Az új NATO-főtitkár eleve nehéz geopolitikai helyzetben foglalta el a hivatalát, bónuszként pedig megkapta Trumpot, akinek egyre ambivalensebb a viszonya a szövetséghez. A volt holland miniszterelnök azonban nem véletlenül kapta a Trump-suttogó becenevet.
Az európai politikai életben kétségtelenül Mark Rutte az egyik legnagyobb túlélő. A Teflonembernek becézett holland 2010-től töltötte be hazájában a miniszterelnöki tisztséget, majd elhibázott migrációs politikája miatt összeomlott kormányának romjain felkapaszkodva bejelentkezett a NATO-főtitkári székért – és meg is kapta azt.
Az amerikai elnök ott folytatta a NATO kritizálását, ahol az elsőben befejezte. Rutte ebből a szempontból jó választás volt a főtitkári pozícióra: ha valaki, ő valóban Trump-suttogó. Ott volt holland kormányfőként azon a tragikus, 2018-as NATO-csúcson, ahol az elnök nyíltan közölte a tagállami vezetőkkel: vagy hajlandók végre emelni a védelmi kiadásaikon, és nem úgy kezelik az Egyesült Államokat, mint a szövetség bankautomatáját, vagy egyszerűen ki fog lépni a NATO-ból. A pánik akkora volt, hogy Jens Stoltenberg akkori főtitkár a vezetőkön kívül mindenkit kizavart a teremből, a találkozó pedig pár másodperc alatt válságtanácskozássá alakult. Az európaiak annyira rettegtek Trump haragjától, hogy senki nem mert beszélni vele – kivéve Ruttét, aki közölte az elnökkel: maximálisan igaza van mindenben, és ha higgadtan átbeszélik a dolgokat, valószínűleg mindenki a teremben egyet fog érteni a védelmi büdzsék drasztikus emelésével. Több jelenlévő szerint az amerikai elnök teljesen lecsillapodott, mialatt Ruttéval beszélt, aki a jelek szerint aznap szó szerint az összeomlástól mentette meg a NATO-t. „Az összes európai vezető közül valószínűleg ő az egyetlen, aki képes lesz Trumpra hatni az elkövetkező években, ha az ismét beköltözik a Fehér Házba” – mondta akkor az egyik kormányfő.
Így lett. Trump valóban megnyerte a választást, Rutte pedig immár NATO-főtitkári minőségében folytathatja a suttogást. Az elnök külpolitikája olyan radikális fordulatot vett elődjéhez képest, amelyet egyelőre senki nem tud kezelni. Jobb híján a régi Rutte-receptet igyekszik követni mindenki, vagyis minden érintett helyesel, amikor Trump a NATO európai szárnyát állítja célkeresztbe – ezúttal azonban az ukrajnai háború és a vélt vagy valós orosz fenyegetés komoly hangsúlyt ad minden szavuknak.
Rutte felvette az öltönyt
Néhány nappal ezelőtt Rutte éppen abban a székben ült az Ovális Irodában, ahonnan előtte Zelenszkijt állította fel az elnök a Fehér Ház történetének egyik legkínosabb epizódja végén. Az ukrán vezető türelmetlensége és agresszív, ám eddig majdnem minden nyugati vezetővel szemben eredményes, kioktató tárgyalási stílusa Trumppal szemben ülve súlyos hibának bizonyult. A következménye a találkozó vége, Zelenszkij hazaküldése, majd az amerikai segélyek azonnali elzárása lett – amit Trump csak akkor oldott fel, amikor az ukrán vezető hajlandó volt nyilvánosan köszönetet mondani neki, és beleegyezni az addig általa elutasított fegyverszünet létrehozásába. A hírek szerint Rutte tevékenyen részt vett az ukrán elnök megpuhításában, amikor a meghökkentő washingtoni botrány után felszólította Zelenszkijt, hogy haladéktalanul rendezze a kapcsolatát Trumppal, köszönje meg a segítségét, rámutatva az amerikai elnök szavainak igazságtartalmára: az ukrajnai háború szinte azonnal véget ér, ha az Egyesült Államok elzárja a segélycsapot.
Rutte az Ovális Irodában ülve kénytelen volt felvenni a legnagyobb dioptriás reálpolitikai szemüveget. A beszélgetés egy pontján szóba került ugyanis Grönland, Trump pedig egyáltalán nem kertelt, és közölte, hogy nem tett le a Dániához tartozó sziget megszerzésének tervéről. Mint mondta, Grönland stratégiai geopolitikai elhelyezkedése miatt létfontosságú az Egyesült Államok (ezzel a NATO által lefedett terület) biztonsága szempontjából, és mivel Dánia nyilvánvalóan képtelen ellátni a sziget védelmét, valamilyen módon amerikai ellenőrzés alá kell azt vonni. Ruttét több kritika érte a találkozó után, hogy tiltakozás helyett csak udvariasan mosolygott, és csupán annyit közölt, hogy ő mint NATO-főtitkár kívül maradna az ilyen jellegű vitákon. Valójában a holland azt tette, amit ebben a szituációban egyedüliként tehetett.
Nem próbált meg vitatkozni Trumppal – ha valaki, ő pontosan tudja, milyen, amikor az elnöknek elfogy a türelme.
Annak idején a NATO-csúcson éppen villámgyors alkalmazkodóképességével mentette meg a szövetséget az összeomlástól, ezúttal sem tett tehát másként. Felhívta ugyan a figyelmet az Északi-sarkvidék biztonsági kockázataira mint a NATO egyik legfőbb prioritására, ám azt már nem kezdte el megmagyarázni az elnöknek, hogy a szövetség leghatalmasabb (és jelenleg szinte egyedüli komolyan vehető) országaként miként oldja meg a problémát. Az Egyesült Államok biztonsági aggályai alapvetően az európai szárny elkényelmesedéséből és védelmi fejlesztéseinek hiányából adódnak: a NATO az Egyesült Államok nélkül semmit nem tudna tenni Európában, amivel az új geopolitikai káoszban garantálni tudná saját biztonságát. Ha a NATO szemszögéből nézi a dolgokat, Washington ajánlata Grönlanddal kapcsolatban akár logikus és értelmezhető is lehet. Rutte ráadásul nem követte el azt a hibát, amit elődje, Jens Stoltenberg az ukrajnai háború kitörése után többször is: nem felejtette el, hogy a szerepe alapvetően diplomáciai és koordinátori feladatokat rejt, amelyben az érzelmi indíttatású, Európában immár teljes felfordulást okozó vágyvezérelt politikának semmi helye nincs – Trumppal tárgyalva ez ráadásul hatványozottan igaz, lásd Zelenszkij esetét és hirtelen távozását a Fehér Házból.
Rutte száz százalékig biztos benne, hogy Trump nem fordít hátat a NATO-nak, nem indít fegyveres akciót Grönland megszerzése érdekében, ahogyan azzal is tisztában van, hogy az Egyesült Államok nélkül a szövetség azonnal összeomlana. Mint főtitkár, azt az egyetlen dolgot tette udvarias hallgatásával, amit tehetett: a NATO érdekeit szem előtt tartva nem kezdett el hevesen tiltakozni, megkockáztatva azzal egyrészt a kiváló kapcsolat hirtelen megromlását, másrészt kikerülve azt, hogy Trump (folytatva a káoszpolitikai kirakót) valami olyat tegyen vagy mondjon, ami nagyobb kárt okozhat a szövetségnek, mint Grönland problémája.
A suttogó
A legfontosabb téma elnök és főtitkár között azonban változatlanul Trump vesszőparipája, a tagállamok védelmi költségvetése. Hét évvel ezelőtt Trump még a két százalék miatt borította fel az asztalt a brüsszeli csúcstalálkozón, ma már az 5 százalékos GDP-arányos védelmi büdzsét tartja üdvösnek. Az emelt összeg gondolata nyilvánvalóan a szokásos Trump-féle üzleti fölé lövés, Rutte maga a 3 vagy 3,5 százalékot látná megvalósíthatónak 2030-ig, amivel valószínűleg a Fehér Ház is kiegyezne. Kínossá nem a tagállami akarat hiánya teszi az erről folyó beszélgetést, hanem az, hogy még mindig van nyolc olyan tagállam (köztük Olaszország, Kanada, Spanyolország is), amely a 2014-ben kitűzött 2 százalékos célt sem érte még el.
Rutte pontosan tudta, hogy amikor Trump 2018-ban majdnem kiléptette az Egyesült Államokat a NATO-ból a tagállamok alulfinanszírozása és Washington kihasználása miatt, egyáltalán nem blöffölt. Tavaly, még az elnökválasztási kampány alatt többször küldött figyelmeztető üzenetet Európa felé, a problémája pedig semmit sem változott. A különbség az akkori és a mostani szituáció között az, hogy az elnök egyenesen közölte:
az európai biztonság az európaiak dolga, mert az Egyesült Államok sem az ukrajnai háború utáni biztonsági rendezésben, sem Európa „örökös” védelmében nem kíván a távolabbi jövőben részt venni.
A tagállamokat tehát (kevés kivétellel) most nem kell végletesen drasztikus eszközökkel megfenyegetni, mint 2018-ban. Az amerikai kivonulás ígérete mellett az ukrajnai háborút övező folyamatos riogatás egy esetleges orosz támadásról éppen elegendő volt, hogy az európai országok kapkodó fegyverkezésbe és a védelmi költségvetések meghatározott küszöb fölé emelésébe kezdjenek. (Kimagaslik a mezőnyből Görögország 3,1, Lettország 3,2, Észtország 3,4 és Lengyelország 4,1 százalékkal – utóbbi a legmagasabb költségvetés a NATO-n belül.) Trump értékeli, ha azt látja, hogy a szavai nem maradnak hatástalanok. Ruttét dicsérte, amiért a NATO európai szárnyának egy része kezd látványos költségvetési eredményeket elérni, ugyanakkor változatlanul elégedetlenségét fejezte ki a „lusták” teljesítményével kapcsolatban. A főtitkár ezen a ponton (szövetségi szempontból bravúrosan) a hadiipari kapacitások hiányosságaira hívta fel az elnök figyelmét, ami ugyanúgy sújtja Európát, mint az Egyesült Államokat. Belevonta tehát a problémába magát Trumpot is, rámutatva, a költségvetési összegek növelése önmagában kevés lesz, a hadiipart kell felfuttatni a valós eredmény eléréséhez. Oroszország mellett ráadásul Kínát emlegette mint olyan országot, amelynek a hadiipara messze a Nyugat előtt jár – alig burkolt célzásként arra, hogy Trump egyik indoka Európa „egyedül hagyására” éppen a katonai irányok prioritásának változása volt az egyre feszültebb kínai–amerikai viszony miatt.
Üdvözöld Moszkvát!
Volt a Trump–Rutte-találkozónak egy olyan hozadéka is, amelyre előzetesen senki nem gondolt. A NATO-főtitkár egy nappal az elnöki eszmecsere után már arról beszélt, hogy bár pillanatnyilag nyomást kell gyakorolni Moszkvára a tűzszünet érdekében, a háború után a szövetségnek normalizálnia kell a kapcsolatait Oroszországgal. Szokatlan szavak ezek a NATO első számú politikai képviselőjétől, főleg az elmúlt három év kommunikációs embargója és a Moszkvával való tárgyalási tilalom után. Természetesen voltak kiugró próbálkozások a magyar kormány részéről, amely makacsul ragaszkodott a kommunikációs csatornák nyitvatartásához és a fegyverszüneti tárgyalásokhoz, de Donald Trump kellett ahhoz, hogy az ötletet végre gyakorlatba ültesse.
Az elnök minden bizonnyal Ruttéval is közölte az új irányt – még akkor is, ha egyébként Európát jelenleg egyáltalán nem engedi oda a tárgyalóasztalhoz. Még valószínűbb, hogy ezt az ukrán féllel is közölte. Rutte szavaira gyanúsan rímel Kijev meglepő bejelentése, amely szerint amennyiben az Ukrajnának is megfelelő békefeltételeket eredményez, akkor – szakítva a még néhány héttel ezelőtt is hangoztatott elvekkel – semmi kifogása nem lesz a szankciók eltörlése ellen.
A közeledés Oroszországhoz egyértelműen Trump béketervének a része – üzleti alapú, gazdasági összefonódásokkal tarkított és mindenekelőtt a valódi, hosszú távú békét szem előtt tartó. Rutte tehetségére most mindennél nagyobb szükség lesz. A Kreml hivatalosan is bejelentette, hogy bármiféle megállapodási folyamat (ebbe a tűzszünetet is beleértette) kizárólag akkor indulhat el, ha Moszkva garanciát kap néhány alapfeltételre. Ebbe beletartozik az is, hogy
a NATO-tagállamok kinyilvánítják: Ukrajna semleges ország lesz, a szövetségbe pedig nem nyer felvételt.
Az amerikai elnöknek ez ellen nem lesz kifogása: többször kinyilvánította, hogy a háború kirobbantó okának tekinti Ukrajna NATO-csatlakozási szándékát, amelyet egyes európai államok felelőtlen ígéretekkel csak erősítettek. Maga Rutte is utalt már rá, hogy Trump végleg lesöpörte a csatlakozási terveket a NATO asztaláról, így a továbbiakban ilyen értelemben nincs miről tárgyalni.
A volt holland miniszterelnöknek a közeljövőben jól jön majd a beceneve. Valahogyan össze kell hangolnia a legvérmesebb háborúpárti európai országok (elsősorban a balti államok, Lengyelország és az ismét határozottságot mutató Franciaország) terveit az Egyesült Államok Moszkvának területi engedményeket is felsorakoztató, Ukrajnának az újjáépítés reményével kecsegtető béketervével.
Amelyben ráadásul benne rejlik egy Egyesült Államok nélküli európai NATO lehetősége is.
Ez utóbbi elkerülése lesz a főtitkár elsődleges feladata. Ehhez két dolgot kell tennie: egyfelől a júniusi NATO-csúcson meg kell győznie a tagállamokat, hogy minimum 3 százalékra növeljék a védelmi kiadásaikat, másfelől le kell beszélnie az egyre agresszívebben viselkedő európai kormányfőket bármiféle közvetlen beavatkozás lehetőségéről. Amennyiben le tudja csillapítani őket, és rá tud mutatni a NATO alapító okiratára, amely kifejezetten a tagállamokról és kifejezetten a védelmi funkcióról szól, a Trump-suttogó mellett kiérdemelheti a NATO-suttogó becenevet is.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
