Sokan próbálnak különféle magyarázatokat adni Donald Trump által indított vámháborúra. Sylvester Eijffinger, a Tilburgi Egyetem professzora az amerikai elnök lépéseit a játékelmélet segítségével próbálja megfejteni.
Eijffinger a nem együttműködő, azaz nem kooperatív játékelmélet alapján próbálja megjósolni, hogy mit is nyerhet az USA ebből a háborúból. Szerinte Trump számára előnyt jelenthet, hogy kihasználja Európa katonai és biztonsági réseit, de valószínűleg a végén csak vesztesek maradnak.
A professzor okfejtésében kitér az elnök első ciklusa alatt elkezdett lépéseire, amikor szintén kíméletlen gazdasági csatát vívott a világ többi része ellen. A mostaniban pedig komolyan gondolja, hogy globális kereskedelmi háborút kezdeményez: ám jelenleg nem csak a régi ellenségeit támadja, mint például Kínát, a barátságos Európának is meg kell fizetnie az árat ebben a küzdelemben.
Szerinte a kereskedelmi háború céljára a választ abban a matematikai modellben találhatjuk meg, amelyet az USA és a Szovjetunió közötti hidegháború idején dolgoztak ki.
Amikor Trump kereskedelmi háborút kezdeményez országa geopolitikai szövetségeseivel, vagyis Kanadával, Mexikóval és most az EU-val, minden tárgyalás és gátlás nélkül egy nem együttműködő játékot kényszerít rájuk.
Ez a hasonlóság Trump első és második hivatali ideje között. Az első játszmában azonban még egyenlők voltak az erőviszonyok. Ez egy úgynevezett Nash-egyensúly volt, amelyet a Nobel-díjas John Nash matematikus után neveztek el. Az ő modelljében minden ellenfélnek egyenlő hatalma van, ezért minden résztvevő egymástól függetlenül cselekszik, egymással való megállapodások és koalíciók nélkül is. (A játék tipikus példája a fogolydilemma.)
A professzor szerint ezúttal egy sokkal összetettebb játék zajlik. Trump első kereskedelmi háborújában nem volt egyértelmű győztes, és végül minden fél kompromittált, és némi járulékos gazdasági kárt szenvedett el. Most a játék alapjaiban alakult át, már szó sincs egyenlőségről Trump ugyanis növelte a tétet azzal, hogy az európai katonai biztonságot is bevonta a nem kooperatív játszmába. Amerika ugyanis még mindig domináns szereplő a katonai területen, különösen a katonai hírszerzés terén, ami Trump számára előnyt jelent. Mivel az USA a domináns, ezért elsőként léphet, Európa pedig csak követheti. A játékelméletben ezt Stackelberg-duopóliumnak hívják.
Mivel ez nemcsak a kereskedelmi háborúról, hanem a biztonsági válságról is szól, így a játék előre jelzett kimenetele sokkal összetettebbé válik. Ki gondolná, hogy Macron francia elnök nukleáris fegyvereket bocsátana rendelkezésre az európai védelem számára, vagy hogy Merz kancellár alatt Németország elengedné az úgynevezett Schuldenbremsét, vagyis az addig tabunak számító adósságféket?
Eijffinger Trump ténykedésében azt látja, hogy Amerikában a hatalmi inga balról jobbra lendült ki, jóval inkább, mint Európában. Szerinte a trumpizmus egy reakció a woke-ra, amely Obama és Biden alatt uralkodott.
A mostani elnöknek azonban sietnie kell, mert a másfél év múlva esedékes félidős választásokon a republikánusok masszívan veszíthetnek, és akkor új egyensúly alakulhat ki a kongresszusban. Trump tehát gyorsan el akarja érni végső célját, a katonai, politikai és gazdasági értelemben vett erőfölény visszaszerzését. Amerika próbál nyomást gyakorolni a világ többi részére, de
mivel Trump minden fronton egyszerre harcol, nincs több külön játék. Ez pedig hihetetlenül bonyolulttá teszi a játék kimenetelét.
Sylvester Eijffinger szerint az elnök végül nem fog nyerni, viszont tönkreteszi a kapcsolatait országa szövetségeseivel. Ennek a nem kooperatív játéknak, amelyet a kereskedelmi partnereire erőltet, csak vesztesei lesznek, és ezúttal egy újabb kompromisszum, egyensúly alakul ki Kanadával, Mexikóval, Nagy-Britanniával és az EU-val.
Kapcsolódó:
