Amennyiben Kína végigcsinálja az amerikai vámokra hozott válaszlépéseit, végzetes csapást mérhet az USA világgazdasági pozícióira – írja az Asia Times szakértője.
A szerző, Han Feizi Kína válaszlépéseit egyenesen Mike Tyson kedvelt ütéskombinációjához hasonlítja, amely során a híres-hírhedt ökölvívó először a vesét vette célba, majd egy felütéssel az ellenfele állát. Kína is nagyot ment: 34 százalékos átfogó vámot vezetett be az Egyesült Államokból származó behozatalra, exportkorlátozást számos ritkaföldfémásványára, valamint szankciókat 11 amerikai vállalattal szemben.
Ez egy teljesen más stratégia, mint Vietnámé, amely rögtön jelezte a Fehér Háznak, hogy tárgyalni kíván a bénító tarifákról. Kína nem igyekszik megmenteni a lehető legnagyobb mértékben a kereskedelmét, amúgy is tudja, hogy erre a Mar-a-Lago-egyezmény nem sok esélyt ad. Nem kivárásra rendezkedik be, hiszen már most mintegy 40-50 ország tolong, hogy tárgyalhasson a vámvérengzésekről. Ezeknek azonban nincs igazán nagy mozgásterük, csökkenthetik, eltörölhetik az amerikai árukra kivetett eddigi vámjaikat, vagy kötelezettségvállalást tesznek jelentős mennyiségű amerikai áru vásárlására.
Az ökölvívós hasonlat azért is jó, mert Kína ezzel azt jelzi, hogy nem próbál kompromisszumot kötni, hanem „verekedni akar, és kiütésre készül”, mint Mike Tyson.
Persze ezt igazán csak Kína teheti meg, ugyanis az EU most nincs azon az edzettségi szinten. Viszont Han Feizi szerint a gyorsaságával jelezni tudott a többi országnak, és javította mindenki tárgyalási pozícióját. Ezzel a kisebb gazdaságok és az EU most már tudják, hogy Kína nem fog alájuk kínálni a tárgyalásokon. E korai lépésével bátoríthatja a többi országot, hogy keményebb alkut kössenek, felerősítve Kína megtorló csapásának hatását.
Korábban Han Feizi már írt arról, milyen gondokat okozna Amerikában az újraiparosítás. Szerinte a globalizáció visszafordítása az amerikai eszközárak jelentős leértékelését vonná maga után. A gazdagoknak szegényebbé kell válniuk annak reményében, hogy az alacsony jövedelműeket visszahozzák a középosztályba, miközben a befektetési bankárokból folyamatmérnökök, az Uber-sofőrökből pedig gyári munkások lesznek.
Számára most sem világos, hogy mit akar elérni a Trump-kormányzat.
Bevételt próbál növelni, Amerikát újraiparosítani vagy erős kereskedelmi partnereket szeretne?
Az Egyesült Államoknak tavaly 1,2 ezermilliárd dollár kereskedelmi hiánya volt 4,1 ezermilliárdos import mellett, vagyis a világ több árut adott el az USA-nak, mint amennyit vásárolt. A globális piac nem szívjóságból szállította ezeket a többletárukat, és nem is hitegették őket, hogy elfogadják az amerikai jegybank nyomdagépeiből származó értéktelen papírokat.
A világ azzal kompenzálta ezt a különbséget, hogy áruk helyett amerikai javakat fogadott el. A papírvaluta és az amerikai államadósság csak követelések az amerikai eszközökre, a külföldiek pedig amerikai vagyont követeltek. Az amerikai részvények piaci kapitalizációjának körülbelül 40 százaléka jelenleg külföldiek kezében van – 1965-ben ez még kevesebb mint 5 százalék volt.
Han Feizi szerint Amerika eszköz- és munkaerő-elosztásának politikai gazdaságtana elkerülhetetlenné tette a kereskedelmi „deficiteket”. Amit el kellett volna kerülni, az az, hogy ennek az „eszközöket az áruért” üzleti modellnek a zsákmányát nem kellett volna ennyire kevés kézben összegyűjteni. A szerző kritikája természetesen bővebb, amit érdemes kiemelni belőle, az az, hogy az amerikai tőke leszokott arról, hogy gyártási projektekben vegyen részt, így nagyon valószínűtlen, hogy Amerika a hiányzó évi 1,2 ezermilliárd dolláros árutermelésére rövid távon létre tudná hozni a megfelelő hazai kapacitást.
A kínai megoldás
A világ többi része más, de összességében kedvezőbb kihívás elé néz. A piac olyasféle átalakítása, hogy a meglévő termelőkapacitás vevőkre találjon, kisebb akadályt jelent, mint a kapacitás létrehozása ott, ahol nincs. Az Asia Times szerzője szerint
Kínának a megoldás a belföldi fogyasztás növelése lehet.
Emellett persze ott az egész világ, köztük a globális dél, amely felé régóta építgetik a kapcsolatokat az Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezéssel. A kínai döntéshozók már régóta megértették, hogy a kevésbé fejlett Ázsiából való tőke áramlása a fejlettebb Amerika fogyasztásának finanszírozására rendkívül problematikus. A BRI-projektet azért találták ki, hogy kijavítsák ezt a természetellenes fejlődési modellt. A tőke Kínából áramlik a globális déli térségbe, a kevésbé fejlett gazdaságokba, hogy finanszírozzák az infrastruktúra építését.
Természetesen ennek a modellnek is vannak akadályai. A mai napig a BRI-projektre 1,2 ezermilliárd dollárt költöttek, az elmúlt évek jelentős lassulása mellett. A Covid-recesszió károsította Kína BRI-portfólióját, és kikényszerítette a fennálló hitelek átstrukturálását. Ahhoz, hogy az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel jelentősen ellensúlyozni tudják a beszűkült amerikai piacot, a globális délnek következetesebb hitelképességet kell bizonyítania.
Harmadik lehetséges megoldásként Han Feizi az egyre izmosodó 900 millió délkelet-ázsiai fogyasztó becserkészését látja. Kínának is évtizedek kellettek ahhoz, hogy kialakuljon az otthoni 500 milliós fogyasztói bázisa, most ennek a folyamatnak az elején-közepén állnak Délkelet-Ázsia országai.
Kapcsolódó:
