A JP Morgan után a napokban a Bloomberg NEF szakértői kongatták meg a vészharangot. E szerint már a fősodorbeli elemzők sem hisznek a zöldátállás optimista számainak?
Nemrég a neves amerikai JP Morgan bankház közölt ha nem is klímaszkeptikus, de erősen pesszimista elemzést a zöldátállás durván optimista becsléseiről, illetve neves amerikai bankházak táncoltak vissza zöldvállalásaiktól a Trump beiktatását követő hetekben.
Ezt a megközelítést, azaz a klímacélok – finoman szólva – csúszásának lehetséges forgatókönyvét tovább erősíti, hogy immár a mainstream média (ezúttal a Bloomberg zöldszakértőit tömörítő Bloomberg NEF) is nyíltan elismeri, hogy túl optimisták az EU-s zöldcélok, hosszú távon különösen.
Az EU 2050-re kitűzött, nettó nulla szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó célja a legambiciózusabb környezetvédelmi vállalás világszerte, hasonlót csak Kína tud felmutatni.
Az EU már 1990 és 2022 között 31 százalékos csökkenést ért el az üvegházhatású gázok kibocsátásában, de a célhoz vezető út tele van gazdasági, politikai és technológiai kihívásokkal. A tagállamok által benyújtott jelentések alapján a jelenlegi intézkedések csak 49 százalékos mérséklést jeleznek 2030-ra, miközben a jogilag kötelező 55 százalék egy alapvető mérföldkő a 2050-es cél eléréséhez. (Az EU 2040-re 90 százalékos csökkentést tervez a szén-dioxid-kibocsátásban az 1990-es szintekhez képest.)
Ennyi nem lesz elég
A Bloomberg által részletesen elemzett adatok és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) előrejelzései szerint 2023-ban az EU emissziói 37 százalékkal csökkentek 1990-hez képest, ami rekorderedménynek számít. Ez egyrészt a szénfelhasználás (újbóli) visszaesésének, másrészt a megújuló energiaforrások, mint a nap- és szélenergia terjedésének köszönhető. Ha azonban megnézzük a hosszú távú kilátásokat, a jelenlegi politikák egyáltalán nem tűnnek elegendőnek ahhoz, hogy az EU elérje a 2030-as célokat – írja a Bloomberg NEF. Ráadásul ezek a „köztes lépések” a 2050-es nettó nulla célkitűzés mérföldkövei lennének.
Mi akadályozza a zöldátállás felpörgését?
A tagállamok közötti politikai különbségek és a gazdasági korlátok, különösen a kisebb országok és iparágak esetében, tovább bonyolítják a zöldátmenet megvalósítását. Az EU jelenlegi költségvetése és pénzügyi struktúrája nem megfelelő ahhoz, hogy a szükséges beruházásokat biztosítsa.
A szakértők évente 1000-1500 milliárd eurós beruházásokat tartanak szükségesnek az EU szintjén, amit az Európai Bizottság is elismer. Ez a lépték azonban továbbra is óriási kérdéseket vet fel, hiszen a tagállamok közötti gazdasági különbségek és a politikai ellenállás is komoly akadályokat jelentenek. Míg az olyan országok, mint Németország, több száz milliárd eurót fektetnek az energia- és infrastruktúra-fejlesztésbe, sok más tagállam nem képes vagy nem hajlandó követni ezt a példát. Arról nem is szólva, hogy
az idén felpörgő európai „fegyverkezési verseny”, a 800 milliárd eurós védelmi csomag (azaz az új EU-s fegyverkezési program) is nyilván erőforrásokat von el a zöldátállástól.
A zöldfordulat ösztönzésére a szén-dioxid-kvóták árának emelkedése és az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere (EU ETS) fontos eszközként szolgál. Ám szakértők szerint a jelenlegi 65 euró/tonnás kvótaár nem elegendő a nehézipar, mint a cement- és acélipar gyors dekarbonizációjához. A McKinsey korábbi elemzése szerint a
50 euró/tonnás szén-dioxid-ár csupán a hatalmas zöldberuházási igényekhez szükséges tőke 21 százalékát oldja fel, míg 100 euró/tonna feletti árakra lenne szükség a maradék beruházások fedezéséhez.
Mindezek a gazdasági és politikai tényezők azt mutatják, hogy a jelenlegi intézkedések közel sem elegendők ahhoz, hogy az EU elérje a nettó nulla kibocsátást 2050-ig, ahhoz további ambiciózus politikai lépések szükségesek.
A szén-dioxid-határkiigazítási mechanizmus (CBAM) egy olyan új adó lesz jövő januártól, amelyet az EU a külföldről érkező szén-dioxid-intenzív termékekre alkalmaz. Ez elvben egy fontos eszköz lehetne az uniós versenyképesség fenntartásában, de hosszú távon csökkentheti az adózás hatékonyságát, ha a kisebb vállalkozások közben mentességet kapnak a környezeti, illetve ESG-jelentéstételi kötelezettségek alól, ahogyan ez legutóbb történt.
A fosszilis ágazatokkal van az igazi gond
Ráadásul azok a nagyipari szektorok, amelyek a legnagyobb kibocsátók, továbbra is a legnagyobb kihívást jelentik, így például az építőanyaggyárak, a vegyipar vagy az acél- és az alumínium-előállítás.
A Bloomberg NEF anyaga is aláhúzza tehát, hogy a mai EU-s vállalások és politikák közel sem elegendők a 2050-es nettó nulla cél eléréséhez. Bár az ambíciók nemesek, a politikai és gazdasági tényezők, valamint az ipari és geopolitikai akadályok azt mutatják, hogy
a zöldátmenet útja Európában továbbra is rendkívül nehéz és bizonytalan marad a következő években.
Másképpen: a következő évtizedekben az EU-nak mérlegelnie kell, hogyan képes egyesíteni a környezetvédelmi célokat a gazdasági realitásokkal és a politikai lehetőségekkel, különben a klímaváltozás elleni küzdelemben a szándékok és a valóság közötti szakadék tovább mélyül. Arról már nem is beszélve, hogy globális összevetésben az EU zöldátállásával csak Kína erőfeszítései mérhetők össze, azaz, ha már az EU-ban is akkora a gond, a konfliktusokkal egyre inkább terhelt globális világ fenntarthatósági fókusza aligha marad akár csak olyan erős, mint amilyen az elmúlt években volt. Azaz az optimista zöld célok még távolabb kerülnek a realitástól.
Források:
Carbon Tariffs & Global Trade: Inside the EU’s CBAM Plan
EU Commission unveils plan to channel €10 trillion of citizens’ savings into strategic investments
Europe Keeps Going Green as the Going Gets Tough
Fotó (illusztráció): Freepik
KAPCSOLÓDÓ:
