A FAW Jiefang sikeresen tesztelte első folyékony hidrogénnel működő, több mint 1000 kilométeres hatótávolságú nyergesvontatóját. A kamion 300 kW-os üzemanyagcellájával és 10 százalékos hidrogéntárolási sűrűséggel támad, konkurenciát jelentve az európai nagy gyártók fejlesztéseinek.
Kína a minap jelentős áttörést ért el a hidrogénmeghajtású teherautók terén, amikor a FAW Jiefang, az ország egyik legnagyobb teherautó-gyártója sikeresen tesztelte az első 100 kilogrammos folyékonyhidrogén-rendszerrel működő nyergesvontatóját. Ez a nehéz-teherautó Track 1000 néven debütált, amelyet a Kínai Űrkutatási Tudományos és Technológiai Vállalat (CASC) 101. Intézete fejlesztett ki.
A nevében lévő ezres szám arra utal, hogy a jármű igen nagy, több mint 1000 km-es hatótávolságra képes tankolás nélkül, ami alapvető fontosságú a hosszú távú teherszállításban. A rendszer egy 300 kW-os üzemanyagcellával és egy 100 kg-os folyékonyhidrogén-tárolótartállyal működik, mégpedig 10 százalékos hidrogéntárolási sűrűséggel, kevesebb mint 3 százalékos párolgási aránnyal.
Ez utóbbi jellemzők különösen fontosak a nehéz-teherautók dinamikus teljesítményéhez, például gyorsításnál, nehéz terepen vagy hegymenetben, amik korábban jelentős műszaki kihívások voltak.
Kínában már a töltőhálózatot is tesztelik
A pekingi tesztek után a Track 1000 most valós körülmények közötti próbákra készül a pancsehuai Folyékony Hidrogén Alkalmazási Demonstrációs Zónában, ahol több hidrogénkamion és töltőállomás tesztelésére kerül sor. Sőt, az ázsiai ország már ki is dolgozta a nemzeti technikai szabványokat, amelyek előkészítik a kereskedelmi bevezetést. Ez azt jelenti, hogy egy-két éven belül meg is jelenhetnek ezek a kamionok bizonyos útvonalakon.
Az EU fejlesztései
Az Európai Unió szintén komoly erőfeszítéseket tesz a hidrogénkamionok fejlesztése érdekében, hogy lépést tartson Kínával (részletek a cikk végén, keretes írásunkban). A Volvo Trucks idén kezdi meg az üzemanyagcellás teherautók tesztelését, emellett hidrogénes belső égésű motorral működőket is fejleszt, amelyeknek 2026-ban lesz a közúti próbaüzeme, a kereskedelmi bevezetés pedig az évtized végére várható. A Daimler Truck a GenH2 üzemanyagcellás kamionját teszteli a Svájci-Alpokban, és finanszírozást biztosított 100 kamion fejlesztésére és üzembe helyezésére, jelezve ezzel a technológia piacra vitele iránti elkötelezettségét. A Renault Trucks mint a Volvo Csoport része, valószínűleg a Volvo fejlesztéseihez igazodik, és az évtized második felére tervezi a hidrogén-üzemanyagcellás kamionok bevezetését. A DAF szintén erre a technológiára fókuszál, és várhatóan a következő években piacra is dobja a legújabb fejlesztését.
A hidrogénkamionok elterjedéséhez azonban alapvetően szükséges a töltő-infrastruktúra kiépítése is, így Európában az iparági szakértők korábbi tanulmányai alapján
az EU alternatívüzemanyag-infrastruktúráról szóló rendelete (AFIR) elő is írja, hogy 2030-ra a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) főbb útvonalai mentén legfeljebb 200 kilométerenként nyilvánosan hozzáférhető hidrogéntöltő állomásokat kell létesíteni.
E célkitűzés a nehéz-tehergépjárművek hidrogénalapú üzemanyag-ellátását is támogatja. Hogy megvalósul-e az eredetileg tervezett formában, az nagy kérdés. Az AFIR előírása mindenesetre érinti a magyar M0-s, M1-es, M2-es, M3-as, M5-ös és M7-es autópályát.
Beelőzhet Ázsia?
Kína sikeres tesztje előnyt biztosít számára a hidrogénkamionok várható sorozatgyártása, sőt a technológia terén is, de az EU robusztus szabályozási kerete és a nagy uniós gyártók erőfeszítései alapján a verseny még nem lefutott.
Egy ilyen globális rivalizálás gyorsítja az innovációt és az úgynevezett fenntartható szállítási megoldások terjedését, elősegítve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését a teherautózásban. A következő években eldőlhet, hogyan alakul a verseny, miközben a trendekbe beleszólhat a kínai–európai–amerikai, a járműipart is erőteljesen érintő vámháború alakulása, illetve az arra adott nemzeti, nemzetközi iparági válaszok.
Kínai technológiai újdonságok
Érdemes külön is részletezni, hogy a FAW nemrég bemutatott nyergesvontatója olyan különleges megoldásokat vonultat fel, mint a repülőgépipari minőségű kriogén szigetelés, ami kevesebb mint 3 százalékos statikus párolgási arányt biztosít. Mivel közben a hidrogéntárolási sűrűség 10 százalék, ami a nagy energiasűrűségének köszönhetően komoly hatótávot tesz lehetővé.
Ráadásul a fejlesztés igyekszik kiküszöbölni az üzemanyagcellák egyik korlátját, a lassú reakcióidőt. Az új rendszer ugyanis képes másodpercenként 4 kW-os sebességgel növelni vagy csökkenteni a teljesítményét, így szinte azonnal alkalmazkodni tud a terhelés hirtelen változásaihoz, például a teherautók hegymeneti teljesítményigényéhez. Továbbá az üzemanyagcella hidrogénnyomása folyamatosan 1,3 MPa felett van, ezzel is biztosítva a stabil teljesítményt.
A pekingi tesztek során a rendszer bizonyította a megbízhatóságát is. A folyékony hidrogén tankolásánál ugyanis a töltőfúvóka biztosítja a hidrogén biztonságos átadását a jármű üzemanyagtartályába. Ez a speciális csatlakozó hermetikusan lezárja a kapcsolódást, kiküszöbölve ezzel az igen robbanásveszélyes hidrogén szivárgását. A tankolás előtt a rendszer automatikusan tisztítja a fúvókát és ellenőrzi a tömítéseket.
A jármű a következő hónapokban a pancsehuai Folyékony Hidrogén Alkalmazási Demonstrációs Zónában valós körülmények közötti próbákra készül, ahol több hidrogénkamion és töltőállomás tesztelésére kerül sor, ugyanis a gyakorlatban itt van lehetőség a CASC 101. rendszer kipróbálására. A projektet koordináló intézet más jelentős szereplőkkel, például a hidrogénértéklánc más vállalataival is együttműködik, hogy elősegítse az ágazat fejlődését.
Az EU teherautó-gyártóinak válasza
Az Európai Unió szintén jelentős erőfeszítéseket tesz a hidrogénkamionok fejlesztésére, méghozzá azért, hogy lépést tartson Kínával. Mint említettük, a Volvo Trucksnál az üzemanyagcellás kamionok vevői tesztelése idén kezdődik, ám a kereskedelmi bevezetés csak az évtized végére várható. (A Volvo csoportba tartozó Renault Trucksnál is folyik a hidrogén-üzemanyagcellás kamionok tervezése, az eredményeket az évtized második felére ígérik.)
A Volvo kamionjai két üzemanyagcellával működnek, ezek 300 kW teljesítményűek és kevesebb mint 15 perc alatt újratölthetők. A cég a Cellcentric nevű közös vállalkozáson keresztül a Daimler Truckkal együttműködve fejleszti az üzemanyagcellás technológiát. Az idén indul egy pilotprogramjuk Németországban, a nagyüzemi gyártást pedig az évtized végére tervezik.
A Daimler Truck GenH2 üzemanyagcellás kamionokat tesztel: a Svájci-Alpokban végzett kísérletek után az ügyfélpróbák előkészítése folyik. Svájcban a téli körülmények, a meredek emelkedők és a magasság hatásait elemezték. A vállalat 226 millió eurós finanszírozást kapott 100 üzemanyagcellás kamion fejlesztésére és üzembe helyezésére.
A DAF pedig hidrogénes belső égésű motort is fejleszt, vagyis nem csak az üzemanyagcellás megoldásra koncentrál. Ez a következő években kerülhet piacra, és prototípusok tesztelésére az idei Dakar-ralin kerül sor.
Kép: Pixabay (illusztráció)
Források:
Volvo to launch hydrogen-powered trucks
Daimler Truck Ramps Up Testing of Hydrogen Fuel Cell Truck
DAF reaches milestone of 10,000 XB distribution trucks
Cellcentric Advances Fuel Cell Revolution with New Factory Location in Germany
KAPCSOLÓDÓ: