A 3 millió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatásra március 26. óta már az 5000 fő alatti településeken élő nyugdíjasok is jogosultak, a program keretében pedig további 6 millió forintos kedvezményes hitel is elérhető. A támogatás széles körű felújítási munkákra igényelhető, és célja a vidéki nyugdíjasok lakhatási körülményeinek javítása.
Hatályba léptek a Vidéki Otthonfelújítási Program módosításai, így március 26-tól már az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő nyugdíjasok is igényelhetik a támogatást otthonaik korszerűsítésére. A program keretében a jogosultak legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásban, valamint maximum 6 millió forintos, kedvezményes kamattámogatott hitelben részesülhetnek.
A támogatási kérelmek a Magyar Államkincstárhoz nyújthatók be elektronikusan, személyesen vagy postai úton. A kormány kiemelt célja az otthonteremtés, a vidéki otthonok értékének és az ott élők életminőségének növelése, ezért is lett ilyen széles körű a Vidéki Otthonfelújítási Program, amely
a magyar települések több mint 90 százalékát érinti, azaz mintegy 2900 településen elérhető.
A módosítás hatására a 25 év alatti gyermeket nevelő családok mellett több százezer nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő is jogosulttá válik a támogatásra. Az összeg a felújítási munkálatok széles köréhez igényelhető, a felhasználása rendkívül rugalmas, így különösen jelentős lehet azon vidéki nyugdíjasok számára, akik elavult, energiahatékonyság szempontjából korszerűtlen ingatlanokban élnek.
A támogatás felhasználható többek között közművek bevezetésére, fűtési rendszer korszerűsítésére, fürdőhelyiség kialakítására, tetőfelújításra, napelem telepítésére, az épület külső és belső renoválására, szigetelésre, nyílászárók cseréjére, valamint akár kerítés vagy garázs építésére is. A támogatás 2025. január 1. és 2026. június 30. között vehető igénybe.
A kormány célja, hogy minden generáció számára biztosítsa a megfelelő lakhatási körülményeket, és ez az új intézkedés két év alatt összesen 90 milliárd forint támogatást jelent a vidéki nyugdíjasok számára. A vissza nem térítendő támogatás a felújítási költségek 50százalékát fedezheti, míg a bankoknál továbbra is elérhető egy legfeljebb hatmillió forintos kedvezményes hitelkonstrukció, amelyhez az állam 3 százalékpontos kamattámogatást nyújt, így az igénylőknek csak az e feletti kamatot kell megfizetniük.
A kormány továbbá elkötelezett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és kiszámítható életkörülményeket biztosítson. A 13. havi nyugdíj visszaállítása, a rezsicsökkentés fenntartása és az alapvető élelmiszerek áfa-visszatérítésének lehetősége mind ezt a célt szolgálja. Mindezeken túlmutatóan az otthonfelújítási támogatás ahhoz járul hozzá, hogy a vidéken élő idősek korszerű, biztonságos és fenntartható otthonokban élhessenek. A kabinet a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a nyugdíjasok helyzetére, továbbra is számíthatnak a támogatásra és a megbecsülésre.
Kapcsolódó:
Fotó: Unsplash