéleteiket, és szavazzanak akár olyan jelöltekre, akiket esetleg „a bűnözéssel szembeni engedékenységgel” vagy „a hozzáértés hiányával” definiálnak. A hiedelmeknek a felváltására azt használta ki, amilyenné a célszemélyek mások szemében szerettek volna látszani.
A tömegpszichológia új elméleteit az új technológiával egyesítette a politikai meggyőzés érdekében.
Innen Axelrodnak egyenes út vezetett Obamához. Ezzel a módszerrel később el tudta adni Obama újraválasztási kampányának fontos elemét, az Obamacare-t, ami meglehetősen kérdőjeles. Az Obamacare-t az iráni megállapodás követte, majd a Russiagate és a Covid.
Obama 2012-es újraválasztását követően a szilícium-völgyi elit nagy részének disszidálása a Republikánusoktól a Demokratákhoz hatalmas készpénzáramláshoz vezetett a Demokrata Párt és a hozzá tartozó milliárdosok által finanszírozott alapítványokhoz és civil szervezetekhez. A Covid ürügynek is bizonyult az amerikai történelem legnagyobb vagyontranszferére, amely több százmilliárd dollárt juttatott a közép- és munkásosztálytól a felső 1 százalékáig.
A rendszer bukása
Több befolyásos emberre volt szükség, hogy megakasszák a hamis tudat apparátusát, amelyet Obama épített. Majd a történelem fogja megítélni, hogy az eredményeik tartósak lesznek-e.
A Twitter többet ért Elon Musknak, mint bárki másnak, és ő jobban értette a Twittert és az engedélyezési rendszer gépezetét, mint a leendő üzemeltetői.
Obamáék részéről nagy hiba volt, hogy lebecsülték a Twitter vásárlásának hatását. A 44 milliárd dolláros vételár miatt egy veszteséges ügyletet láttak az egészben, amin majd Musk úgyis továbbad. Nem tudatosították, hogy az érték, amelyet Musk a vállalataiban teremtett, a nagy képzelőerő és a funkcionális fizikai termékek egyedülálló keveréke. A befektetői pedig előszeretettel vásárolják meg a darabjait ezeknek az álmoknak.
A közösségi médiában az egyre erősödő közvetlen cenzúra folytán Musk tudatában volt annak, hogy a Demokrata Párt tartalomszabályozási ambíciói azt jelentik, hogy veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy veszteséget termeljen, és elveszítse uralmát saját személyes álomtere felett. Miután Donald Trumpot kidobták a Twitterről, teljesen nyilvánvalóvá vált számára: amennyiben a Demokrata Párt fogja irányítani a Twittert, abban az esetben a 44 milliárd csak kidobott pénz lesz.
Obamáék elkéstek, felállt az X, egy új ellenengedély-szerkezeti gépezet. És ez szükséges előfeltétele volt Donald Trump újraválasztásának.
Tehát létezik egy eszköz, amely inkább totalitárius. Egy eszköz arra, amely az embereket arra készteti, hogy hitük, tudásuk ellen cselekedjenek úgy, amit társadalmi nyomással felváltanak az új és jobb hiedelmek, és mindez felülről irányított. Megsértik az egyén integritását csak azért, hogy valamely párt szemszögéből belesulykolják, mi a helyes és mi nem. Egy párt politikája pedig korlátlan jogot kapott arra, hogy az egész emberiségre érvényesítse felsőbbrendű véleményét.
Az ez elleni harc nem ért véget!
(Forrás: Tabletmag)
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Makronóm álláspontjával.
