Jánisz Varufákisz korábbi görög pénzügyminiszter párhuzamot von a Nixon- és a Trump-sokk között, elsősorban a gazdasági és a politikai következményekben. A világ mindkettőre úgy tekint, mint ami alapjaiban változtatta és változtatja meg a világot.
A mindenkori amerikai elnök meggyőzhető arról, hogy a világ élősködik rajtuk, és Amerika dolga az, hogy elsőként lépjen. Így jobb belátni, hogy a Trump által most kifejtett sokk nem „példa nélküli”, és nem minden, az uralkodó rend elleni támadás vall kudarcot.
A Nixon-sokk pusztítóbb volt, mint a mai, különösen az európaiak számára.
Méghozzá Varufákisz szerint az okozott gazdasági pusztítás miatt, ugyanis a megalkotói akkor elérték a fő hosszú távú céljukat:
biztosították az amerikai hegemónia növekedését Amerika iker- (kereskedelmi és kormányzati költségvetési) hiánya mellett.
Persze a Nixon-sokk sikere semmiképp sem garantálja Trump verziójának eredményességét, de arra emlékeztethet bennünket, hogy ami jó Amerika vezetőinek, az nem feltétlenül jó a legtöbb amerikaink – sőt a világnak sem.
Akkor Amerikának válaszolnia kellett Nyugat-Európa és Japán háború utáni gazdasági csodájára. Az egyik legokosabb Nixon-tanácsadó, aki segített meggyőzni az elnököt az intézkedések szükségességéről úgy fogalmazott, hogy „a világgazdaság irányított szétesése a nyolcvanas évek legitim célja”. A szóban forgó férfi, Paul Volcker foglalhatta el a Federal Reserve elnöki posztát, amely nem sokkal később megduplázta, majd megháromszorozta az amerikai kamatlábakat. A világgazdaság irányított szétesése akkor azzal kezdődött, hogy sikerült meggyőzni Nixont az addig stabil árfolyamrendszer lebontásáról, és olyan kamatemeléssel fejeződött be, amelyek sokkal pusztítóbbak voltak, mint a Trump-vámok.
Így Varufákisz jogosan állapítja meg, hogy nem Trump az első elnök, aki pusztító csapással törekszik a világgazdaság irányított szétzilálására. Sőt nem is az első, aki szándékosan károsította meg Amerika szövetségeseit, hogy megújítsa és meghosszabbítsa az USA hegemóniáját. És abban sem az első, hogy készen állt arra, hogy rövid távon akadályozza a Wall Streetet az amerikai tőkefelhalmozás hosszú távú erősítésének folyamatában. Nixon ugyanis mindezt már megtette fél évszázaddal korábban.
Azt viszont ironikusnak tartja, hogy
az a világ, amelyet a nyugati liberális berendezkedés ma gyászol, a Nixon-sokk eredményeként jött létre.
Az ugyanis megszülte a mai liberális berendezkedés kedvenceit: a neoliberalizmust, a pénzügyi berendezkedést és a globalizációt. Most pedig sokan siránkoznak, hogy egy amerikai elnök durva megrázkódtatást okozna a világgazdaságnak, és bánkódnak annak elmúlásán, ami csak azért jött létre, mert egy másik elnök kész volt még durvább megrázkódtatást okozni.
A Nixon-csapat akkori alapvető kérdése az volt: Amerika, ez a kereskedelmi és költségvetési hiánnyal küzdő ország miképp tarthatná meg hegemón helyzetét?
Amennyiben meghúzták volna a nadrágszíjat, azzal kockáztatták volna a recessziót és csökkentették volna Amerika katonai erejét. Így maradt az ellenkező megoldás, azaz növelték az Egyesült Államok kereskedelmi hiányát, és rávették a külföldi kapitalistákat, hogy fizessenek érte. Ezt nevezi Varufákisz a „csavarjuk meg őket, mielőtt becsavarnak minket” stratégiának.
Elég vakmerő stratégia, hogy külföldiekkel fizessék meg az Egyesült Államok ikerdeficitjét, de olyan tőkeáramköröket (tőkepályákat) hoztak létre, amelyeken keresztül a külföldi dollárokat haza lehet juttatni, majd újrahasznosítani. Ehhez a Wall Streetet fel kellett szabadítani a New Deal, a háborús gazdaság és a Bretton Woods-i rendszer által rájuk rótt korlátoktól. Négy évtizednyi ellenőrzés után Nixon csapata felszabadította a bankárokat, hogy ne okozzanak újabb 1929-et.
Persze ehhez egy megfelelő politikai ideológiába csomagolt új közgazdasági elméletre is szükség volt.
Varufákisz úgy fogalmaz, hogy a neoliberalizmus ideológiai és áltudományos burkolata alatt a bankárok külföldi dollármilliárdokkal játszhattak egy deregulált környezetben: a financializációval. Ez az új világrendszer minél inkább támaszkodott az amerikai deficitre, amely az európai és ázsiai export iránti szükséges keresletet generálta, annál jobban nőtt a kereskedelem volumene, amely szükséges a szándékosan kiegyensúlyozatlan globalizált rendszer stabilizálásához. Így született meg a globalizáció.
Sokan neoliberális korszakként emlegetik ezt a világot, mások a globalizációval, egyesek a finanszírozással azonosítják. Ez mind ugyanaz – az a világ, amelyet a Nixon-sokk szült, és amelyet a 2008-as pénzügyi összeomlás az alapjáig megrázott. A 2009-es mentőcsomagok után bár az Egyesült Államok hegemóniája töretlenül folytatódott, sokat veszített a dinamizmusából. Mára a Nixon-sokk kifogyott – legalábbis a trumpisták szemszögéből, akik második (vagy harmadik?) szelet hajtanának az amerikai hegemónia vitorlájába. Ez az egész lényege a Trump-sokknak és annak fő tervének, beleértve az olyan taktikai lépéseket, mint például a kriptovaluták bevonása.
Különbség a két törekvés között
Noha mindkettő célja a dollár jelentős leértékelése, miközben megerősítenék a világ tartalékvalutájának a státuszát, az eszközeik eltérők. A Nixon-sokk arra támaszkodott, hogy a pénzpiacok leértékelték a dollárt, ami az olajárak robbanásszerű emelkedése révén további fájdalmat okozott Amerika szövetségeseinek. Sőt, Európának és Japánnak lényegesen nagyobb kárt idézett elő, mint az amerikai termelőknek. Lehet, hogy Trump az olajárak tekintetében Nixon könyvéből merít (kismértékben), de a vámokkal azt próbálja elérni, amire a Volcker vezette Fed a kamatlábakat használta: olyan fegyverként használja, amely nagyobb fájdalmat okoz az európai és ázsiai kapitalistáknak, mint az amerikaiaknak.
A Trump-sokk kimenetele attól függ, hogy megmarad-e az ereje, amihez valószínűleg kétpárti támogatásra lesz szüksége. A nixoni azért működhetett, mert Carter elnök Volckert nevezte ki a Fed élére, és hagyta, hogy akadálytalanul folytassa a nixoni projektet, mielőtt Reagan elnök tovább turbózta volna azt Alan Greenspan segítségével, akit 1987-ben nevezett ki Volcker utódjául.
Az USA politikai rendszere még mindig képes a kétpártiságnak erre a fokára?
Varufákisz ezt nem tartja valószínűnek, de ki gondolta volna, hogy Biden felkarolja majd Trump kínai vámjait, és kiélezi az elődje által kirobbantott új hidegháborút?
A volt görög pénzügyminiszter írása végén megpróbálja megjósolni, milyen lesz a világ amennyiben a Trump-sokk hasonlóan sikeres lesz, mint Nixoné. Bár erre még korai a válasz, a neoliberalizmust már most megkérdőjelezi az olyan neoreakcionáriusok technofeudális hitvallása, mint Peter Thiel techoligarha, a PayPal korábbi társalapítója. A felhőalapú tőke kiszorítja a pénzügyit, és a piac megingathatatlan hatalmát felváltja a transzhumán állapot, vagyis a felhőalapú tőke, a mesterséges intelligencia és a biológiai individuum egyesülése.
A financializáció hamarosan hasonló nyomás alá kerül. Ahogy a mesterséges intelligencia fejlődik, úgy lesz a Wall Street egyre kevésbé képes tovább ellenállni a felhő- és a pénzügyi tőke összeolvadásának, ahogy azt Elon Musk azon törekvése is mutatja, hogy az X-et „mindenre kiterjedő alkalmazássá” tegye. Az ilyen fejlesztések azt fogják tenni a fizetésekkel, amit az internet tett a faxgépekkel, és ez komoly következményekkel jár a pénzügyi stabilitásra, beleértve a Federal Reserve jövőbeli szerepét is.
A globális falu álma helyett pedig egy fallal körülvett nemzetet kapunk. Mindazonáltal a globalizáció visszaszorulása nem jelenti azt, hogy lehetséges az önellátás. A Trump-sokk azonban egy kettéosztott bolygóba taszít minket, amelynek az egyik része a Trump-tervnek engedő vazallus országokból áll, a másik pedig a BRICS-szel kísérletezve próbál a maga útján haladni.
Minden generáció szereti azt gondolni, hogy valamilyen történelmi átalakulás küszöbén áll, de a miénk eléggé megátkozott ahhoz, hogy valóban a csúcson legyen. Tehát ahelyett, hogy túlzottan Trumpra mint emberre összpontosítanánk, jól tesszük, ha felidézzük, hogy
a Nixon-sokk lényegesen fontosabb volt, mint maga Nixon.
Ha ő egyszer átformálta a világot, csúnyábbá és kiegyensúlyozatlanabbá téve azt, Trump minden bizonnyal újra megteheti.
Kapcsolódó:
