A globális kereskedelmi útvonalakkal párhuzamosan a geopolitikai változások a fegyverpiacot is átformálják. Egyetlen dolog változatlan: az Egyesült Államok megkérdőjelezhetetlen dominanciája. A hadiipar az ukrajnai és a közel-keleti konfliktusokból egyaránt profitál, a NATO európai szárnya pedig a hidegháború óta nem látott fegyverkezésbe kezdett.
A napokban adták ki a legfrissebb Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) jelentést a globális fegyverkereskedelem 2024-re vonatkozó adataival. Ha ötéves bontásokban vizsgáljuk a számokat, szembeötlő, hogy az új konfliktusok ellenére a globális szállítások mérete lényegesen nem változott sem a 2010 és 2014, sem a 2015 és 2019 közötti időszakhoz képest. Ennek oka, hogy míg az európai import ugrásszerű növekedésbe kezdett, a világ többi részén csökkent az érdeklődés. A tíz legnagyobb fegyverexportőr 2020–2024-ben megegyezett az előző ötéves ciklus főszereplőivel, ám Oroszország, amely a globális fegyverpiac 7,8 százalékáért felel, visszacsúszott a harmadik helyre Franciaország mögé, amelynek viszont immár 9,6 százalékos a részesedése.
A piacot természetesen az aktív konfliktusok mozgatták meg leginkább. A háború hozományaként Ukrajna lett a világ legnagyobb fegyverimportőre – a vásárlásai közel százszorosára nőttek a 2015 és 2019 közötti időszakhoz képest. A háború kitörése óta harmincöt állam küldött fegyversegélyeket Ukrajnába, amely 2020 és 2024 között a globális fegyverimport immár 8,8 százalékáért volt felelős. Ezzel egyetlen európai országként került fel a tíz legnagyobb importőr listájára. Pedig az európai államok is pániküzletekkel reagáltak a saját fegyverszállítmányok Ukrajnába küldése miatt kialakult vákuumra, az Egyesült Államok külpolitikájának alapvető változásaira és az eszkalációs félelmekre: a kontinens fegyverimportja 155 százalékkal ugrott meg az előző időszakhoz képest.
A kereskedelmi profit legnagyobb bekebelezője természetesen az USA volt, a nagy vesztes pedig Oroszország lett. Talán sehol sem mutatkozik meg jobban egyes országok geopolitikai irányainak alakulása, mint a hadiipari eszközök kereskedelmében.
Totális dominancia
Az adatok tükrében érthetőbb a volt amerikai elnök, Biden ragaszkodása az ukrajnai háború folytatásához („ameddig csak szükséges”): az Egyesült Államok 2024-ben már a globális fegyverexport 43 százalékáért felel – ez 8 százalékos növekedés az elmúlt két évtized átlagához képest, és több mint négyszer akkora, mint a lista második helyezettjéé, Franciaországé. Történelmi fintor: az európai államok immár nemcsak az Oroszországtól való félelem, hanem a transzatlanti kapcsolatok romlása és Trump NATO-val kapcsolatos kijelentései miatt is magasabb fokozatba kapcsoltak a fegyvervásárlások területén, ám az import legnagyobb részét az Egyesült Államok piaci dominanciája miatt éppen azzal az Egyesült Államokkal bonyolították le, amelytől az utóbbi hetek-hónapok konzekvenciáit levonva függetlenedni akarnak. Az európai hadiipar és a kapacitások lemaradását jól jelzi, hogy csupán harci repülőgépekből (ebben már az F–35-ösök is benne vannak) ötszáz darabot rendeltek az USA-ból.
Bonyolítja a helyzetet Trump béketerve: Washington a Biden-érához képest 180 fokos fordulatot tett, és az erőfeszítései az ukrajnai konfliktus lezárására irányulnak. Ez az amerikai fegyversegélyek nagymértékű csökkentésével is jár, amit a háború folytatását erőltető európai államok kénytelenek nagyon rövid határidőn belül a saját készleteikből pótolni. Vagyis a csapokat elzáró Egyesült Államok hadiipara immár úgy profitál a háborúból, hogy a maga részéről az a lehető legkevesebb segéllyel, de a lehető legnagyobb importtal jár. Ehhez tegyük hozzá Trump határozott felszólítását a NATO-tagállamok jelenleg elfogadott GDP-arányosan 2 százalékos védelmi költségvetésének 5 százalékra emeléséről. A küszöböt Trump jó üzletemberhez méltón valószínűleg szándékosan kivitelezhetetlenre emelte, azt pedig máris jelezte, hogy hajlandó eltekinteni a drasztikus emeléstől, amennyiben az európaiak a reális (valószínűleg 3,5 százalékos) célt amerikai fegyverek vásárlásával érik el.
Trump reálpolitikai szemlélete teljesen mellőzi a morális alapokon álló konfliktuskezelést. Az üzleti felfogás már első ciklusában is mérvadó volt, agresszív fegyverkereskedelmi politikája pedig a jelek szerint nem sokat változott. Az ukrajnai háború eddig is hatalmas lökést adott az amerikai védelmi iparnak. A Biden-féle modell egyszerű volt: zömében a saját készleteiből küldött fegyvercsomagokat Ukrajnának, majd szerződést kötött az amerikai gyártókkal azok pótlására. Az ilyen módon lebonyolított üzleteket ugyanúgy exportnak tekintik, az európai államok is ezt a módszert követték, más kérdés, hogy utána szintén az Egyesült Államoktól vásárolt fegyverekkel tömték be a saját készleteik falán tátongó rést.
Ami Franciaországot illeti: Macron elnök nem véletlenül ragaszkodik a Buy European elvhez, és ellenzi makacsul azt az ötletet, hogy az Európai Unió óriási, majdnem 800 milliárd eurós leendő fegyverkezési programjának összegeit a tagállamok a blokkon kívüli importra is felhasználhassák. A világ második legnagyobb fegyverszállítójaként (2020 és 2024 között 187 százalékkal nőtt az exportja) 65 országba importál, a legnagyobb vásárlói azonban nem az Európai Unió országai, hanem India és Katar, ahová az összimport 28, illetve 9,7 százaléka érkezik. Ezzel szemben a tagállamok összesen a francia export mindössze 15 százalékáért felelnek, így érthető Macron indulata, amikor immár a Draghi-jelentés beruházás- és kereskedelemnövelő kitételeire hivatkozva is az európai belső fogyasztásnövekedésének a fontosságát hangsúlyozza.
Kína új utakon, Oroszország lemarad
Nem meglepő módon a globális fegyverpiac legnagyobb vesztese Oroszország lett. Exportja az elmúlt öt évben drasztikusan, 64 százalékkal esett vissza. Ez azonban csak részben volt köszönhető az ukrajnai háború „fegyvereket otthon tartó” hatásának. A SIPRI adatai szerint az exportvolumen éppen a háború előtt, 2020/21-ben süllyedt történelmi mélypontra. A konfliktus természetesen erősítette a tendenciát, hiszen a szankciók eleve megnehezítették a fegyverexportot, miközben az eladásra szánt mennyiség éppen a saját felhasználás miatt amúgy is csökkent, Oroszország két legfontosabb fegyverkereskedelmi kapcsolata azonban már 2022 előtt meggyengült. India egyre inkább más beszállítókat (Franciaország, Izrael, Egyesült Államok) részesít előnyben, Kína pedig immár saját, robbanásszerű fejlődést mutató hadiiparára támaszkodik. Az orosz export azonban a zuhanás ellenére is jelentős: 2020 és 2024 között a világ 33 országába szállított fegyvert, partnerei közül még most is India (38 százalék), Kína (17 százalék) és Kazahsztán (11 százalék) volt a legjelentősebb. A csökkenő tendencia azonban nem fog javulást mutatni, ezért pedig elsősorban Kína a felelős, amely az önellátási célokat az ipari fejlődéssel együtt a fegyverkezési területre is teljes mértékben kiterjesztette. Az Egyesült Államok szankciói és technológiai termékexporttal kapcsolatos blokkolási kísérletei ellenére Peking a saját fejlesztésű technológiája révén egyre inkább háttérbe szorítja a fegyverimportot, miközben kapacitása az export drasztikus növelését is megcélozza. Fegyvervásárlásai közel 64 százalékkal estek vissza az elmúlt öt évben az előző fél évtizedhez képest, az importcsökkenés pedig a legérzékenyebben Oroszországot érintette. Az, hogy Peking idáig eljutott, az elmúlt harminc év tudatos önellátási politikájának eredménye. Az elmúlt öt esztendőben gyakorlatilag már csak a helikopterek és a hajtóművek piacán támaszkodott Oroszországra (és Európára), ám a saját fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan ezeket a megrendeléseket is le fogja építeni.
A kínai import csökkenése nagyban hozzájárult a globális fegyverpiaci átrendeződéshez. Az ázsiai és óceániai térségbe irányuló fegyverszállítás összességében 21 százalékkal csökkent miatta, a régiónak az előző ötéves ciklushoz képest 41-ről 33 százalékra zuhant a globális importrészesedése. (Még ezzel együtt is a világ legnagyobb fegyverrendelő piaca maradt.) Kelet-Ázsiában a tajvani és dél-koreai vásárlások 27 és 24 százalékos zuhanása miatt (a hazai termelés felfuttatásával párhuzamosan) egyébként is folytatódik a negatív importtendencia, az egyetlen nagy költő a térségben Japán, amely viszont (alapvetően az ukrajnai háború kirobbanása óta) 93 százalékkal növelte a megrendeléseit. Vele együtt három másik ország (Pakisztán, India és Ausztrália) lett a világ legnagyobb importőre.
Ahogy csökkent Kína importja, alapvetően politikai okok miatt az exportja is lassult: 2020 és 2024 között 44 országba szállított fegyvereket, a legtöbbet természetesen a saját térségébe, Ázsiába és Óceániába, amelyek összesen az eladásai 77 százalékát fedték le. Második legnagyobb piaca Afrika volt, amely az exportja 14 százalékáért felelt. Mindez azonban így is azt jelentette, hogy a fegyvereladásai 5,4 százalékkal csökkentek a 2015–2019-es időszakhoz képest, részesedése a globális fegyvereladásokból pedig 6,2 százalékról 5,9-re zuhant. A negatív mutatók az Egyesült Államokkal és Kína egyre kiélezettebb viszonyával állnak összefüggésben: a legnagyobb piacok (India, Japán és a Közel-Kelet) óvakodnak Pekingtől fegyvereket vásárolni, mert tartanak annak lehetséges következményeitől a Washingtonnal fennálló kapcsolataikban. A fegyverexport tehát túlmutat a védelmi képességek erősítésén: sok esetben szövetséget teremt az árusító országgal, amelyet politikai és biztonsági okok miatt a vásárlások révén is ápolni kell – Kína rovására.
Új irányok
A legfeltűnőbb változás a fegyverpiac kereskedelmi irányaiban kétségtelenül a Közel-Kelet és Európa helycseréje volt. Az Egyesült Államok exportja egyre inkább az európai országokba irányul, dacára a gázai konfliktusnak és a rendelések megnövekedett számának. A közel-keleti országok importja az utóbbi tíz évben mintegy 20 százalékkal csökkent, dacára annak, hogy a tíz legnagyobb globális megrendelő között négy (Katar, Szaúd-Arábia, Egyiptom és Kuvait) is a régióban helyezkedik el. A Közel-Keletre irányuló fegyverimport több mint fele (52 százaléka) így is az USA-ból, míg 13 százaléka Olaszországból, 9,8 százaléka Franciaországból, 7,6 százaléka pedig Németországból származott. A legizgalmasabb kérdés természetesen Izrael fegyverkereskedelme: a SIPRI adatai szerint a háborús ország importja a gázai konfliktus ellenére (a folyamatos készültségnek köszönhetően) stabil maradt. Az elmúlt öt évben az Egyesült Államok biztosította fegyverimportjának 66 százalékát, Németország 33, Olaszország pedig 1 százalékát adta ki vásárlásainak.
A fegyvervásárlás a közel-keleti térségben várhatóan továbbra is intenzív marad, a csökkenés ebben az esetben inkább a készlethalmozásnak tudható be, semmint a védelempolitikai szigor enyhítésének, ráadásul a SIPRI jelentése csak a konkrét szállítmányokat veszi figyelembe, a nem teljesített szerződéseket még nem, így a következő jelentésben a 20 százalékos csökkenést valószínűleg ugrásszerű növekedés fogja váltani.
Ami Európát illeti, a szándék világos: Oroszország vélt vagy valós fenyegetettségi félelmei, a transzatlanti kapcsolatok romlása, a NATO-s költségvetések drasztikus emelése, valamint az ukrajnai háború folytatásának szándéka miatt az európai országok egyszerre akarnak gyors fegyverkezést és az Egyesült Államoktól való elszakadás érdekében az európai hadiipar felfuttatását végrehajtani az elkövetkezendő években. A kettős cél azonban nem csak látszólag üti egymást: a jelenlegi fegyverimport volumenét csak az USA segítségével lehet biztosítani, az ukrajnai háború folytatása (a Kijevnek küldött folyamatos, immár Washingtont nélkülöző fegyversegélyek miatt) pedig az európai készletek folyamatos apadását jelenti. A hadiipari átállás eredményei csak hosszú évek múlva kezdenek el megmutatkozni, így egy olyan paradox helyzet alakul ki, amikor Európa az Egyesült Államoktól való függetlenedés zászlaja alatt a következő ötéves ciklusban még több fegyvert fog az Egyesült Államoktól vásárolni, mint eddig, tovább növelve annak eddig is megkérdőjelezhetetlen hegemóniáját.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Dreamstime
