Az orosz gáz szállításának megtagadásával az Európai Unió újabb függőségbe került – ezúttal Amerikától. Ám az európai gázpiac irányításának átvételével az USA akkorát harapott, amit nem tudott lenyelni.
Röviden így írja le a kialakult piaci helyzetet Gleb Prosztakov üzleti elemző az orosz Vzgljad portálon, aki továbbgondolta Putyin egyik mondatát, amelyben kifejtette, hogy Oroszország és az Egyesült Államok együttműködése ismét olcsó gázt adhatna Európának, ami nélkül a helyi ipar megfulladna.
Prosztakov szerint ez a kijelentés ismét megerősíti, hogy az ukrán válság megoldásáról szóló vita sokkal szélesebb perspektívát érint, amelybe beletartoznak az energiakérdések is. Azt már szinte természetesnek vehetjük, hogy Putyin a gázszállítás esetleges újraindítása kapcsán döntéshozó félként magát Európát meg sem említette. Úgy tűnik,
Európától megtagadták a szuverenitást még az olyan kérdéseknél is, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a gazdasága sorsához.
A szerző a folyamatot azzal magyarázza, hogy az Európai Unió az orosz gáztól való függőségét amerikaira cserélte. Ám Oroszország kiszorításával és az európai gázpiac irányításának átvételével az USA olyan terhet vett a vállára, amely immár számára is kényelmetlen. Még az USA-ban aktívan üzembe helyezett új gázcseppfolyósító kapacitások sem tudják majd kielégíteni ezt a mérhetetlen keresletet.
Úgy tűnik, az amerikai energiacégek nem akarnak csak egy vasat tartani a tűzben. Nem szeretnének csupán az európai piacra hagyatkozni, hiszen Európa a prémiumból egyre inkább kockázatos piaccá változik. Ezzel szemben az ázsiai piacokon erős a gázkereslet. Az amerikai vállalatoknak rugalmasságra van szükségük, hogy a különböző piacok között maximalizálni tudják a nyereséget, és az Oroszországgal kötött partnerség teljes mértékben biztosíthatja ezt a rugalmasságot.
Viszont az Oroszország és az Egyesült Államok közötti párbeszédben az Európai Uniónak láthatóan csak a külső megfigyelő szerepe jutott, amely alázatosan várja a tárgyalások eredményét. Az orosz LNG-vel szembeni európai szankciók késését még a Politico is az EU és az USA közötti gázszállítási megállapodás hiányával magyarázta. Láthatóan Amerikának már nem kifejezett érdeke Oroszországot teljesen kiszorítani a piacról, inkább törekedne a teljes globális gázpiac felügyeletére, amihez ki kell egyeznie az oroszokkal. Gyakorlatilag, ha még Katar is belépne harmadikként az egyezségbe, egyfajta „gáz-OPEC” jöhetne létre.
Ez egy win-win lehetőség
Az Egyesült Államok átengedné Oroszországnak az általa megszállt európai gázpiac egy részét, ezzel át tudná irányítani az LNG-t Ázsiába és más ígéretes régiókba. Viszont az orosz vezetékes gáz olcsóbb, mint az LNG, és az amerikaiak éppen ebből a prémiumból részesülnének, illetve azt sem szeretnék, hogy az oroszok újra konkurenciát jelentsenek nekik.
Ennek a legegyszerűbb módja, ha az Északi Áramlat irányításában részvényessé válnának. A négy vezetékből az egyik megmaradt, amelyen nem lesz nehéz átengedni a gázt. Ami pedig a három felrobbantottat illeti: furcsa lenne, ha Oroszország elkezdene beruházni azok helyreállításába. Az európaiak sem teszik ezt – politikai okokból. Az amerikaiaknak azonban megérné, ugyanis Trump számára ez kettős haszonnal járna. Egyrészt ez egy jó üzlet, másrészt pedig politikailag is profitálna:
hangsúlyozhatná azt a pozitív képet, hogy „amit Biden elpusztított, azt Trump helyreállítja”.
Így az Északi Áramlat megsemmisítésének a témáját Trump hívei ügyesen kihasználhatnák a mélyállam elleni harcukban. Az amerikaiak részesedése a vezetékben lehetővé tenné számukra, hogy meglehetősen gyorsan megtérüljenek a szolgáltatás helyreállítására fordított befektetéseik. Mindenesetre ez a forgatókönyv nagyon is Trump-szerű lenne.
Prosztakov szerint az európaiak már idegesek. A Bild arról tudósított, hogy Németország keresi a módját annak, miképp akadályozhatná meg az Északi Áramlat beindítását, amennyiben létrejönne egy orosz–amerikai megállapodás. Azt persze nehéz megjósolni, hogy a németek meddig lesznek képesek ellenállni az elkerülhetetlennek. Inkább előbb, mint utóbb, de a „szabadság molekulái” elindulnak, és az európaiak ismét elkezdik vásárolni az energiát, megteremtve a lehetőségét annak, hogy ne kelljen teljesen eltemetniük az iparukat.
Azt már az orosz–török gázügyi együttműködés is megmutatta, hogy a közös energetikai projektek képesek áthidalni még az üzletfelek közötti súlyos geopolitikai ellentéteket is.
A szerző úgy gondolja, hogy még több is jöhet. Beszélhetünk a Jamal–Európa-útvonal helyreállításáról is, bár itt sok múlik Lengyelország álláspontján, vagyis a helyi elitben bekövetkezett változásokon. A Trump-kormányzat egyelőre óvakodik Varsótól, amely Biden alatt hűen betöltötte az amerikai ügynökország szerepét Európában. Ha sikerül megállapodásra jutni Lengyelországgal, és újjáélesztik a kontinensre irányuló gázszállítás tengeri és szárazföldi útvonalait, akkor gyakorlatilag úgy tekinthetjük, hogy az Egyesült Államok és Oroszország megállapodott az EU gázpiacának felosztásában.
A legkisebb esélyt Prosztakov az ukrán gáztranzit újraélesztésében látja, amelynek egyrészt az egyes elemei sérültek, másrészt az egészet korszerűsíteni kellene, harmadrészt pedig itt a legnagyobb a szabotázs kockázata. Mindez hatalmas beruházásokat igényelne, amelyeknek a megtérülése csak hosszú távú békével és az ukrajnai politikai helyzet stabilizálásával válna lehetővé.
A gáz-OPEC-ről
Az ötlet nem új. Még 2023 nyarán az irániak álltak elő egy hasonló javaslattal. Ebben az alapítók – Oroszország, Irán, Katar és Türkmenisztán – a bizonyított földgázkészletek tekintetében az első, a második, a harmadik és az ötödik helyen állnak a világon, ami megfelel a világ készletei kétharmadának. Ráadásul az első három együttesen tárolja a föld alatti tározókban lévő gáz több mint a felét, ami a jövőbeli kartell magját jelentené.
Iránnak közös határa van Türkmenisztánnal, a Perzsa-öböl túloldalán pedig Katarral szomszédos. Oroszország Azerbajdzsánon keresztül határos Iránnal, Kazahsztánon keresztül pedig Türkmenisztánnal. A fő piacok – Kína és India – szintén a közelben vannak. Eddig Oroszország az ázsiai gázpiacokon Iránnal versenyzett például a Törökországba irányuló szállításokért, ahová iráni és orosz vezetékek is vezetnek.
Arra már akkor rájött Oroszország, hogy a földgázfogyasztás világszinten növekedni fog, így az LNG-fogyasztás is, azonban ők egyedül nem képesek fedezni a globális szükségleteket. Ezért véget kell vetniük a köztük – Irán és Oroszország között – fennálló versengésnek.
Az alapelvek maradnának, csak a szereplők változnak.
Kapcsolódó:
