A SZÉP-kártya erősítette a belföldi turizmust
2025. április 27., vasárnap

A SZÉP-kártya erősítette a belföldi turizmust 

A SZÉP-kártya kiemelten támogatja a magyar családok gondtalan pihenését. Az idén februárban a kártyafeltöltések összértéke meghaladta a 37 milliárd forintot, a kártyabirtokosok pedig több mint 29 milliárdot használtak fel róla.  

A SZÉP-kártya a belföldi turizmus egyik fontos hajtóereje, tavaly a mintegy 2,8 millió kártyáról 432 milliárd forintot költöttek a tulajdonosaik, ami a turisztikai felhasználás 9,3 százalékos bővülését mutatja. 

A munkáltatók körében a SZÉP-kártya továbbra is a legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma, ennek köszönhetően a magyar családok egyik meghatározó fizetőeszközévé vált, és a zavartalan pihenésükhöz is hozzájárul. A SZÉP-kártya emellett támogatja a hazai turizmust és a vendéglátást is. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján az idén februárban a kártyafeltöltések összértéke meghaladta a 37 milliárd forintot, a kártyabirtokosok pedig több mint 29 milliárdot használtak fel róla, így a SZÉP-kártyás fizetések jelentősen, közel 13 százalékkal nőttek a tavaly februári adatokhoz képest. 

Az év első két hónapjában a SZÉP-kártya-feltöltések összértéke meghaladta az 53 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakát 5,3 százalékkal múlta felül. 

Az egyenlegükből 60,1 milliárd forintot használtak fel február végéig, ami tavalyhoz képest jelentős, közel 17 százalékos növekedés. 

A dinamikusan növekvő reálbérek hatására a családok bizalma erősödik, így nemcsak az üzletekben, hanem utazásra is egyre bátrabban és egyre többet költenek. Emellett szívesen választják a hazai kikapcsolódást, a kártyabirtokosok februárban szálláshelyre a Balatonnál költötték a legtöbbet SZÉP-kártyáikról, ahol ez az összeg a februári hazai szálláshelyi költés 11 százalékát tette ki. A szálláshelyek a legnagyobb arányban Gyulán és térségében köszönhették bevételeiket a SZÉP-kártyának, ahol a belföldiektől származó szálláshelyi bevételek 13 százalékát adták a SZÉP-kártyás költések. Az NTAK adatai alapján  

februárban a szálláshelyek országszerte közel 17 százalékkal több bevételt könyvelhettek el, mint tavaly ilyenkor. 

A kormány azon dolgozik, hogy a kártya ne csak fizikai formában, hanem digitálisan is elérhető legyen, megkönnyítve a források felhasználását. 

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/Róka László

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.