Tragikomédia: Kína 125 százalékos vámot vetett ki az Egyesült Államokra – makronom.eu
2025. április 27., vasárnap

Tragikomédia: Kína 125 százalékos vámot vetett ki az Egyesült Államokra 

Valójában bizonyos szint felett csak bizonyos szint alá lehet menni: van az a határ, amikor már lényegtelen, mekkora vámot vet ki egymásra a két nagyhatalom. A kereskedelem így is, úgy is halott. 

Nevetséges méreteket öltött az Egyesült Államok és Kína között napok óta tomboló vámháború. Miután Donald Trump kijelentette, hogy az ázsiai országból érkező importtermékekre kivetett 125 százalékos vám az eredetileg is meghatározott 20 százalékon felül értendő, vagyis összesen 145 százalékos, Peking bejelentette, hogy 125 százalékra emeli az amerikai árukra kivetett kereskedelmi tarifát – szintén fenntartva az előzetes alapvámokat.  

Ez azonban Kína részéről a végső határ. Bármivel válaszol Washington az emelésre, nagyobb vámot már nem fog kivetni. Nincs is értelme: a kínai pénzügyminisztérium szerint az amerikai áruk már a jelenlegi vámszint mellett sem fognak bejutni a kínai piacra, így a továbbiakban figyelmen kívül hagyják Washington esetleges bosszúvámjait, az ugyanis már szimpla játék lenne a számokkal, valódi tét nélkül.  

Ha az Egyesült Államok tovább emelné a vámokat, az teljesen értelmetlen lenne, és végül nevetség tárgyává válna a globális gazdaság történetében 

 – fogalmazott a tárca. 

A kínai kormány célzott Trump új tervére is, amelynek értelmében az Egyesült Államok egyesével kiegyezne a globálisan kivetett kölcsönös vámok tekintetében az országokkal (kivéve természetesen Kínát), hogy aztán egyetlen tömbbe olvasztva őket kollektív kereskedelmi háborút indítson Kína ellen. Peking szerint, amennyiben az Egyesült Államok ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is jelentős mértékben sértse Kína érdekeit, határozott ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, és hajlandó lesz a végsőkig harcolni. A kínai kormány a burkolt célzással egyértelműen a ritkaföldfémexport tilalmára és az amerikai vállalatok kiterjesztett szankcionálására utalt mint a kereskedelmi háború olyan új eszközeire, amelyek a legérzékenyebb ponton fogják érinteni az amerikai gazdaságot.  

Kárfelmérés 

Kína nem felejtette el kifejezni további elkötelezettségét a multilaterális kereskedelmi rendszer, a szabályalapú nemzetközi gazdasági rend, valamint a Kereskedelmi Világszervezet mellett, és elítélte Donald Trump intézkedéseit, amelyek meglátása szerint romba döntik az eddig prosperáló rendszert.  

A kérdés tehát a továbbiakban nem az, hogy a felek egymásra licitálnak-e még a vámok tekintetében, hanem az, hogy melyikük tudja hamarabb felmérni a gazdaságát ért és a jövőben érő károkat, illetve ki tud hatásosabban alternatív megoldásokat találni a diverzifikáció felgyorsított folyamata során. A nehezebb helyzetben, ahogyan azt a kereskedelmi deficit is világosan mutatja, természetesen Washington van, míg Peking a globális déllel és a fejlődő gazdaságokkal kialakított kereskedelmi kapcsolatait igyekszik majd a lehető leggyorsabban felpörgetni.  

A kereskedelmi háború első és legfontosabb szakasza ezzel gyakorlatilag napok alatt véget ért. A világgazdaság és a globális ellátási láncok biztonsága érdekében üdvös lenne, ha a két elnök szóba állna egymással, ez azonban jelen körülmények között szinte elképzelhetetlen. A nagyhatalmak konfliktusának elmérgesedése várhatóan a globális kereskedelemre is jelentősen negatív hatással lesz – a remények szerint pedig megmarad legalább gazdasági szinten.  

*** 

Kapcsolódó:  

 

Fotó: MTI/EPA/Andrés Martínez 

Posztok hasonló témában

Heti hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten megkaphatja válogatott tartalmainkat, hogy naprakész információi legyenek a világ történéseivel kapcsolatban.


Kérjük adja meg a teljes nevét.

Email címét nem osztjuk meg.