A JP Morgan friss elemzése szerint a zöldátállás drámaian lassan halad. Az ipari szektorok többsége továbbra is a fosszilis energiahordozóktól függ, így a 2030-as vagy a 2050-es célok is inkább ábrándok, vagyis a neves bankház elemzése összecseng Trump klímamegközelítésével.
A JP Morgan márciusi tanulmánya, a Heliocentrism: Objects may be further away than they appear (Napközpontúság, avagy a tárgyak távolabb lehetnek, mint amilyennek látszanak) címmel arra hívja fel a figyelmet, hogy a zöldátállás üteme lassabb, mint azt sokan várták, és a megújulók részesedése az energiafogyasztásban korlátozott marad. Az Objects may be… alcím az amerikai autók külső visszapillantó tükrén kötelezően feltüntetendő feliratra rezonál, látványosan rámutatva, hogy a fősodorbeli sajtó hírei is görbe tükröt jelentenek, eltorzíthatják a valóságot a zöldátállás kapcsán.
A tanulmányt Michael Cembalest, a JP Morgan piaci és befektetési stratégiáért felelős vezetője jegyezte. Ha kemény hangvételében és klímaszkepticizmusában nem is utánozza Trumpot, megközelítésében elég látványosan támogatja a „zöldkamu” narratívát. Azaz a JP Morgan 55 oldalas, immár 15 éve hasonló struktúrában közzétett kutatási anyaga lényegét tekintve inkább alátámasztja a Trump-kormányzat energetikai, energiapolitikai nézőpontját, amely a fosszilis energiahordozók szerepét hangsúlyozza, szemben a hagyományos nyugati zöld-, fenntarthatósági narratívával.
Lassú a zöldátállás, és ezt az adatok mutatják!
A tanulmány szerint az elmúlt évtizedben 9000 milliárd dollárt (ez a tavalyi teljes magyar GDP több mint 42-szerese!) fektettek be globálisan a megújuló energiákba, mégis a zöldátállás inkább lineáris, semmint exponenciális ütemben halad. Hiába szaporodnak a háztetőkön és a mezőkön gombamód a napelemek vagy bizonyos helyeket és a sekély tengerparti vizeken a hatalmas szélturbinák, a megújulók részesedése a végső energiafogyasztásban évente csak 0,3-0,6 százalékponttal nő. Egészen pontosan Európában 0,6, Kínában 0,4, az Egyesült Államokban pedig 0,3 százalékponttal.
Jelenleg a napenergia a globális végső energiafogyasztásnak körülbelül a 2 százalékát teszi ki, és ez 2027-re várhatóan 4,5-re nő.
Ez a lassú növekedés azt mutatja, hogy a fosszilis energiahordozók, különösen a földgáz vagy akár a nukleáris energia a világ civilizációjában, a gazdaságban, a fejlődésben továbbra is hatalmas szerepet játszanak. Különösen az ipari szektorokban, ahol az energia 80-85 százaléka még ma is fosszilis forrásokból származik.
A napenergia korlátai
A napenergia kapacitása globálisan robbanásszerűen nőtt, mi több, az elmúlt három évben több mint megduplázódott, és a Bloomberg New Energy Finance előrejelzései szerint 2027-re várhatóan ismét megkétszereződik. Tavaly a globálisan telepített új energiatermelő kapacitások 60 százalékát a napelemek tették ki, és ez az arány 2027-re 75-re emelkedhet. Azonban a napenergia átalakításának a hatékonysága a paneleken 15–20 százaléka közötti, így az áramtermelésben való részesedése jelenleg csak 7 százalék globálisan, ami 2027-re is várhatóan csupán 14-re nő.
Mivel azonban az elektromos energia a végső energiafogyasztás (fűtés, közlekedés, ipar stb.) kevesebb mint egyharmadát teszi ki, a napenergia hatása az összes energiafogyasztásra korlátozott, ahogyan korábban említettük, az évtized végéig 5 százalék alatti marad.
Regionális különbségek
Európa a zöldátállás élén áll, a tavalyi év végére elérte, hogy az áramtermelésben 50 százalékos a megújulók részesedése. Azonban ez magas költségekkel jár:
az energiaárak Európában kétszer-háromszor magasabbak, mint az Egyesült Államokban, a lakossági villamosenergia-árak pedig ötször-hétszer drágábbak, mint Kínában és Indiában. Ez az EU-s ipar további leépülésének a kockázatát hordozza magában, mivel az energiaigényes iparágak az olcsóbb energiát kínáló régiókba költözhetnek
– emeli ki a JP Morgan anyaga.
Marad a fosszilis függőség
A zöldátállást számos kihívás hátráltatja, például a megújulók intermittens jellege (pl. szél, nap), ami nagy energiatárolási megoldásokat igényel, ám ezek még nem elég fejlettek vagy költséghatékonyak. Az infrastruktúra, például a transzmissziós vonalak és a transzformátorok hiánya is gátolja a megújulók integrációját. Az energiahálózatokat üzemeltető amerikai óriások, mint a MISO és a PJM, szkeptikusak a hőerőművek megújulókkal és energiatárolással való helyettesítését illetően, főként a megbízhatósági aggályok miatt.
A tanulmány hangsúlyozza, hogy az emberi jólét továbbra is nagymértékben függ a megfizethető földgáztól és más fosszilis energiahordozóktól, különösen az acél-, a cement- és a vegyiparban. Ez utóbbi része a műtrágyagyártás, amely szintén szénhidrogénekre épül, és műtrágya nélkül az élelmiszer-termelés sem tudna lépést tartani az igényekkel. Már csak ezért sem jó ötlet étkezési vagy takarmányozási célra még felhasználható növényekből például bioüzemanyagot készíteni. Hogy hová vezetne, ha ez a gyakorlat világszerte túlzottan elterjedne? Olcsóbb élelmiszerekhez biztos nem…
Az acélgyártás „zöldforradalmához” más is kellett
A JP Morgan tanulmánya kiemeli, hogy a zöldátállás nem exponenciális technológiai forradalom, hanem egy lineáris ipari átmenet, amely eltér a történelmi ipari átmenetek gyorsaságától. Például az 1960-as években az acélgyártás nyitott kemencés technológiájának a cseréje 20 év alatt 80-90 százalékkal csökkentette a termelési időt és az energiafelhasználást, gazdasági ösztönzők által hajtva. Ezzel szemben a jelenlegi zöldátállásnak nincsenek hasonló önfenntartó gazdasági ösztönzői, különösen egy univerzális szén-dioxid-árazási mechanizmus hiányában. Ez a lassú ütem arra utal, hogy a megújulók részesedése a végső energiafogyasztásban csak fokozatosan nő, és közel sem elegendő ütemben a gyors változásokhoz a következő évtizedekben.
A fentiek fényében nem meglepő, hogy a neves JP Morgan finoman szólva pesszimista képet fest a zöldátállásról, hangsúlyozva annak (túlzottan) lassú és igen költséges természetét. Míg a nap- és szélenergia kapacitása nő, a globális energiafogyasztásra gyakorolt összes megújulóenergia-hatás igen korlátozott marad. A fosszilis energiahordozók, különösen a viszonylag kevéssé szennyező földgáz vagy az atomenergia, várhatóan hosszú távon is kiemelkedő szerepet játszanak, különösen az energiaigényes iparágak és a hálózat megbízhatóságának biztosításában.
A JP Morgan végkövetkeztetése szerint
a politikai döntéshozóknak és befektetőknek fel kell készülniük egy elhúzódó zöldátmenetre, hacsak nem les jelentős technológiai áttörés mondjuk az energiatárolás vagy a hálózati infrastruktúra terén, vagy politikai változás, például az univerzális szén-
dioxid-árazás bevezetése.
Fotó: Freepik
Források:
Heliocentrism: Objects may be further away than they appear (JP Morgan)
We’ll Never Have an Energy Transition
KAPCSOLÓDÓ:
