Az Egyesült Államok számára a magas államadósság egyre inkább meghatározó tényezővé válik a globális befolyás megőrzésében. Ahogy a költségvetés mind nagyobb részét a kamatfizetések viszik el, úgy kerül Washington egyre komolyabb választás elé: a kormányzati kiadások csökkentése vagy a termelékenység növelése.
A birodalmak hanyatlásának közgazdaságtana
A történelem során a nagyhatalmak hanyatlásának egyik leggyakoribb előjele az volt, amikor egy ország többet költött adósságszolgálatra, mint katonai védelmére. Niall Ferguson brit történész ezt az összefüggést a 18. századi névrokona, Adam Ferguson skót filozófus nyomán Ferguson-törvény néven fogalmazta meg. A múltban számos birodalom vált ennek áldozatává. A Habsburg Spanyolország a 16-17. században az amerikai arany- és ezüstbányáiból finanszírozta a hadjáratait, de a folyamatos adóssághalmozás miatt a 17. század végére az állami bevételek 87 százalékát a kamatfizetések vitték el. A Bourbon-kori Franciaország a 18. század végére már a bevételeinek több mint 50 százalékát adósságszolgálatra fordította, ami hozzájárult a francia forradalom kitöréséhez. A Brit Birodalom a 20. században szintén hasonló problémákkal szembesült: a két világháború során hatalmas adósságot halmozott fel, amely hosszú távon hozzájárult gyarmatbirodalmának és világhatalmi státuszának elvesztéséhez. A Szovjetunió is jelentős adóssággal küzdött a végnapjaiban, ráadásul Ferguson szerint az 1980-as évek számos szovjet politikai és társadalmi válságjelensége felfedezhető napjaink Amerikájában is. Sok tehát az intő példa Washington számára, amely arra utal, hogy amennyiben nem kezelik az elszálló államadósságot, akkor az USA globális státusza kérdőjeleződik meg.
A történelem ismétli önmagát?
Jelenleg ugyanis az Egyesült Államokat már fenyegeti a Ferguson-törvény. Az amerikai Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) legfrissebb adatai szerint az USA 2024-ben 1124 milliárd dollárt költött kamatfizetésre, miközben az összes védelmi kiadás 1107 milliárdot tett ki – először a 20. század első felének izolacionista korszaka óta. Az előrejelzések szerint ráadásul ez nem csupán egyszeri kivétel, hanem egy hosszú távú jelenség kezdete (1. ábra).
Bő másfél évtized múlva az adósságtörlesztés várhatóan már a duplája lesz a katonai kiadásoknak, utóbbit ráadásul a véges költségvetés miatt a kamatköltségek kényszere csökkenő pályára kényszeríti, mivel diszkrecionális kiadásnak számít, azaz a kongresszusnak minden évben jóvá kell hagynia – komoly politikai küzdelmek árán. Ez azt jelenti, hogy
Washington stratégiai mozgástere folyamatosan csökken a belső érdekellentétek, a rivális hatalmak, a piactorzulások és a technológiai forradalmak által jelentett külső kihívások miatt.
A dollárközpontú világrend paradoxona
A dollár globális dominanciája ugyan ideiglenesen fenntarthatja ezt a rendszert, de hosszú távon a növekvő kamatterheken túl a globális gazdasági átrendeződések is megingathatják az amerikai pénzügyi modellt. Az amerikai helyzetet ugyanis nehezíti az a jelenség, amelyet Karthik Sankaran geoökonómiai kutató a fizika háromtest-problémája mintájára „háromdollár-problémának” nevez. Míg a fizikai probléma azt takarja, hogy egy három testből álló rendszer mozgása kaotikus, azaz hosszú távon kiszámíthatatlan és erősen érzékeny a kezdeti állapotok legkisebb változására is, addig a dollár három egymással versengő és akár egymással ellentétes hatású funkciót is betölt. A nemzetbiztonsági dollár arra utal, amikor az Egyesült Államok a dollárt geopolitikai eszközként használja, lehetővé téve a globális pénzmozgások nyomon követését és adott esetben blokkolását. A nemzetközi pénzügyi szankciók – például Irán és Oroszország ellen – a dollár dominanciájára támaszkodnak, vagyis az amerikai kormány a világkereskedelem jelentős részére hatással van. A dollár globális dominanciája miatt az USA-nak kereskedelmi szempontból kétélű fegyver van a kezében – ez a kereskedelmi dollár. Az erős dollár előnyös az import szempontjából, mivel olcsóbbá teszi a külföldi árukat az amerikai fogyasztók számára, viszont drágítja az exportot, csökkentve az amerikai termékek versenyképességét a világpiacon. Trump és más protekcionista politikai szereplők emiatt gyakran szorgalmazzák a dollár gyengítését, hogy az amerikai ipar számára előnyösebb exportkörnyezetet teremtsenek. A világ számos gazdasága a dollárra támaszkodik a kötvénypiacokon és a bankrendszerben – ez a pénzügyi stabilitási dollár. Az amerikai fizetőeszköz túlzott erősödése azonban adósságválságot idézhet elő a feltörekvő piacokon, mivel sok fejlődő országnak dollárban denominált hitelei vannak, ez pedig globális pénzügyi instabilitást is eredményezhet
E három funkció közötti konfliktus világosan megmutatkozik a jelenlegi gazdasági stratégiákban. Ha az USA túl sokszor alkalmazza a dollárt nemzetbiztonsági fegyverként, az más országokat arra ösztönözhet, hogy alternatív fizetési rendszereket alakítsanak ki, csökkentve a dollár dominanciáját. Ha viszont a dollárt a kereskedelem ösztönzéséért gyengítik, akkor az inflációs nyomást eredményezhet az USA-n belül, és gyengítheti a befektetői bizalmat. Végül, ha a dollár globális pénzügyi stabilizáló szerepét helyezik előtérbe, azzal az amerikai monetáris politika mozgástere szűkülhet, mivel a Fed döntései globális hatásúak. Így a dollár három funkciója egyre inkább konfliktusba kerül egymással – akár a washingtoni kormányzat egyes tagjai is eltérő álláspontot képviselhetnek –, és az USA számára komoly kihívást jelent a megfelelő egyensúly megtalálása.
A dollárhegemónia kihívásai
Mintha a világ többi része is észlelte volna a dollárrendszerbe beépített ellentmondásokat, ugyanis az elmúlt években felgyorsult a dedollarizációs folyamat. Kína fokozatosan növeli jüanalapú kereskedelmi megállapodásait: a kínai export akár 25-30 százaléka már jüanban zajlik, és az Oroszországgal folytatott kétoldalú kereskedelem 80 százalékát is a kínai vagy az orosz valutában számolták el. Az Európai Unió az euró globális szerepének növelésére törekszik, az Európai Bizottság pedig arra szeretné rábeszélni a tagállamokat, hogy az energiaimportjukat euróban számlázzák. Emellett a BRICS-országok egy közös, dollárfüggetlen kereskedelmi mechanizmus kiépítésén dolgoznak, amely csökkentené a dollárdominanciát. Az arab és az ázsiai államok is fokozatosan térnek át a nemzeti valuták használatára az olajkereskedelemben. Ha az Egyesült Államok túlzottan támaszkodik a dollárközpontú rendszerre, miközben a gazdasági stabilitása romlik, az felgyorsíthatja a multipoláris pénzügyi világ kialakulását. Bár az USA-nak a dollár globális szerepének köszönhetően még van némi ideje,
ha a dedollarizációs törekvések felgyorsulnak, miközben az adósságteher tovább nő, akkor az amerikai dominancia történelmi értelemben is visszaszorulhat.
Trump politikája az eladósodottságra is reakció lehet
Niall Ferguson szerint az Egyesült Államok számára két kiút van a csapdából. Az első a kormányzati kiadások megritkítása mellett az olyan juttatási programok, mint a társadalombiztosítási és az egészségügyi kiadások radikális reformja – ez azonban politikailag szinte megvalósíthatatlan. A másik, járhatóbbnak tűnő a termelékenység drasztikus javítása. Erre a mesterséges intelligencia ígéretes megoldást jelent, azonban a technológia valós piaci alkalmazási lehetőségeiről egyelőre több a kérdés, mint a válasz. Sankaran egy harmadik lehetőséget is felvet: egy többpólusú globális pénzügyi rendszer kialakítását. Ebben a dollár mellett más valuták, például az euró vagy a jüan is fontos szerepet játszana a nemzetközi kereskedelemben és a pénzügyi tranzakciókban. Ez lehetővé tenné a reál- és a pénzügyi gazdasági ciklusok közötti eltolódások tompítását. Azonban egy ilyen rendszer kialakulása még várat magára, és komoly geopolitikai akadályokba ütközik.
Elképzelhető azonban az is, hogy a Ferguson-törvény valójában már elkerülhetetlen, és ezt Washington is tudja, így a saját feltételei mentén igyekszik elébe menni a globális átrendeződésnek. A Trump-adminisztráció Elon Musk-féle kormányzati átvilágítását a politikai ellenfelekkel való küzdelmen túl úgy is lehet értelmezni, hogy Trumpék belátták: a jelenlegi eladósodottság mellett az amerikai globális befolyás eddigi, mindenre kiterjedő szintje fenntarthatatlan. Ezért a kormányzati kiadások drámai megvágásával, illetve Amerika hegemóniája helyett egy regionális dominancián alapuló nagyhatalommá történő átpozicionálásával mentik a menthetőt. Ennek része a pazarló demokrata párti politikai célokhoz kapcsolódó kiadások visszavágása, például a USAID felszámolása, a sokszínűségi-esélyegyenlőségi programok megszüntetése, a „világ csendőre” szerepének feladása és az amerikai kontinensen való befolyásszerzés előtérbe helyezése. A cél világos: az USA államadóssága megközelítőleg 36 ezermilliárd dollár, a 2025-re tervezett hiány pedig 1900 milliárd a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) becslései szerint. A DOGE-megtakarításoktól (500 milliárd dollár), a vámbevételekből (200 milliárd dollár) és a termelékenységből eredő adóbevétel-növekedéstől (160 milliárd dollár) várt együttes hatás összesen akár 860 milliárdos hiánycsökkentést is eredményezhet 2025-ben, ami potenciálisan növeli az államkötvények iránti keresletet és csökkentené a kamatlábakat. Ez pedig arányosan mérsékelné a kamatterheket, ami viszont stabilizálná az adósság/GDP arányt. Ha például a szövetségi adósság átlagos kamatlába 4 százalékról 3-ra csökken, a kamatkiadások körülbelül 25 százalékkal enyhülnének. Fontos viszont, hogy
míg az átvilágítás elkerülhetetlen és hasznos eszköz, a Trump-adminisztrációnak el kell kerülnie azt, hogy az amerikai kormányzat eddigi korrupciójának napvilágra kerülése a rendszerbe vetett bizalom olyan léptékű elvesztését idézze elő
az amerikai társadalomban, mint amilyet Gorbacsov szintén konstruktív célú, de végül a Szovjetunió összeomlásához nagymértékben hozzájáruló glasznoszty-, azaz átláthatósági reformjai okoztak.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: Dreamstime
